Bejelentkezés Regisztrálás

Belépés a Fiókodba

Felhasználói név *
Jelszó *
Adatok megjegyzése

Fiók létrehozása

Fields marked with an asterisk (*) are required.
Név *
Felhasználói név *
Jelszó *
Jelszó újra *
Email *
Email újra *
Captcha *

Kalandkeresés, élmény és egészség – irány a terep! Kiemelt

A kaland, a felfedezés az egyik alapvető emberi mozgatórugó. Hol lehet a legjobban megélni és kiteljesíteni mindezt? A természetben. A terepsportokban. Ma nem szeretjük a meglepetéseket. Kiszámítható világot építettünk magunk köré. Szépen kialakított életünk minden percét körbebástyázzuk a jelmondattal: jobb félni, mint megijedni. Beoltjuk magunkat, mielőtt megbetegednénk, elhagyjuk a párunkat, mielőtt ő tenné meg, és túl korán kivesszük a gyermeket is az anyja méhéből, nehogy szülés közben valami félresikerüljön. Nos, aki e mottó szerint éli az életét, annak nem való a terepsportolás. Igen, annak nem való a szabad tér! Meglepően hangzik?

Mindenki, aki belefog ebbe a kemény és nemes életmódba, komoly lelki változáson megy keresztül. Úszás az óceánban, hideg tengerszemekben vagy nagy sodrású jeges folyókban, biciklizés vulkánok oldalán, Japán szikláin, Dél-Amerika dzsungelében, Spanyolország csodás hegyein, liánok és gyökerek közt futni, vizes homokos sziklákon szökellni, meredek emelkedőkkel küzdeni és leszáguldani az óceán homokos partjára az örök napsütés szigetén, függeni hatalmas sziklákon, versenyt szállni a széllel, vad patakokban és folyamokban evezni – vagy akár túrázni, kirándulni, játszani a szabadban, erdőkben, réteken csodálatos színeket látni, madárdalt és szélsusogást hallgatni, érezni a növények, virágok, fák illatát. Rosszul hangzik? Ugye nem?

„Egy bolygó, egy törzs” – így szól az egyik legkeményebb és mégis mindenki számára elérhető sportág, a tereptriatlon egyik mottója. Célja az ember szerves beletagozása a természetbe, mégpedig nem kiszámítható mértékegységek alapján. Mindennél fontosabb az egyediség, a döntés szabadsága, a formanyomtatvány-élet elkerülése. Azt vallja: az élet csupa meglepetés, és éppen ettől szép.

A hegyek, a vízmosások, a nedves gyökerek és sziklák mint megannyi csintalan manó várakoznak a bátor jelentkezőre, hogy egy félmosollyal megtaszíthassák a hátsó kerekét, amitől az illető szép ívű ugrásba fog. De ezen senki sem bánkódik, mert nem ez az elsődleges cél. Vannak ötvenesek, akik lehagyják a harmincéves titánokat. Nők, akik gyorsabbak, ügyesebbek, mint a legtöbb férfi. De nem is ez a lényeg, hiszen az egyéni teljesítmény csak az egyénnek fontos, mindenkinek magának kell(ene) eldöntenie, hogy magához képest jó volt, vagy nem. Sajnos az emberek nagy része elhiszi, hogy a „győzelem a fontos”. Pedig még az olimpia jelmondata sem erről szól. Csak már az olimpia sem a régi…

A terepen bárki győztes lehet, mert a küzdelmek legnagyobb része lélekben dől el. Minden ember saját lelkében. Megküzdeni az idegőrlő vulkáni tufával az óceán partján vagy keresztülfutni a sivatagon éppoly nehéz, mint végigharcolni Visegrád veszedelmes saras lejtőit vagy felmászni egy hegycsúcsra. A világ minden pontján rendeznek kihívásokat, kalandokat a terepen, amelyeknek egy közös pontja biztosan van – a kaland és a felfedezés, a meglepetés, a rácsodálkozás élményét adják meg minden indulónak nemtől, kortól és a külsőségektől függetlenül.

Hogy jobban megérthessük ezt az élményt, álljon itt egy személyes beszámoló a tavaszi erdőről, a természetben megjelenő csodákról – és más meglepetésekről. Az élményeket Malomsoky Ildikó jegyezte le.

