Bejelentkezés Regisztrálás

Belépés a Fiókodba

Felhasználói név *
Jelszó *
Adatok megjegyzése

Fiók létrehozása

Fields marked with an asterisk (*) are required.
Név *
Felhasználói név *
Jelszó *
Jelszó újra *
Email *
Email újra *
Captcha *
Mika és Kimi mindig is jó kapcsolatot ápoltak egymással. Mika és Kimi mindig is jó kapcsolatot ápoltak egymással.

Mika Salo Räikkönen mellett kampányol Kiemelt

A korábbi Forma-1-es pilóta, Mika Salo úgy véli, hogy a Ferrari részéről az lenne a legjobb döntés, ha 2017-ben is megtartanák Kimi Räikkönent. A finn mindemellett kiemelte, hogy rendkívül fontos szerepet játszik az egy istálló teljesítményében, hogy mennyire ápol egymással jó kapcsolatot a két pilótájuk.

A most 36 éves Räikkönen 2014-ben csatlakozott újra a maranellói istállóhoz. Akkor a kétszeres világbajnok spanyol, Fernando Alonso volt a csapattársa, majd őt váltotta a négy vb-cím birtokosa, Sebastian Vettel aki már az első Ferraris szezonjában három futamgyőzelmet zsebelt be.

2016 azonban Kimi számára sem alakul rosszul: eddig összesen nyolc futamon vagyunk túl, s idén már háromszor állhatott dobogón, valamint a világbajnokságban a negyedik helyen áll, mindössze 15 pontra lemaradva csapattársától, a harmadik helyen álló Sebastian Vetteltől.

Salo - aki Räikkönennen kívül az egyetlen finn pilóta, aki a Ferrarinál versenyezhetett - szerint honfitársa az utóbbi időben mutatott teljesítménye után megérdemelné azt, hogy az olaszok ismét bizalmat szavazzanak neki, és megtartsák őt 2017-re is.

"Ő még mindig a topversenyzők közé tartozik" - mondta Salo a GPUpdate.net-nek adott interjújában. "Jelenleg szerintem nincs olyan pilóta a mezőnyben, aki jobb csapattárs lehetne Vettel számára. Kimi még mindig ott tud lenni, gyors és bölcs, arról meg nem tehet, hogy különböző okok miatt egy szerencsétlen szezonja van.

Ha a Ferrari egy fiatal srácot ültetne be - habár ilyen nem fordulhat elő, mert mindig tapasztalt versenyzőkkel dolgoznak - akkor az egész csapat teljesen megváltozna. Ismerik a versenyzőket. Azonban a folytonosság a siker egyik kulcsa. Kimi és Sebastian már egy ideje együtt dolgoznak, így a Ferrari stábjának is egyszerűbb dolga van."

Salo azzal kapcsolatban is elmondta a véleményét a GPUpdate.net-nek, hogy mit gondol arról, hogy mennyire befolyásolja Kimi teljesítményét az, hogy jelenleg ő a legidősebb pilóta a mezőnyben.

"Igen, korábban tényleg hátráltató tényező volt a kor, mivel az autókat nehéz volt vezetni, azonban úgy tűnik, hogy mára ez egy kicsit könnyebb lett, hiszen segítséget és mindemellett szinte mindent megkapnak. Az rendben van, hogy most több futam szerepel a versenynaptárban, de mi, régebben sokkal többet teszteltünk. Sokkal többet voltunk úton. Most viszont a pilótáknak lehet magánéletük, és nem csak a versenyzésből állnak a mindennapjaik - befejezik a futamot és már mennek is haza. Mi verseny előtt vagy után mindig mentünk valahova, leggyakrabban tesztelni, szóval nagyon nehéz dolgunk volt.

Tény, hogy hamarosan Kimi számára is eljön az az idő, amikor a kora miatt el kell gondolkodnia a dolgokon, de most úgy tűnik, hogy teljesen rendben van.

Ez is az idősebb versenyzők mellett szól: van tapasztalatuk, de nem fáradnak el" - vélekedett Salo.

Utoljára frissítve: 2016. június 24., péntek 19:24
Szeleczky Afrodite

"Egy adott napon, adott körülmények között azt gondolod, korlátaid vannak. Majd eléred a határt, és azt mondod: "oké, ez a határ". Majd hirtelen egy kicsit tovább lépsz. A gondolataid hatalmával, az eltökéltségeddel, az ösztönöddel és a tapasztalatoddal nagyon magasan tudsz repülni." - Ayrton Senna