Bejelentkezés Regisztrálás

Belépés a Fiókodba

Felhasználói név *
Jelszó *
Adatok megjegyzése

Fiók létrehozása

Fields marked with an asterisk (*) are required.
Név *
Felhasználói név *
Jelszó *
Jelszó újra *
Email *
Email újra *
Captcha *

Díjat neveztek Anthoine Hubertről Kiemelt

Díjat neveztek el a Belga Nagydíj hétvégéjén halálos balesetet szenvedett Anthoine Hubertről. A díjat az adott év legeredményesebb újonca kapja: idén először az elismerést a kínai Guanyu Zhou vehette át.

A díj designja hű maradt a fiatalon elhunyt francia sportolóhoz: az emblémán helyet kapott a Hubert sisakján is fellelhető vörös, fehér és kék színekben pompázó csillag.

Az FIA Formula-2 sorozat ügyvezetője, Bruno Michel úgy fogalmazott, hogy szerettek volna tisztelettel megemlékezni a tragikus hirtelenséggel elhunyt sportolóról, és egyben céljuk volt az is, hogy az emlékét továbbra is ápolják.

 R3I3466

Az első díjazott Guanyu Zhou, aki idén ötször állhatott dobogóra, illetve egy alkalommal a pole pozíciót is sikerült bezsebelnie, az összesítésben pedig a hetedik helyet szerezte meg. A díjat Anthoine testvérétől, Victhortól vehette át. "Nagy megtiszteltetés számomra, hogy az év újoncaként átvehetem az Anthoine Hubert díjat. Ez, és az egész szezon egy örök emlék marad számomra. Úgy gondolom, hogy ez a szezon elképesztően alakult, mi magunk se számítottunk arra, hogy ilyen hamar elérjük közös céljainkat" - nyilatkozta a díj átvétele után a fiatal versenyző, aki hozzátette: továbbra is arra fog törekedni, hogy olyan eredményeket érjen el, amire Anthoine büszke lenne.

Anthoine Hubert 1996. szeptember 22-én született a franciaországi Lyonban. Tízévesen kezdett gokartozni, 2013-ban pedig már a francia F4-es bajnokságban csillogtatta meg tehetségét. Pierre Gaslyval gyerekkoruk óta barátok voltak, de Charles Leclerc is közel állt hozzá. Leclerc elmondása szerint gyerekként sokat beszélgettek arról, hogy milyen lesz ha majd egyszer a királykategóriában fognak együtt versenyezni. A monacói pilóta első Forma-1-es győzelmét egyébként Hubert emlékének ajánlotta.

Anthoine Hubertet nem sok választotta el a Forma-1-től: tavaly megszerezte a GP3 bajnoki címét és idén két győzelmet szerzett a Formula-2-ben, F1-es debütálása valószínűleg nem sokáig váratott volna magára. Halálával hatalmas veszteség érte az egész autósportot.

Utoljára frissítve: péntek, 13 december 2019 19:27