Bejelentkezés Regisztrálás

Belépés a Fiókodba

Felhasználói név *
Jelszó *
Adatok megjegyzése

Fiók létrehozása

Fields marked with an asterisk (*) are required.
Név *
Felhasználói név *
Jelszó *
Jelszó újra *
Email *
Email újra *
Captcha *

"Úgy érzem, hogy nagyon sokat haladtunk előre abban, hogy minél jobb legyen az autó"

A Steelvent Ózd Rallyt Velencei Ádám és Szedő Csaba a Korda Racing Hyundai i20 R5-ös versenyautójával az abszolút harmadik helyen zárta, míg Vizelli Károly megismételte miskolci kategória győzelmét, Balics Ákos pedig egy ezüstéremmel lett gazdagabb.

Sikeresen zárta a hétvégét a Korda Racing, minden versenyzőjük serleggel térhetett haza saját versenyéről. Velenczei Ádám egy helyet előrelépve, pályafutása legjobb eredményét produkálva dobogóra állhatott az Ózd Ralin, a Rallye2 Salgó Rallyn Vizelli Károly ezúttal is leggyorsabbnak bizonyult a hátsókerekes autók között, az abszolútban pedig mindössze 1,3 mp-el csúsztak le a negyedik helyről. Boldogan érkezett célba Salgótarjánban Balics Ákos is, hiszen az autó végre jól muzsikált, aminek most a 7-es kategória második helye lett az eredménye.

Korda Erik: - Nagyon örülünk, hogy Ádám, Csabi és a Hyundai második versenyén felállhatott a dobogóra. Persze a szerencsére is szükségünk volt, de nagyon jól tudjuk, hogy a technikai sport már csak ilyen, nem is kell messzire mennünk, legutóbb Miskolcon épp a mi sorsunkat pecsételte meg egy defekt. Összességében csapat szinten is előreléptünk egyet Miskolchoz képest, Vizelli Kareszék ezúttal is nyerték a kategóriát illetve a Salgó Rallyn is ők voltak a legjobbak a teljes hátsókerekes mezőnyben, ami azért is nagyon dicséretes, mert az M3-as BMW-t is végig maguk mögött tudták tartani. Balics Ákosék is gyorsultak a Hondával, ők a kategória második helyével lettek gazdagabbak, úgyhogy minden párosunknak kijár a gratuláció!

Velenczei Ádám - Szedő Csaba, Hyundai i20 R5 (ORB Abszolút 3. hely): - Úgy érzem, hogy nagyon sokat haladtunk előre abban, hogy minél jobb legyen az autó, igazán hasznosnak bizonyult a verseny előtti teszt. Ami megnyugtató, hogy nem csak érzésre lett jobb, de az időeredmények is visszaigazolták, hogy gyorsultunk Miskolchoz képest. Természetesen nagyon örülünk, hiszen eddigi legjobb eredményünket értük el az Ózd Ralin, az egész csapat nagyon jól dolgozott, mindenkinek köszönjük a segítséget. Ez az eredmény azért is nagyon értékes, mert egy nagyon komoly mezőnyben, 16 R5-ös autó között értük el a harmadik helyet. Kellett egy kis szerencse is, de talán a sors most kárpótolt azért, amit tavaly, illetve idén Miskolcon elvett tőlünk.

Vizelli Károly-Nagy Péter, Lada VFTS (Rallye2 Abs.5., P12 1. hely): - Egy fura hiba ütötte fel a fejét, gyorsról-gyorsra szinte méterre pontosan ugyanott megtorpant az autó. Nem tudjuk, mi okozhatja a hibát, a házi feladat, hogy az Iseum Rallyig megtaláljuk és megoldjuk a problémát. Az abszolút mezőny marha erős lett idén, örülök, hogy ilyen ügyes pilóták vezetik az R2-es autókat. Az utolsó körben megpróbáltuk elcsípni Berényi Lászlót, aki 8,5 másodperccel állt előttünk a negyedik helyen. Vizsláson tudtunk hozni 4 másodpercet, Cereden hármat, így végül egy hajszállal csúsztunk le a negyedik helyről, de nagyon örülünk az ötödik helynek és újabb kategória győzelemnek is!

Balics Ákos - Vigh Sándor (Rallye2 Abszolút 17., 7-es kategória 2. hely): -Nagyon jó volt, minden egyes percét nagyon élveztük a Salgó Rallynak. A pályák szenzációsak voltak, mindegyik nagyon tetszett és hála a Korda Racingnek a Honda is nagyon jó volt, ezúton is köszönöm a srácok munkáját. Már az első gyorsaságin elfoglaltuk a második helyet a kategóriában és nagyon boldogak vagyunk, hogy egészen a verseny végéig sikerült is megőrizni, nagyon ránk fért ez a siker, azt hiszem mindannyian megdolgoztunk érte. Talán egy dolog hiányzott, a rövid áttételű váltónk nem volt jó erre a versenyre, de ezzel együtt is végre nagyon élveztük a versenyt!