Bejelentkezés Regisztrálás

Belépés a Fiókodba

Felhasználói név *
Jelszó *
Adatok megjegyzése

Fiók létrehozása

Fields marked with an asterisk (*) are required.
Név *
Felhasználói név *
Jelszó *
Jelszó újra *
Email *
Email újra *
Captcha *
Daniil Kvyat a Ferrarihoz igazolt Fotó: Facebook (Scuderia Ferrari)

Daniil Kvyat a Ferrarihoz igazolt Kiemelt

A 2018-as szezon során a maranellói alakulatnál Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen munkáját fogja segíteni fejlesztőpilótaként.

Kvyat 2014-ben mutatkozhatott be a királykategóriában a Toro Rosso színeiben, majd 2015-ben már az anyacsapatnál, a Red Bullnál folytatta pályafutását miután Sebastian Vettel mondhatni meglepetésszerűen csatlakozott a Ferrarihoz. Azonban nem élvezhette sokáig a Red Bull által nyújtott kiváltságokat, mivel 2016-ban át kellett adnia a helyét a másik fiatal, feltörekvő tehetségnek, Max Verstappennek, s így vissza kellett térnie korábbi csapatához, a Toro Rossóhoz. Habár a bejelentés után az orosz kínosan ügyelt arra, hogy ne látszódjon rajta a csalódottság és a keserűség, azonban az eset nagy törést okozott benne, ami az eredményein is meglátszódott, hiszen összesen csak nyolc pontot tudott összekapirgálni régi-új csapata színeiben.

2017-ben, Szingapúr után Dietrich Mateschitzék is elvesztették a türelmüket, így a csapatból kipaterolták (habár akkor még úgy fogalmaztak, hogy "nem engedik el" az orosz kezét), de az Amerikai Nagydíjon még újra rajthoz állhatott és a bizalmat egy tizedik hellyel és az ezzel járó egy ponttal hálálta meg. Azóta szárnyra kaptak olyan pletykák is, miszerint a Williamsnél is lehet esélye, illetve találgatásra adott okot az a tény is, hogy tavaly decemberben részt vett a NASCAR Whelen Euro Series tesztjén.

Azonban a mai nap folyamán bombaként robbant a hír, miszerint a 23 éves orosz versenyző a Scuderia Ferrari harmadik számú pilótája lesz - ezzel együtt pedig sporttörténelmet is írt, hiszen ő az első orosz pilóta, aki a legendás piros csapathoz csatlakozhatott.

 

Utoljára frissítve: szerda, 10 január 2018 16:51
Szeleczky Afrodite

"Egy adott napon, adott körülmények között azt gondolod, korlátaid vannak. Majd eléred a határt, és azt mondod: "oké, ez a határ". Majd hirtelen egy kicsit tovább lépsz. A gondolataid hatalmával, az eltökéltségeddel, az ösztönöddel és a tapasztalatoddal nagyon magasan tudsz repülni." - Ayrton Senna