Bejelentkezés Regisztrálás

Belépés a Fiókodba

Felhasználói név *
Jelszó *
Adatok megjegyzése

Fiók létrehozása

Fields marked with an asterisk (*) are required.
Név *
Felhasználói név *
Jelszó *
Jelszó újra *
Email *
Email újra *
Captcha *
Reload Captcha

Izgalmas dolog egy olyan családot megismerni, ahol mindenki sportol: sőt, sokszor egymás ellenfelei a versenypályán. A Szekeres-család tagjai korábban az atlétikában, manapság pedig a motocrossban halmoznak sikert-sikerre. A filmbe illő testvérpárral, Szekeres Viktóriával és Zsolttal készítettünk interjút.

Mindig is fontos szerepet töltött be az életetekben a sport?

Viktória: - Egészen kisgyermekkorunk óta sportolunk – persze, akkor még nem “önszántunkból” fogtunk neki, hanem a szüleink vittek minket úszásra, illetve az iskolai testnevelés óra része is volt az uszoda rendszeres látogatása. Igazából ekkor az elsőszámú szempont az volt, hogy megtanuljunk úszni, illetve az, hogy egy olyan sportot űzzünk, amely nem terheli meg a fiatal szervezetet és jótékonyan hat a fejlődésre. Szerettem az úszást, egyszer pedig voltam versenyen is, de akkor a versenyzés még nem érdekelt. Mindemellett kislánykánt 2 évig balettra is jártam, hogy szép tartásom legyen, és nekem is tetszett ez a fajta testmozgás. Pár év után azonban az úszást kezdtem unni, és megkértem a szüleimet, hogy válasszuk valami mást, hiszek ragaszkodtak ahhoz, hogy sportoljak tovább. Mivel korábban mindketten atléták voltak, ezek után egyértelmű volt, hogy az atlétikapályára is levittek mindkettőnket.

Zsolt: - A szüleink révén én is gyerekkorom óta sportolok. Vikihez hasonlóan én is az ússzással kezdtem, aminek nem volt különösebb célja, csupán, hogy megtanuljak rendesen úszni. Hogy őszinte legyek, egyáltalán nem szerettem, de ma már örülök, hogy a szüleim nem hagyták annyiban, és mindezek ellenére elhordtak az edzésekre. Ezután következett az atlétika, amellyel már konkrét célok is voltak: hogy megerősödjek, és jó alapom legyen később bármilyen sporthoz. Tízéves koromban kezdtem el a terepmotorozást, de mellette folytattam az atlétikát, hiszen ez volt a fő vonal akkoriban, mindemellett remek erőnlétet biztosított, és jól ellensúlyozta, az extrémsport negatívabb hatásait. Úgy is fogalmazhatnék, hogy karban az atlétika tartotta karban a testemet.

Mikor döntöttétek el, hogy komolyabban, versenyszerűen szeretnétek sportolni? Az egymás közti rivalizálás mennyire volt jellemző?

Viktória: - Elég hamar beleszerettem az atlétikába. Egy idő után az egyesület mindenkit vitt versenyekre – ennek köszönhetően mindössze pár alkalom után már magával ragadott a versenyzés és életformává alakult. Körvonalazódtak a fő versenyszámaim, és a tanulás mellett ez vált számomra a második legfontosabb dologgá. Szerencsések vagyunk, hiszen a szüleink mindenben támogattak minket, illetve mi, testvérek is egymást. Zsoltival együtt jártunk az edzésekre, habár ott már általában különváltunk, hiszen más-más ágakra specializálódtunk. Mindketten gátfutók voltunk, ezáltal tudtunk együtt is készülni, viszont neki ott volt a rúdugrás, nekem pedig a sprint számok. Habár szép sikereket értünk el, de mindkettőnk számára voltak hullámvölgyek, hol egyikünknek ment jobban, hol a másiknak. Sajnos egy sérülés miatt én a főiskola alatt kénytelen voltam befejezni az atlétikát, viszont Zsolti akkor még nagyon sikeres rúdugró és gátfutó volt, sőt: ekkor ő már motorozott is. Tízévesen kapta meg az első motorját, és az első felkészülési szezonja után már versenyzett is a gyerekek között a 80 ccm-es kategóriában. Viszont olyanra nem emlékszem, hogy egy pillanatig is lett volna bennem féltékenység azért, mert ő sikeres, és én sem éreztem rajta ilyet. Mindketten drukkoltunk a másiknak, és örültünk a sikereknek, és ez a mai napig így van. Igaz, számomra természetes ez a helyzet, de mégis úgy gondolom, pozitív hatással volt mindkettőnkre, hogy mindig is összhangban voltunk a sportok terén is. Nagyban hozzájárul a sikereinkhez, hogy segítjük egymást, bíztatjuk, motiváljuk a másikat.