„Elhatároztam, hogy amint kizöldülnek a mohák, kimegyek a közeli völgybe, hogy feltöltődjem az éledező természet erőivel. Aki járt kint, tudja, hogy nincsen egyszerű dolgom: olyasmit szeretnék szavakba önteni, amit alig-alig lehetséges.

 

Már a levegő illata megszédít, ami azonnal megváltozik, amint átléped a sorompó bűvös határát. Egy mesevilágba kerülsz. A tavaszi sok esőzés hatására az apró patakból vad zúgókkal teli, mélységes folyócska lett, és bár a nap még nem süt ezer ágra, mégis a sok barna között megjelent a frissen kizöldellt moha, ami olyan, mintha egy varázsfestékkel UV-zöldet öntögetett volna egy jókedvű festő az erdő fáira, köveire, az avarba. A patak zubogó hangjába belekeveredik a tavasszal feléledt madarak csiripelése, akik érzik, hogy hamarosan az egész erdő bolondul élni kezd. Pezsegni és forrni fog minden, ahogy a nap sugarai pattanásig feszítik a rügyeket, és a madarak aprócska szíve is, mint a rügyek, majd szétpattan a sok örömtől.

 

A lábaim alatt cuppogó, sáros-mocsaras részek visszaidézik a békésen lakmározó tehéncsorda látványát. Ütemesen lélegzem, és magamba szívom a fák hangjait, a még kopasz ágak között lassan kószáló tavaszi szellő suttogását, a száraz ágak koppanását a földön.

 

Némi csodálkozással veszem tudomásul, hogy a mesevilágomba kéretlenül, de annál agresszívabban tör be a hétköznapi világ, amikor meglátom, hogy a kanyargó patak, mintha csak arra várna, hogy valaki segítsen, számolatlanul teszi partra a műanyag flakonokat, zacskókat, papucsot, kereket, játékokat, benzines- és más, kemikáliáktól bűzlő flakonokat. Ki tudja, ki és miért nem bír uralkodni természetet gyilkoló hajlamán. Elszomorodom, pedig a madarak továbbra is vidáman csivitelnek körülöttem, de az idő velem szomorkodik.

 

Lassú, lomha cseppek kezdik elárasztani a földet. Segítenek elmosni a koszt, ami itt kint a természetben még zordabbul hat, mint odabent a városban, ahol az emberek lassan belefulladnak a saját szemetükbe.

 

Gondoltam, miért ne segíthetnénk mi, solymáriak ennek a szorgos pataknak. Az jutott eszembe, hogy egy hétvégén kijöhetnénk együtt, zsákokkal és jó vastag gumikesztyűben, meg vízálló csizmában, bakancsban és elsimogathatnánk a patakunk partjait, felszedhetnénk a szemetet. Olyan gesztus ez saját magunk és a gyermekeink felé, amivel elindíthatjuk magunkat és őket is egy olyan úton, amit gyermekként még mindenki be szeretne járni: a hős útján.

 

Eltervezni és valóban megtenni nem ugyanaz. Fel kell, hogy támadjon bennünk a régi hős, aki tűzzel-vassal harcol a jóért. A tűz a két kezében égő munka ereje, a vas pedig az az akarat, amivel lankadatlanul teszi a jót, akkor is, ha tudja, hogy jövő tavasszal újrakezdheti az egészet elölről.”

A terepsport világa nemcsak verseny, nemcsak küzdelem is. Még ha ezek fontos részei is a kalandnak. Mindeközben szerves része a környezet megóvása, tisztelete és szeretete, abból az ősi gondolatból kiindulva, hogy körülöttünk nem egy halott táj terpeszkedik, hanem egy élő, érző szellemiség, egy lélegző bolygó, aki jelenleg fuldoklik a felhalmozott kosztól.

A mi feladatunk visszaállítani a föld egészségét, akkor is, ha ez lemondásokkal jár, mert ezzel egyben mi is növekszünk, és ez alkalommal a megfelelő irányba. Együtt, mindannyian. Hiszen különben hol tudnánk sportolni, kalandot és élményt keresni a természetben?

Forrás: Tóth Viktor – www.terepsport.hu

Fotó: X2S, triatlonedzo.hu

Bányász Árpád

„Sporttal minden könnyebb” – (r π)