Bejelentkezés Regisztrálás

Belépés a Fiókodba

Felhasználói név *
Jelszó *
Adatok megjegyzése

Fiók létrehozása

Fields marked with an asterisk (*) are required.
Név *
Felhasználói név *
Jelszó *
Jelszó újra *
Email *
Email újra *
Captcha *

"A saját utaddal foglalkozz" - interjú Richard Verschoorral és Liam Lawsonnal Kiemelt

Az MP Motorsport Formula-3-as csapatának két fiatal és tehetséget pilótájátRichard Verschoort és Liam Lawsont kaptuk diktafonvégre a Hungaroringen. Érdekesség, hogy Verschoor korábban a Red Bull junior program által támogatott pilóta volt, azonban 2017-ben kitették az utánpótlás csapatból, míg jelenlegi csapattársát pedig nem rég karolta fel az energiaital-gyártó vállalat.

-Az autósport elég sok kihívást tartogat, hiszen nem elég a tehetség, hanem elég erős szponzori háttérre, kapcsolatokra is szükség van. Mikor és miért döntöttetek mégis úgy, hogy autóversenyzők szeretnétek lenni?

Richard Verschoor: -Én nem igazán azért kezdtem el versenyezni, mert komoly autóversenyzői ambícióim voltak, hanem egyszerűen keveset láttam édesapámat, aki vett nekem egy gokartot, majd elkísért a versenyeimre is. De igen, amikor egyre több európai versenyen vettem részt, akkor ismerkedtem meg a Forma-1-el, és úgy döntöttem, hogy egyszer én is ott akarok versenyezni.

Liam Lawson: -Én igazából nem tudom, honnan jött ez a szenvedély, mivel a családban nem versenyzett soha senki, szóval az én esetemben nem arról van szó, hogy az édesapám autóversenyző volt... Én voltam az, aki erőltette otthon azt, hogy elmehessek végre gokartozni, így az édesapám vett végül nekem egy gokartot és a szenvedély azóta is megvan, különösen a Formula-1 iránt.

-Tinédzserként ki volt a példaképetek?

Richard Verschoor: -Én mindig is kedveltem Hamiltont, azonban amióta Max (Verstappen - a szerk.) elkezdett versenyeket nyerni, azóta inkább rá nézek fel.

Liam Lawson: -Amikor kisebb voltam, akkor nekem is Hamilton lett a kedvencem, ahogy megjelent a Forma-1-ben és felküzdötte magát a csúcsra. Még a könyvét is elolvastam! Azonban most inkább Max Verstappennek szurkolok.

Miért éppen Max Verstappent mondtátok mind a ketten? Miért értékelitek oly' nagyra?

Liam Lawson: -Mert kiváló munkát végez, és minden versenyen megmutatja - legalábbis szerintem -, hogy ő a mezőny legjobbja.

Richard Verschoor: -Én ugyanígy gondolom, hirtelen berobbant a Forma-1-be és azonnal hihetetlen gyors tudott lenni. Szerintem is ő most a mezőny legjobbja.

-Jelenleg mennyire vagytok elégedettek a karrieretekkel?

Richard Verschoor: -Lehetne jobb, lehetne rosszabb. Egy vagy két évig eléggé a padlón voltam, de a karrierem elég jól kezdődött a Formula-4-ben és Új-Zélandon is voltak jó versenyeim és eredményeim. Az ezt követő egy vagy két év pedig nem volt annyira jó, jelenleg is akadnak nehézségek, azonban úgy érzem, hogy tavaly illetve a GP3-as szereplésem óta azért fordult a kocka. És úgy gondolom, hogy ezentúl még erősebbek leszünk.

Liam Lawson: -Én még elég fiatal vagyok és ez a kategória hatalmas lépés számomra a tavalyi ADAC F4-hez képest, illetve volt lehetőségem részt venni a Toyota Racing Series kategóriában Új-Zélandon a tél folyamán. És persze most, hogy a Red Bull csapat tagja lehetek ezzel egy gyerekkori álmom is valóra vált. Elég menő, hogy hozzájuk tartozhatok és megkaphattam ezt a lehetőséget. Szóval eddig oké.

-Mire vagytok a legbüszkébbek az eddigi karrieretek során?

Richard Verschoor: -Jó kérdés! Egyértelmű, hogy a Formula-4-es szezonjaim tökéletesen sikerültek, nyertem egy bajnokságot gokartban, és mindezeken felül az Új-Zélandon nyújtott teljesítményem elég magas színvonalú volt és jól teljesítettem a többiekhez képest, szóval én ezeket emelném ki.