Zsolt: - Az atlétika velejárója a versenyzés, és ahogy egyre nagyobb lettem, az adottságaimnak és a rendszeres jó edzéseknek köszönhetően egyre jobb eredményeim lettek. Ez természetesen motivált, és tudatosabban is kezdtünk el készülni versenyről-versenyre. Ebben az időben vágtam bele a motorversenyzésbe is, de ekkor még az atlétika volt a „fő sportág”, amelyben a legmeghatározóbb edzőm édesapám volt. Az évek alatt a különböző korosztályokban felnőtt koromig összesen 13 magyar bajnoki címet nyertem es többször voltam válogatott kerettag rúdugrásban és 110 méteres gátfutásban -szerencsére emellett jó eredményeim voltak a motoros pályán is. Eddig több másodosztályú bajnokságot nyertem, és több dobogós helyezéssel büszkélkedhetek most már az első osztályban is. Vikivel maximálisan támogatjuk a másikat: segítjük egymást az edzéseken, lelkileg és technikai tanácsokkal egyaránt. Ez egy remek helyzet, hiszen így sokkal könnyebb elvégezni a munkát. Persze előfordul olyan, hogy valamelyikünknek nincs kedve az aznapi edzéshez, de megcsináljuk, már csak a másikért is. Tudjuk motiválni egymást. Mindig örülök Viki sikereinek, és nagyon büszke vagyok rá.

Pontosan hogyan szoktatok készülni? Az edzéstervetek közös, vagy mindegyikőtök másra esküszik?

Viktória: -Ma már mindketten csak a motorversenyzést űzzük, ebből adódóan szinte majdnem mindent közösen csinálunk. Szezonról-szezonra, versenyről-versenyre együtt készülünk a testvéremmel, illetve az édesapánkkal együtt. A motoros edzések is mindig közösek. A technikákat először apukánk mutatta meg nekünk, aztán pár év után Zsolti is olyan szintre jutott, hogy nekem most már mind a ketten segítenek (nevet). A motorozáson kívüli, erőnléti és egyéb edzéseket is apukánk határozza meg nekünk, és mivel neki is szüksége van a megfelelő állóképességre a versenyeihez, így a nagy részét ő is velünk együtt csinálja. Kerékpározás, tornatermi edzések, erősítés, és különféle atlétikus mozgást tartalmazó edzéseink is vannak. Azért mondhatom, lányként elég jól bírom a terhelést, de természetesen vannak olyan gyakorlatok, amiből nekem kevesebb van, illetve ha nagy ritkán súllyal is edzünk, az is könnyített számomra. Az is megfigyelhető, hogy mi megy Zsoltinak jobban, vagy nekem. Én jobban bírom a hosszabb távú, illetve monotonabb terhelést, míg ő nálam robbanékonyabb, és természetesen erősebb. Abban mindketten egyetértünk, hogy nagyszerű alapot adott a fiatalkorban elkezdett sport, erre könnyebb volt “építkezni” is, és a mai napig érezzük az előnyeit.
Tény, hogy nem egy megszokott jelenség, hogy egy családból ennyien űzik ugyanazt a sportot, és ráadásul még együtt is készülnek, de én nagyon szeretem. Habár alapvetően egy összetartó család vagyunk, ez még jobban összekovácsol minket, hiszen még több közösen eltöltött időt eredményez. Én személy szerint biztos vagyok benne, hogy nagyban hozzájárul a sikereinkhez ez az egység, és plusz erőt ad. Olykor még az anyukánk sem rest, és beáll egy-egy tornatermi edzésre, vagy leteker velünk bringával 20-30 kilométert. Jó érzés így edzeni és természetesen versenyezni, hogy egy családból hárman vagyunk egyszerre a versenypályán.
A motorversenyzés mellett én most már egyre komolyabban veszem a hegyikerékpár versenyeket is, emiatt van, hogy én már néha kihagyok egy-egy motorversenyt. Ezekhez a megmérettetésekhez is a legnagyobb segítségem Zsolti, hiszen neki nem kellene annyit bicikliznie, de mégis - ha épp belefér az edzései közé - az ilyen jellegű tréningek nagyrészét végig csinálja velem. Lehetett tél vagy nyári forróság, tényleg a körülményektől függetlenül jött és segített nekem. A legjobb edző partner. Ezért nem tudok elég hálás lenni neki, hiszen nagy szerepet játszott az eddig elért eredményeimben, amelyek közül a lebüszkébb a 2016-os XCO Master 1 magyar bajnoki címemre, a 2016 és 2017-es Cyclocross Magyar Bajnokság elit kategóriájának 3. helyére, és a 2016-os Cyclocross Masters Európa Bajnokság szintén 3. helyére vagyok.

