Bejelentkezés Regisztrálás

Belépés a Fiókodba

Felhasználói név *
Jelszó *
Adatok megjegyzése

Fiók létrehozása

Fields marked with an asterisk (*) are required.
Név *
Felhasználói név *
Jelszó *
Jelszó újra *
Email *
Email újra *
Captcha *
Reload Captcha

A dicsőséges első TCR futam képei Kiemelt

Vasárnap reggel a DTM hétvége betétfutamaként megrendezett TCR első futam a magyar alakulatok dominanciáját hozta.

remek szombati időmérő után a vasárnap reggeli futamra még jobb lett a helyzet Michelisz Norbert csapatánál, hiszen a szlovák Mat'o Homola időmérős kizárása után mindhárom M1RA-pilóta a top 5-ből rajtolt, Micheliszé volt az első, a 18 éves Tassi Attiláé a harmadik, az összetett második helyén álló Roberto Colciagóé pedig az ötödik rajthely.

A rajt tökéletesen sikerült, az első kanyarban már Tassi volt az élen, mögötte Michelisz, Colciago pedig a harmadik helyért harcolt, egy pillanatra meg is szerezte, de végül Jean-Karl Vernay visszaelőzte. A rajt után egyből élre ugró Tassi Michelisz védelmében nyugodtan autózhatott.

Tassinak nagyon jó volt a sebessége a célegyenes végén, de taktikailag is jól jött, hogy Michelisz elé került, hiszen így biztos védelemmel a háta mögött mehetett első TCR-es futamgyőzelme felé, négy nappal 18. születésnapja után.

A negyedik helyen haladó Colciago a végére nagy küzdelemben volt Pepe Oriolával, de maga mögött tudta tartani a spanyolt, így mindhárom M1RA-pilóta a legjobb négyben zárt, ráadásul

Tassi első és Michelisz második helyével sorban harmadik hétvégéjén aratott kettős győzelmet Michelisz Norbert csapata.

A hungaroringi sikerrel sorban harmadik helyszínen szerzett kettős győzelmet a M1RAMonza és Salzburgring után sikerült újra.

„Karrierem legboldogabb pillanata ez, egy álmom vált valóra, hogy megszerezhettem első futamgyőzelmemet. Nagy köszönettel tartozom Michelisz Norbertnek, végig ő védte az első helyem, nekem csak arra kellett figyelnem, hogy ne rontsak, és spóroljak a gumikkal. Bár senkivel sem kellett harcolnom, nagyon elfáradtam a koncentrációban, nagyon nehéz volt” – nyilatkozta első futamgyőzelme után Tassi.

„Fantasztikus eredmény, Attila nagyon jól rajtolt, nem engedtem el, egyszerűen megelőzött, onnantól az volt a feladatom, hogy őt védjem. Megérdemelte a győzelmet, hibátlanul ment. Fontos viszont, hogy ne ragadtassuk el magunkat, szeretném, ha mindenki a feladatára figyelne innentől is” – emelte ki a csapattulajdonosi feladat mellé pilótaként is beugró Michelisz, aki elmondta, hogy ha rajta múlna, minden további futamon indulna, hogy segítse a bajnoki esélyeket.

Legjobb zengősként Nagy Dániel végzett a 15. helyen, mögötte Ficza Ferenc a 16. lett a hétvégén bemutatkozó KIA-val. A 17. helyet a TCR-újonc Jedlóczky Márk szerezte meg, a másik két Zengő-pilóta, György Anett és Tóth Csaba a 19-20. helyen zártak.

Ficzát utólag büntették, amiért rossz rajthelyre állt fel, így végül csak a 19. lett, György és Tóth közé került vissza.

forrás: index.hu

Képgaléria

A TCR International Series 2017-es első hungaroringi futamának eredménye
HelyezésPilótaCsapatAutóIdő/Különbség 
1. Tassi Attila M1RA Honda Civic Type R TCR 26:56.484  
2. Michelisz Norbert M1RA Honda Civic Type R TCR +0.865 mp  
3. Jean-Karl Vernay Leopard Racing Volkswagen Golf GTI TCR +1.744  
4. Roberto Colciago M1RA Honda Civic Type R TCR +12.769  
5. Pepe Oriola Craft-Bamboo Racing SEAT León TCR +14.029  
6. Daniel Lloyd Craft-Bamboo Racing SEAT León TCR +14.959  
7. James Nash Craft-Bamboo Racing SEAT León TCR +22.569  
8. Giacomo Altoé WestCoast Racing Volkswagen Golf GTI TCR +25.074  
9. Gianni Morbidelli WestCoast Racing Volkswagen Golf GTI TCR +27.448  
10. Mat'o Homola DG Sport Opel Astra TCR +27.869  
11. Davit Kajaia GE-Force Alfa Romeo Giulietta TCR +31.270 -
12. Stefano Comini Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS TCR +35.479  
13. Grégoire Demoustier DG Sport Opel Astra TCR +35.893  
14. Jens Reno Möller Reno Racing Honda Civic Type R TCR +37.904  
15. Nagy Dániel Zengő Motorsport SEAT León TCR +39.106  
16. Jedlóczky Márk Unicorse Team Alfa Romeo Giulietta TCR +41.898  
17. Milovan Vesnić ASK Vesnić Audi RS 3 LMS TCR +45.984  
18. György Anett Zengő Motorsport SEAT León TCR DSG +1:10.47  
19. Ficza Ferenc* Zengő Motorsport KIA cee'd TCR +1:10.742  
20. Tóth Csaba Zengő Motorsport SEAT León Cup Racer +1:27.955  
Kiesett Férdéric Vervisch Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS TCR +7 kör  
Kiesett Dušan Borković GE-Force Alfa Romeo Giulietta TCR +7 kör  
Kiesett Rob Huff Leopard Racing Volkswagen Golf GTI TCR +12 kör  
Kiesett Stian Paulsen Stian Paulsen Racing SEAT León TCR +12 kör  
Kiesett Duncan Ende Icarus Motorsports SEAT León TCR +14 kör  
Kiesett Bernula István Botka Rally Team KIA cee'd TCR Nem indult -
*Ficza Ferenc rossz rajthelyre állt fel, ezért utólag 30 másodperces büntetést kapott