Liam Lawson: -Számomra az eddigi egyik legnagyobb eredmény az Új-Zélandon szerzett győzelmem, mivel a hazámban nyertem meg a bajnoki címet. Erre a versenyre amúgy kisgyerekként elég sokszor kijártam, habár akkor csak néző voltam, mivel nem voltam elég idős ahhoz, hogy versenyezhessek ebben a kategóriában. Példaképként tekintettem az ott versenyzőkre, így Richardra is. Szóval az ebben a kategóriában való versenyzés már elég nagy nyomást helyezett rám, és az, hogy képes voltam ott nyerni, arra pedig az eddigi legnagyobb eredményemként tekintek. És persze azóta a szerződést is megkötöttük a Red Bullal.

-Hogyan értékelnétek jelenleg az idei szezont?

Richard Verschoor: -Vannak hullámvölgyek. Voltak jó és rossz versenyek, és úgy gondolom, hogy túl sokszor jártuk meg ezt a hullámvölgyet. Szerintem most inkább fejlődnünk kéne, aminek érdekében már tettünk konkrét lépéseket, haladunk, de a szezonkezdet elég kemény volt.

Liam Lawson: -Elég nehéz dolgom van, mivel párhuzamosan két kategóriában versenyzek - itt és az Euroformula Openben, de elég jól sikerült eddig a szezon, habár két versenyt ki kellett hagynom az FIA F3 versenyek miatt. Ez a bajnokság számomra is fordulatosan kezdődött, mivel a szezon előtti tesztek elég jól sikerültek, éppen ezért meglepetésként ért minket az, hogy az idei első verseny nem a tervek szerint alakult. De számomra, ahogy korábban is említettem, elég nagy lépés tavalyhoz képest, szóval én még mindig inkább tanulok. Tanulom azt, hogyan működik az autó és rajta a különböző abroncsok - ezek idén elég nagy kihívások számomra. Úgy gondolom, hogy az utóbbi időben kiválóan sikerültek a dolgok, szilárd teljesítményt mutattunk Silverstone-ban, ahol a dobogóra is felállhattunk, és csapatként kipróbáltunk egy pár új dolgot az autón, hogy javítsunk a teljesítményen. Ez pedig elég jól alakult, szóval remélhetőleg meg tudjuk tartani a jó formánkat és tudjuk hozni az eredményeket a következő futamokon.

-Liam, mennyire jelent könnyebbséget az, hogy már versenyeztél itt, a Hungaroringen az Euroformula Open kategóriában?

Liam Lawson: -Mindössze egy pár héttel ezelőtt voltam itt utoljára, de egy teljesen más autóban ültem, szóval a technika, ahogy vezetni kell a pályán, teljesen más, illetve az abroncsok is totál különbözőek. Szóval az autót is máshogy kell vezetni. 

-Az időbeosztás megváltoztatása mennyire okoz nehézséget? (Már szombat reggel kerül sor a kvalifikációra, nem pedig péntek este - a szerk.)

Richard Verschoor: -Valamennyire nehézséget okoz, igen, mivel szinte ahogy felkelsz már menni kell az időmérőre.

Liam Lawson: -Nagyjából ugyanez a véleményem, amit én még jelentős változásnak látok, az a hőmérséklet. Reggel általában hűvösebb van és elég nehéz megmondani, hogy akkor ez most aznap jót vagy rosszat jelent. Általában a szabadedzések alatt próbálasz felkészülni az időmérőre, de amúgy szerintem nagyon nagy változást nem hozott.

-Hogyan osztjátok fel a gokartos és szimulátorra szánt időt most, hogy a tesztek már limitálva vannak?

Richard Verschoor: -Én sokat szimulátorozok, van is egy otthon, azonban nem nagyon hasonlítható összes a valós versenyzéssel. De igen, versenyhétvége előtt megyek egyszer-kétszer a szimulátorral, és gokartozom is, ha úgy adódik. Szóval akkor is van dolgom, ha éppen nem versenyzek.

Liam Lawson: -Nálam egy kicsit más a helyzet, mivel két kategóriában is versenyzek, így nincs sok időm, az edzéseim nagy részét is inkább a versenyzés teszi ki. De amikor van egy kis időm, akkor én is szimulátorral készülök, és ha úgy adódik, akkor használom a Red Bull szimulátorait is, mivel nem lakok messze a Milton Keynes-i főhadiszállástól. 

-Egy versenyhétvége előtt hány kört tesztek meg a szimulátorral?

Richard Verschoor: -Naponta olyan 100 kört minimum, ha Olaszországba vagy Hollandiába megyünk. De ha otthon vagyok, akkor sokkal többet - igazából meg nem tudom mondani, hogy mennyit.

Liam Lawson: -Ez attól függ... Néha egy egész napot a szimulátorban töltök és egy egész versenyhétvégét lenyomok, de néha csak egy pár száz kört.

-Milyen fizikai edzésekkel készültök fel a versenyhétvégékre?

