Bejelentkezés Regisztrálás

Belépés a Fiókodba

Felhasználói név *
Jelszó *
Adatok megjegyzése

Fiók létrehozása

Fields marked with an asterisk (*) are required.
Név *
Felhasználói név *
Jelszó *
Jelszó újra *
Email *
Email újra *
Captcha *

Izgalmas idényzáróra készül a Rabócsiringen a Hankook Racer Cup RX mezőnye Kiemelt

Szeptember végén ismét a máriapócsi helyszín kapja a főszerepet a ralikrossz mezőny jóvoltából. A Hankook Racer Cup RX bajnoksága a bajnoki címért folyó küzdelem végső állomása. A hankookos versenyzők számára ez egy különösen kedvelt helyszín, ahova az öt versenyhétvégéből álló bajnokságban immár harmadszor térnek vissza ugyanabban az évben.

Igaz, még nem száz százalék, nagyon nagy véletlenek sorozatának kellene bekövetkeznie ahhoz, hogy ne így legyen, vagyis az első Hankook Racer Cup RX bajnoki cím sorsa eldőlni látszik, s Makai György javára billen a mérleg nyelve. Míg Boldizs Bence második helye is egész bizonyos. A dobogó harmadik fokáért azonban kiélezett a küzdelem Csuti László, Somogyi Márk, Kovács Zoltán és Kismarty-Lechner Gábor között, akik öt pont különbséggel állnak jelenleg a harmadik, negyedik, ötödik és a hatodik helyen, ennek tükrében nagyon sok izgalmat tartogat ez a hétvége. Szeptember végéről lévén szó az időjárás is sokféle lehet.

A mezőny egy új taggal is bővül Ivan Ivanov személyében, aki hatalmas pályaversenyzői múlttal rendelkezik, így valószínűleg ő is borsot tud törni a pilóták orra alá.

A Rabócsiring ismerős pálya lesz a versenyzők számára, azonban nem egyértelmű, hogy melyik pilóta számára fekszenek majd legjobban ezek az adottságok. Leginkább az eltérő joker taktika dönthet egyik vagy másik pilóta javára, de ezekből a hibákból minden versenyző tudott tanulni az elmúlt alkalmakkor, így biztos meglesz mindenkinek erre a saját új taktikája. A ralikrossz egy kontaktsport, ad hoc döntéseket igénylő versenyzési forma, amire tökéletesen nem lehet felkészülni, persze nagy szerepe lesz a profin elkapott rajtoknak is

Egy nagyon izgalmas idényzárónak nézünk elébe, ami minden versenyző számára tartogat extra izgalmat, hiszen a mezőny nagyrésze régen ült versenyautóban, a „gázpedál éhség” pedig plusz adrenalint adhat!