Zsolt: - Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen ugyanazt a sportot űzzük, és hasonló beállítottságúak vagyunk, valamint a céljaink is hasonlóak. Talán beszélhetek mindannyiunk nevében: az idei évben a legbüszkébbek arra vagyunk, hogy az Magyar Enduro-cross bajnokság keretein belül kiírt 4 fős csapat kupát mi nyertük meg.

Az étkezési szokásaitok mennyire különböznek? Esetleg vannak a versenyhétvége előtt bevált, különleges receptjeitek?

Viktória: - Egy korábbi cikkben már meséltem az étkezési szokásaimról. Figyelek arra, hogy természetes és jó minőségű ételeket fogyasszak, és saját magam készítsem el azokat. Hiába vagyok fáradt a munka és edzés után, valami gyorsan elkészíthető ételt azért mindig összeütök. Érdemes ezt a kis plusz energiát belefektetni a mindennapokba, hiszen megtérül a teljesítményben. Őszintén szólva sosem voltam híve semmilyen divatos diétának, étrendnek, a változatosságra törekszem. Olyan ételekre van szükségem, amelyek megfelelő tápanyagot tartalmaznak, hogy bírja a szervezetem ezt a fajta igénybevételt. Kettőnk közül szerintem én figyelek jobban erre, viszont a szüleink is odafigyelnek arra, hogy milyen alapanyagot szereznek be. A nagymamámmal és édesanyámmal rendszeresen tartunk szezonális befőzéseket, így mindig sorakoznak a kamra polcain a lekvárok, szörpök, lecsók, vagy éppen a paradicsomitalok. A versenyek előtt mindig szénhidrátdúsabb ételek kerülnek az asztalra, ilyenkor több tésztát, rizst fogyasztunk, a többi napon több húst zöldségekkel, és persze gyümölcsöt. Nekem megvan a bejáratott rituálém, hogy pontosan mit vacsorázom verseny előtt, és a futam napján mikor, mit fogyasztok. Ezt próbálom átadni a család többi sportoló tagjának is, természetesen az ő igényeikhez igazítva. Elég nagy előkészültet igényel egy pár napos versenyre való utazás, hiszen olyan alapanyagokat és ételeket kell vinnünk magunkkal, amelyek a szervezetünk számára a legjobb, könnyen szállítható és még akár a nagy melegben sem romlik meg. Ez a feladat általában rám és édesanyámra hárul, a fiúk dolga pedig a technikai feltételek biztosítása.

Zsolt: - Az étkezési szokásaink majdnem egyformák, mindent eszünk, nem tartunk speciális diétákat, óvakodunk a mesterséges, mű dolgoktól, és az edzésekhez, versenyekhez is növényi alapú táplálékkiegészítőket használunk. Abban is egyformák vagyunk, hogy mindketten szeretünk sütni-főzni, hiszen szeretek én is saját készítésű ételeket fogyasztani. Mindig is otthonosan mozogtam a konyhában, elkészítettem magamnak bármit. A főiskolán ráadásul vendéglátószakra jártam, így még nagyon sok hasznos dologgal bővültek az ismereteim. Legtöbbször nem is kellenek receptek, kitalálok valamit az otthon lévő hozzávalókból. Összefoglalva: az étkezésnél számomra a legfontosabb, hogy jó minőségű, természetes, és tápláló, jó ízű ételeket fogyasszak. Nagyon szeretem azokat az ételeket is, amiket Viki, a szüleim, vagy a menyasszonyom, Kata készítenek.

Zsolt kedvence: paradicsomos-tonhalas tészta

Hozzávalók:
Tészta – ízlés szerint
Fokhagyma
Tonhalkonzerv
Zöldfűszerek
Paradicsompüré
Só, bors
Kemény sajt
Kis mennyiségű olaj

Elkészítés:
Olajon a zúzott fokhagymát megpirítjuk, felöntjük a paradicsom pürével, lehet kis vízzel hígítani. Mehet bele só, bors - ízlés szerint - és zöldfűszerek, végül pedig a lecsepegtetett tonhal darabok. Összeforraljuk, és kifőtt tésztával tálaljuk. Aki szereti, reszelhet rá sajtot is.

Képgaléria

Szeleczky Afrodite

"Egy adott napon, adott körülmények között azt gondolod, korlátaid vannak. Majd eléred a határt, és azt mondod: "oké, ez a határ". Majd hirtelen egy kicsit tovább lépsz. A gondolataid hatalmával, az eltökéltségeddel, az ösztönöddel és a tapasztalatoddal nagyon magasan tudsz repülni." - Ayrton Senna