Bejelentkezés Regisztrálás

Belépés a Fiókodba

Felhasználói név *
Jelszó *
Adatok megjegyzése

Fiók létrehozása

Fields marked with an asterisk (*) are required.
Név *
Felhasználói név *
Jelszó *
Jelszó újra *
Email *
Email újra *
Captcha *

Póta az ötödik helyen zárt

Póta Georgina az ötödik helyen végzett az asztaliteniszezők Európa Top 16-bajnokságán, a franciaországi Antibes-ben.

Miután szombati első meccsét, a német Sabine Winter elleni negyeddöntőt elvesztette, a délután folyamán még két mérkőzés várt rá az alsó ágon, az elsőt párostársa, a svéd Matilda Ekholm ellen vívta. Ahogy a korábbi találkozói, úgy ez is döntő szettig ment, s a 4-3-as diadal azt jelentette, hogy az ötödik helyért játszhat.

A helyosztó azonban végül elmaradt, mert a romániai magyar Szőcs Bernadette sérülés miatt nem tudott kiállni, így a 32 éves Póta játék nélkül szerezte meg az ötödik pozíciót.

A női válogatott új szövetségi kapitánya, Bátorfi Zoltán most debütált szerepkörében.

"Nehéz torna volt, Gina minden mérkőzésén döntő szettig játszott, jól el is fáradt a végére, de remekül küzdött" - mondta az MTI-nek a szakember. - "Összességében jól sikerült a verseny, bár kár az elvesztett negyeddöntőért, meglehetett volna a továbbjutás. Viszont ha azt nézzük, hogy pénteken akár ki is eshetett volna, ha nem nyeri meg az utolsó csoportmeccsét, akkor örülhetünk. Ami ott jött, az a negyeddöntőben elment. Itt most azt hallottuk, hogy az első hat helyezett kijut az idei világkupára, ha ez igaz, megvan az indulási jog arra a versenyre is."

A tornán négy négyfős csoportot alakítottak ki mindkét nemnél, az első és második helyezettek jutottak tovább az egyenes kieséses szakaszba. A csoportkörben három, a negyeddöntőtől pedig már négy nyert játszmáig tartanak a mérkőzések. A viadal vasárnap zárul.

Póta a tavalyi Top 16-bajnokságon hetedik lett, 2014-ben és 2015-ben pedig hatodikként zárt, az elődöntőbe eddig még egyszer sem sikerült bekerülnie.

Eredmény, nők, az 5-8. helyért:
Póta Georgina-Matilda Ekholm (svéd) 4-3

 

Forrás: MTI