Bejelentkezés Regisztrálás

Belépés a Fiókodba

Felhasználói név *
Jelszó *
Adatok megjegyzése

Fiók létrehozása

Fields marked with an asterisk (*) are required.
Név *
Felhasználói név *
Jelszó *
Jelszó újra *
Email *
Email újra *
Captcha *
×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 484

Június 27-én startol a Tour de Hongrie Fotó: Facebook (Tour de Hongrie 2017)

Június 27-én startol a Tour de Hongrie

Véglegesítette naptárát a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI), amelyben június 27. és július 2. között helyet kapott a legnagyobb magyarországi körverseny, a Tour de Hongrie.

A 38. viadal szervezőinek csütörtöki tájékoztatása szerint a naptárban UCI 2.2-es kategóriájúként szerepel a verseny, melyen így világranglista-pontokért is küzdhetnek majd a nemzetközi mezőny tagjai.

A közleményből az is kiderül: a szervezők a nagy érdeklődés miatt pályázatot írtak ki a hazai települések számára, melyben a városok a 2017-es és a 2018-as Tour de Hongrie-ra is kérhetnek maguknak szerepet, rajt-, illetve célállomásként. Mindkét versenyre idén november 10-ig várják a jelentkezéseket.

A Tour de Hongrie-t először 1925-ben rendezték meg, jövőre pedig 38. alkalommal kerül rá sor. Idén a Szombathely-Fertőd-Keszthely-Siófok-Cegléd-Karcag-Kékestető-Gyöngyös-Budapest útvonalon hat nap alatt 740 kilométert tett meg a mezőny. Az összetett győzelmet az észt Mihkel Raim szerezte meg.