Bejelentkezés Regisztrálás

Belépés a Fiókodba

Felhasználói név *
Jelszó *
Adatok megjegyzése

Fiók létrehozása

Fields marked with an asterisk (*) are required.
Név *
Felhasználói név *
Jelszó *
Jelszó újra *
Email *
Email újra *
Captcha *
Gasly örül annak, hogy jövőre még nem lesz glória Fotó: Red Bull

Gasly örül annak, hogy jövőre még nem lesz glória

Az idén a GP2-ben versenyző Pierre Gasly örül annak, hogy jövőre még nem vezetik be a glóriát.

A 20 éves pilóta egyike volt azoknak, akik tesztelhették az angolul halo névre hallgató eszközt - erre mellette a Ferrari két pilótájának, Sebastian Vettelnek és Kimi Räikkönennek volt lehetősége, míg a Red Bullos Daniel Ricciardo a csapata által fejlesztett szélvédőt próbálhatta ki akkor.

Bár a Silverstone-i teszten úgy nyilatkozott Gasly, hogy a glória alatt a látási viszonyok rendben voltak, ennek ellenére furcsán érezte magát a három részből álló eszköz mögött.

A Formula 1 vezetőségének tagjai a legutóbbi stratégiai találkozó után egyébként egyhangúlag úgy döntöttek, hogy a glória bevezetését elhalasztják 2018-ra.

"Nagyon fura volt úgy vezetni, hogy közben valami a fejem körül volt" - mondta a GPUpdate.net-nek adott interjújában Gasly, amikor az újságíró arról kérdezte, hogy milyen élményei voltak a glóriával kapcsolatban.

"Minden autónak, amit valaha versenyen vezettem, nyitott volt a pilótafülkéje, azonban akkor nem éreztem ugyanazt. Igaz, nem nézel rá, hiszen alá látsz, de érzed, hogy ott van - nem rajongok érte."

A fiatal pilóta mindazonáltal örül annak, hogy a glóriáról alkotott véleményét komolyan vették. "Számomra ez egy kellemes élmény volt, hogy azon kevés pilóták között lehettem, akik tesztelhették. Amikor azonban egy ilyen lehetőséget kapsz, tartozol annyival, hogy őszinte vagy. Amikor a biztonságról van szó, akkor csakis professzionálisan állhatsz a dologhoz. Próbáltam a lehető legtisztábban fogalmazni az érzéseimmel kapcsolatban. Tisztában vagyok azzal is, hogy nem mindenki gondolja így, de nekem ez a véleményem."

Utoljára frissítve: 2016. augusztus 05., péntek 22:31
Szeleczky Afrodite

"Egy adott napon, adott körülmények között azt gondolod, korlátaid vannak. Majd eléred a határt, és azt mondod: "oké, ez a határ". Majd hirtelen egy kicsit tovább lépsz. A gondolataid hatalmával, az eltökéltségeddel, az ösztönöddel és a tapasztalatoddal nagyon magasan tudsz repülni." - Ayrton Senna