Richard Verschoor: -Egy héten elég sokszor, olyan öt-hat alkalommal edzek, az edzőm Spanyolroszágból származik, ő sokat segít nekem. Például minden vasárnap reggel elküldi nekem az edzéstervet, amit én be is tartok. Azonban vannak olyan napok, amikor kihagyom az edzést, ilyen alkalom az, amikor elmegyek gokartozni. 

Liam Lawson: -Sajnos erre sincs sok időm, szóval az idő nagy részében vezetek, ebben a sportban pedig úgyis ez a legjobb edzés. De amikor épp ráérek, akkor szoktam időt szakítani az edzésre.

-Milyen edzéstípusokat kedveltek a legjobban?

Richard Verschoor: -Mivel elég magas vagyok és nem nagyon tudok súlyt felszedni, így marad a kardio, ami annyira nem kellemes, viszont tudod feszegetni a határaidat. De az erőnléti edzéseket jobban szeretem, mivel máshogy edzi a testet.

Liam Lawson: -Nekem nincs kifejezetten kedvenc edzéstípusom, de ha meg kell jelölnöm valamit, akkor én is az erőnléti edzéseket mondanám. Főleg akkor, ha van társaság, mondjuk egy edző személyében.

-Van valami tippetek, jótanácsotok a fiatalabb versenyzők számára?

Richard Verschoor: - Szerintem az a legfontosabb, hogy a megfelelő emberekkel vedd körbe magad. A nap végén lehetsz ugyanis bármennyire jó, azonban szükséged van a szponzorokra vagy azokra az emberekre, akiknek több tapasztalatuk van az autósport területén. Mindemellett koncentrálj a saját dolgodra, mivel nem tudod ugyanazt az utat bejárni, mint mondjuk Max Verstappen vagy akárki más. A saját utaddal foglalkozz.

Liam Lawson: -Sok gokartos fiatal van Új-Zélandon. Úgy gondolom, hogy fiatalon kell elkezdeni gokartozni, azonban nem szabad sokáig ott ragadni. Úgy látom, hogy sokak számára nehézséget okoz otthagyni a csapatukat, a gokartozást, habár a Formula-1 a cél számukra. Azonban szerintem minél előbb maga mögött tudja hagyni egy versenyző a gokartozást, annál jobb. Illetve nem csak a vezetési stílusodon múlik a siker, hanem azon is, hogyan viselkedsz másokkal, amikor leveszed a bukósisakot: légy hálás a támogatásért és légy kedves mindenkivel, mivel ezek fontos tényezők a szponzorok számára is. Ha nem egy vagyonos családból származol, akkor szükséged van mások segítségére, és éppen ezért kulcsfontosságú, hogy kedves és támogató legyél azokkal az emberekkel, akik a te sikeredésrt is dolgoznak.

-Liam, mennyire volt nehéz kiszakadni a családból tinédzserként és Európába költözni?

Liam Lawson: -Én elég szerencsés vagyok, ugyanis 12 éves voltam amikor valaki úgy döntött, hogy segít nekem a szponzorkeresésben - és ez a valaki a mai napig mellettem van, ami fantasztikus! Nélküle most nem lennék itt. Azonban ez egy nagy lépés volt, a pályák, a versenyek és az emberek, akik ellen versenyzel, teljesen mások, más szinten vannak. Szerintem Európa - mint ahogy más kontinensek is - egy teljesen más szinten van, mint ahonnan én jöttem. De boldog vagyok, hogy ilyen fiatalon megkaptam ezt a lehetőséget, mindössze 16 éves voltam, amikor eljött ez a fordulópont.

-Új-Zélandot nem kifejezetten nevezhetjük az autósport bölcsőjének. Mennyire volt nehéz szponzorokat találni?

Liam Lawson: -Igen, elég nagy kihívás, éppen ezért nem is nagyon láthatsz új-zélandi versenyzőt a rajtrácsokon. Persze van egy pár versenyző, akiknek sikerült megcsinálniuk, például ott van Brendon Hartley vagy Scott Dixon, akik azért elég jól teljesítettek, ez pedig reményt ad a következő generációnak. 

-Hogyan kerültél amúgy be a Red Bull juniorprogramjába? Mennyire jelent ez számodra előnyt és mekkora a nyomás rajtad?

Liam Lawson: -Már figyelemmel kísrétek engem, amikor még Új-Zélandon versenyeztem. Szezon közben pedig - én akkor még nem tudtam róla - kapcsolatba léptek velünk, és amikor a szülinapomon megnyertem a bajnokságot akkor le is szerződtettek. Azonban rám ez nem helyez nyomást, legalábbis nem úgy gondolok rá. Úgyis csak annyira tudsz a pályán jól teljesíteni, amennyire a képességeid engedik, ha meg befeszülsz, akkor a körülötted dolgozó emberek is feszültek lesznek. A legfontosabb az, hogy magamra és a teljesítményemre koncentráljak.

Utoljára frissítve: szerda, 14 augusztus 2019 00:16