Bejelentkezés Regisztrálás

Belépés a Fiókodba

Felhasználói név *
Jelszó *
Adatok megjegyzése

Fiók létrehozása

Fields marked with an asterisk (*) are required.
Név *
Felhasználói név *
Jelszó *
Jelszó újra *
Email *
Email újra *
Captcha *
Duplahétvége Silverstone-ban Fotó: Amber PR

Duplahétvége Silverstone-ban Kiemelt

Az első háromhétvégés megmérettetést követően a Forma-1-es mezőny pihenőre ment. No nem sokra, de szükség volt egy kis szusszanásra a következő három egymást követő hétvégén megrendezésre kerülő futam előtt. Most vasárnap a Brit Nagydíj, majd azt követően a 70. évfordulós futam következik az eredetileg egy repülőtérből kialakított aszfaltcsíkon.

Tavaly ilyenkor még azon morfondíroztunk, hogy vajon 2020-ban lesz-e helye a versenynaptárban ennek a futamnak, amelynek a szerződése a múlt év végével lejárt. Ehhez képest idén nem is egy, hanem mindjárt két futam is lesz Silverstone-ban a koronavírus járványnak köszönhetően. Persze mindkét futam zártkapus lesz, de a többségében britekből álló Forma-1-es mezőny otthon, a főhadiszálláshoz, valamint a családtagokhoz közel versenyezhet.

Nem akárhová érkezik meg a hétvégén a Forma-1-es cirkusz. Angliát az autósportok bölcsőjének titulálják. Óriási múlttal rendelkezik, ahol 1950 óta kisebb nagyobb megszakításokkal rendeznek Forma-1-es Nagydíjat. Jim Clark, Alain Prost, Nigel Mansell, Jack Brabham, Niki Lauda, Michael Schumacher csak néhány a nagy nevek közül, akik több alkalommal is felállhattak itt a dobogó tetejére. Ehhez az illusztris névsorhoz csatlakozott Lewis Hamilton, aki tavalyi hatodik brit győzelmével történelmet írt. Ez a verseny a csapatok nagy részének a hazai futama lesz. A Brit Nagydíjon nyújtott teljesítmény így nem meglepő módon a legtöbb csapat számára presztízskérdés lesz.

Az idén domináns Mercedes tavaly is kiemelkedett a mezőnyből. S bár csalódottan, de elfogadta Valtteri Bottas, hogy Hamilton mögött ismét a második hely jutott számára. A Ferrari valószínűleg nagyon elégedett lenne, ha Charles Leclerc hozná tavalyi eredményt, vagyis a bronzérmes helyezést, amelyet a monacói a nagy rivális hazai pályáján ért el. Ez azonban nem csak a fiatal pilótán fog múlni, hanem az autóján is. A Ferrari nagyon küszködik, a motorja gyenge. A beharangozott újításokat meg csak nem sikerült elvinnie még a Hungaroringre sem.

A Forma-1-es résztvevők nagyon várják a hétvégi megmérettetést. Szinte mindenki felsőfokban beszél a versennyel és a pályával kapcsolatban, amely tavaly új aszfaltréteget kapott. Ez az a futam, amit mindenki vár, és amelyet mindenki nagyon szeretne megnyerni. Ez az a verseny, amelyre egy sor ismert ember kilátogat évről évre. Tavaly többek között az aktuális James Bond, vagyis Daniel Craig, Michael Douglas és Mo Farah hosszútávfutó is ott volt a paddockban. A Red Bull csapatfőnök Christian Horner felesége, a Spice Girls együttes tagja, Geri Halliwell is ott szokott lenni a Brit Nagydíjakon. Idén mivel ez is zártkapus megmérettetés lesz korlátozott létszámú résztvevővel, ezúttal nem készülnek fotók nagyon ismert és elismert emberekről.

Ősszel is Európában versenyeznek

A Brit Nagydíj előtti héten újabb információk láttak napvilágot azzal kapcsolatban, hogy hol folytatódik a 2020-as Forma-1-es Világbajnokság. Nos, jelenleg úgy néz ki, hogy 2020-ban az amerikai kontinensre nem látogat el a Forma-1-es mezőny. Elmarad az USA, a Kanadai, a Mexikói és a Brazil Nagydíj is. Három újabb európai helyszínnel bővült viszont a versenynaptár. Így októberben a Nürburgringen Németországban, a portugáliai Portimaóban és az olaszországi Imolában gurulnak pályára az autók. Érdekessége a dolognak, hogy Portimaóban még sosem rendeztek Forma-1-es futamot, a Nürburgringen pedig nyolc fok körüli hőmérséklet és akár hó is megnehezítheti a pilóták dolgát.

A Forma-1 nagyon szeretne ellátogatni Vietnámba és visszatérni Malajziába is (ahol 2017-ben rendeztek utoljára Forma-1-es versenyt). Kínát viszont biztosan törölték az idei versenynaptárból, másodjára is. A szezon a bahreini duplahétvégét követően Abu-Dzabiban érhetne véget.

A koronavírus helyzet függvényében alakul az idei „koronavírus versenynaptár”. Legutóbbi információk szerint akár még Törökországba is visszatérhet a mezőny, a kedvelt isztambuli pályára. A Forma-1-es rajongók újabb és újabb csemegéket kaphatnak a már megszokott helyszínek mellé.

A verseny és a pálya

A Silverstone-i pályát 2010-ben átépítették, amikor kiegészült az új Aréna résszel. A lassú és gyors kanyarok elegye azt a célt hivatott kiszolgálni, hogy a nézők jobban átlássák a pályát és az előzési manővereket. Az átépítések után a Silverstone-i lett a versenynaptár egyik leghosszabb pályája, de megmaradt gyors pályának. A motorerősségnek fontos szerep jut a pálya gyors részein, főleg a gyors kanyarokban. Ez az aszfaltcsík nem csak az autóknak és pilótáknak, de az abroncsoknak is nagy kihívás. A pálya a lassú, közepes és gyors kanyarok megfelelő kombinációja, olyanoké, mint a híres Maggotts, Becketts és Abbey kanyarok.

Az 52-körös Brit Nagydíj augusztus 2.-án helyi idő szerint 14.10-kor (nálunk 15.10-kor) veszi kezdetét. A pálya hossza: 5,891 km, a teljes versenytáv 306,198 km. A pályarekordot Lewis Hamilton tartja 2019-ből, ideje 1 perc 27,369 másodperc.

 

MÓDOSÍTOTT 2020-AS FORMA-1-ES VERSENYNAPTÁR

2020. július 5. Osztrák Nagydíj, Spielberg (eredeti időpontban)
július 12. Stájer Nagydíj, Spielberg
július 19. Magyar Nagydíj, Hungaroring
augusztus 2. Brit Nagydíj, Silverstone
augusztus 9. 70. Évforduló Nagydíja, Silverstone
augusztus 16. Spanyol Nagydíj, Barcelona
augusztus 30. Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps (eredeti időpontban)
szeptember 6. Olasz Nagydíj, Monza (eredeti időpontban)
szeptember 13. Toszkán Nagydíj, Ferrari 1000. nagydíj, Mugello
szeptember 27. Orosz Nagydíj, Szocsi (eredeti időpontban)
október 9-11. Eifel Nagydíj, Nürburgring
október 23-25. Portugál Nagydíj, Portimao
október 31.-november 1. Emilia Romagna Nagydíj, Imola