Bejelentkezés Regisztrálás

Belépés a Fiókodba

Felhasználói név *
Jelszó *
Adatok megjegyzése

Fiók létrehozása

Fields marked with an asterisk (*) are required.
Név *
Felhasználói név *
Jelszó *
Jelszó újra *
Email *
Email újra *
Captcha *
Feladta az élsportot Benedek Dalma Fotó: MTI

Feladta az élsportot Benedek Dalma Kiemelt

A világ- és Európa-bajnok kajakos, Benedek Dalma a következő olimpián, vagyis a 2020-as tokiói játékokon már nem indul. Mi több: elárulta, hogy a riói olimpia után szögre akasztotta a lapátot, s már inkább a civil életben próbál érvényesülni.

A 2012 óta szerb színekben versenyző sportoló az Echo TV Öt karika négy kerék című műsorában beszélt a pályafutásáról és a további terveiről. Mint mondta, már a riói olimpia után eldöntötte, hogy Tokióra már nem készül fel, s mivel számára az ötkarikás játékok a csúcs, az élsportot is befejezte. Úgy fogalmazott, hogy kereknek érzi a pályafutását, a kedvenc versenye pedig a 2006-os szegedi világbajnokság, illetve a 2013-as portugáliai Eb volt.

Benedek magyar színekben szerezte mind a hét világbajnoki címét, emellett hétszer volt Eb-aranyérmes is, majd miután a férje révén a szerbekhez igazolt, még három Eb-t nyert. Az országváltásról azt mondta, az egyik legjobb döntése volt, s egyáltalán nem bánta meg, szerb színekben teljesült a nagy álma, az olimpiai részvétel is.

A 35 éves Benedek Dalma jelenleg egy budapesti ügynökségnél dolgozik, amely elsősorban a társadalmi felelősségvállalással foglalkozik.