Nyomtatás

Thomas Bach szerint történelmi lehetőség előtt áll a NOB Kiemelt

Értékelés:
(0 szavazat)

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint a szervezet rendkívüli közgyűlése történelmi esély előtt áll: kedden megadhatja a lehetőséget arra, hogy szeptemberi kongresszusa egyszerre döntsön a 2024-es és a 2028-as olimpia helyszínéről.

"Amennyiben a keddi ülésén zöld jelzést kap az együttes odaítélés, akkor mindhárom érintett fél, Párizs, Los Angeles és a NOB számára kedvező helyzet alakulhat ki" - mondta az ötletet teljes mellszélességgel támogató Bach.

    A kettős odaítélésről szóló javaslatot a NOB végrehajtó bizottsága egyhangú döntéssel már június elején benyújtotta.
    A párizsi szervezőbizottság részéről korábban úgy nyilatkoztak, őket csak a 2024-es rendezés érdekli, míg Los Angeles nyitott a sportolók 2028-as vendégül látására is.
    Legutóbb 1921-ben döntöttek egyszerre két olimpia házigazdájáról, akkor az 1924-es játékokat éppen Párizsnak, míg az 1928-ast Amszterdamnak ítélték oda.
    A NOB 130. kongresszusát szeptember 13. és 17. között rendezik Limában. Fotó: mob.hu

Bányász Árpád

„Sporttal minden könnyebb” – (r π)