Bejelentkezés Regisztrálás

Belépés a Fiókodba

Felhasználói név *
Jelszó *
Adatok megjegyzése

Fiók létrehozása

Fields marked with an asterisk (*) are required.
Név *
Felhasználói név *
Jelszó *
Jelszó újra *
Email *
Email újra *
Captcha *
Újabb nehéz napok várhatnak Kiss Lászlóra. Újabb nehéz napok várhatnak Kiss Lászlóra. Fotó: MTI

Szabadulása után is erőszakoskodhatott Kiss László Kiemelt

A TV2 Tények Extra című műsorában péntek este egy egykori úszónő, úszóedző is nyilatkozott Kiss László ügyével kapcsolatban. A korábbi úszónő elmondása szerint vele is erőszakoskodott a magyar úszóválogatott korábbi szövetségi kapitánya.

Az Olaszországban élő Hámori Magdolna, aki Kiss László tanítványa volt a Spartacusnál, majd gyerekeket oktatott az egyesület úszóóvodájában, a csatornának nyilatkozva azt mondta: Kiss László akkor támadt rá, amikor már letöltötte börtönbüntetését csoportosan elkövetett nemi erőszakért.

A korábbi úszónő közölte, az eset a '70-es évek elején történt: Kiss László fölment az uszoda egyik emeleti termébe, ahol ő egyedül volt, és rögtön kulcsra zárta maga mögött az ajtót. Az asszony szavai szerint a volt szövetségi kapitány azzal fenyegette, hogy meg fogja erőszakolni. Ezután kergetni kezdte a teremben, és csak akkor hagyta ezt abba, amikor Hámori Magdolna azt mondta, hogy a rendőrséghez fordul és nyilvánosságra hozza a történteket.

Hámori Magdolna hangsúlyozta: nem fog tudni megbocsátani Kiss Lászlónak.

Az úszóedzőről április elején írta meg egy portál, hogy versenyzőkorában, 1961-ben, 21 évesen két másik úszóval együtt megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért több év börtönre ítélték. Kiss László büntetéséből 20 hónapot töltött le, elnöki kegyelemmel szabadult. Az áldozatról az ügy kirobbanása után az terjedt el, hogy már nem él. Takáts Zsuzsanna azonban május 7-én az RTL Klub Fókusz Plusz című műsorában nyilvánosság elé állt. Azt mondta, elege lett azokból a hazugságokból, amelyek a médiában róla megjelentek. Az interjúban részletesen beszélt az ellene elkövetett erőszakról, az azt követő nehézségekről, a családját ért fenyegetésekről.

Utoljára frissítve: 2016. június 24., péntek 20:29