Bejelentkezés Regisztrálás

Belépés a Fiókodba

Felhasználói név *
Jelszó *
Adatok megjegyzése

Fiók létrehozása

Fields marked with an asterisk (*) are required.
Név *
Felhasználói név *
Jelszó *
Jelszó újra *
Email *
Email újra *
Captcha *
„Még sosem versenyeztem utcai pályán” Fotó: 220 Volt H-Moto Team

„Még sosem versenyeztem utcai pályán” Kiemelt

A hétvégén folytatódik a német nemzeti bajnokság, az IDM, ahol Györfi Alen képviseli a 220 Volt H-Moto Team csapatát. A korábbi Európa-bajnok ezúttal újra ismeretlen terepen kell, hogy bizonyítson, ráadásul Schleiz-ben utcai pályán rendezik a futamokat. A 220Volt H-Moto Team utánpótláskorú versenyzői közül egyedül Kovács Zoli áll rajthoz a hétvégén a csehországi Mostban, ahol a fiatal tehetség folytathatja eddigi remek szereplését.

A 220 Volt H-Moto Team korábbi Európa-bajnoka ezúttal pályafutása során először utcai pályán lesz kénytelen bizonyítani, hogy igenis a legjobbak között van a helye az IDM mezőnyében. Györfi Alen természetesen készen áll, és a nagyon jó hír emellett, hogy a Zolderben összetört Yamahája is harcra kész. A gondot azonban az jelentheti egyedül, hogy a belga pályához hasonlóan, a schleizit sem ismeri Alen, ám a 220 Volt H-Moto Team versenyzője úgy véli, ha az időmérőig sikerül a legoptimálisabb beállításokat megtalálnia, akkor bármi kisülhet élete első utcai versenyén.

„Nagyon kíváncsian várom ezt a hétvégét, hiszen ismét egy új pályára érkeztem, ami ráadásul egy utcai pálya. Még sosem versenyeztem utcai pályán, és ez az érzés nagyon kevés magyar motorosnak adatott meg eddig. Kerékpáron és gyalog többször is végigmentem már rajta, nagyon érdekes a vonalvezetése sok a szintkülönbség, de szerintem egy igazán élvezhető, csodálatos pálya. A motorom a múltkori bukást követően időben elkészült, remélem, jó formában leszünk mindketten. Amennyiben sikerül a szabadedzések alatt nemcsak a pályacsíkot még jobban megismernem, hanem a Yamaha optimális beállításait is sikerül megtalálnunk, akkor bármi megtörténhet a futamokon” – jelentette ki Györfi Alen.

Persze a hétvégén nem csak a korábbi Európa-bajnokért szurkolhatunk, hiszen a Cseh Utánpótlás Bajnokság indulói között a mosti hétvégén is ott lesz a Mini GP Stockban eddig remeklő Kovács Zoli. A 220 Volt H-Moto Team ifjú motorosa legutóbb Kakucson mindkét futam után dobogóra állhatott – az első futamon a második helyen intették le, míg a második versenyen harmadikként zárt –, aki bízik abban, hogy ez a remek sorozat Mostban sem szakad meg.

„A cseh bajnokságban is részt veszek az idei évben, ahol három fordulót követően az összetett harmadik helyén állok. Már tegnap óta kint vagyunk Mostban, egyelőre ismerkedem a pályával, hiszen korábban még nem motoroztam rajta. Nagyon tetszik a vonalvezetése, de nem könnyű rajta menni, így a szabadedzéseken minél többet kell, hogy motorozzak, de sajnos tegnap is elmosta az eső az edzéseket. A vasárnapi futamokon szeretnék minél jobb teljesítményt nyújtani, és a lehető legtöbbet kihozni a hétvégéből” – mondta Kovács Zoli.