Bejelentkezés Regisztrálás

Belépés a Fiókodba

Felhasználói név *
Jelszó *
Adatok megjegyzése

Fiók létrehozása

Fields marked with an asterisk (*) are required.
Név *
Felhasználói név *
Jelszó *
Jelszó újra *
Email *
Email újra *
Captcha *
Arrivabene kinevette az okoskodókat Fotó: Facebook (Scuderia Ferrari)

Arrivabene kinevette az okoskodókat

A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene úgy nyilatkozott, hogy nevetett azokon a megjegyzéseken, miszerint le kellett volna másolniuk a Mercedes stratégiáját, s kiáll a mellett, hogy csapata a helyes döntést hozta meg az Olasz Nagydíjon.

Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen két kiállásos taktikán volt, azaz szuperlágyon rajtoltak, majd az első kiállásnál ugyanezt a keveréket tették fel, ezután a futam második felét lágy abroncsokkal teljesítették. Ezzel szemben a Mercedes a lágy- és a közepes kerekekre tette le a voksát, így elég volt egyszer kiállniuk a bokszba.

A Ferrari hazai pályáján a rajt kifejezetten jól sikerült a számukra, hiszen Vettel és Räikkönen is meg tudta előzni a pole-ból rajtoló Hamiltont, azonban a futam végére visszacsúsztak a harmadik, és a negyedik helyre, húsz másodperccel lemaradva a futamgyőztes Nico Rosbergtől.

"A verseny után hallottam az emberek megjegyzéseit, miszerint az egy kiállásos taktika számunkra is jobb lett volna" - nyilatkozta Arrivabene arra, hogy mit gondol a Ferrari hétvégi teljesítményéről. "Ezen csak nevetni tudtam, a mérnökökkel együtt.

A Mercedes a védekezésre ment rá az egy kiállásos stratégiával, míg mi az ellenkezőjét csináltuk, agresszívak voltunk. Ha lemásoltuk volna a taktikájukat, akkor 11 másodperccel lassabbak lettünk volna, szóval egyértelműen a gyorsabb stratégiát választottuk."

A hétvége folyamán a Ferrari elnöke, Sergio Marchionne úgy fogalmazott, hogy a csapat már feladta a 2016-os terveit, azonban Arrivabene reménykedik abban, hogy a szezon vége felé tudnak majd még erősödni. "Persze, már elbuktuk azt, hogy az idei szezonra kitűzött célokat teljesítsük. Azonban egy hónappal ezelőtt újra bevetettük magunkat, és az utóbbi két futamon jobban is alakultak a dolgaink. A csapaton belül a légkör nagyon pozitív, mindenki várja a soron következő versenyt, és már dolgozunk a következő éven - mindössze arról van szó, hogy szükségünk van egy kis időre."

Utoljára frissítve: 2016. szeptember 05., hétfő 17:00
Szeleczky Afrodite

"Egy adott napon, adott körülmények között azt gondolod, korlátaid vannak. Majd eléred a határt, és azt mondod: "oké, ez a határ". Majd hirtelen egy kicsit tovább lépsz. A gondolataid hatalmával, az eltökéltségeddel, az ösztönöddel és a tapasztalatoddal nagyon magasan tudsz repülni." - Ayrton Senna