Bejelentkezés Regisztrálás

Belépés a Fiókodba

Felhasználói név *
Jelszó *
Adatok megjegyzése

Fiók létrehozása

Fields marked with an asterisk (*) are required.
Név *
Felhasználói név *
Jelszó *
Jelszó újra *
Email *
Email újra *
Captcha *

"Életem legjobb idejét szeretném úszni" Kiemelt

Már a harmadik olimpiájára készül Illés Fanni, akinek minden esélye megvan arra, hogy éremmel a nyakában térjen majd haza az ötkarikás játékokról. A paralimpikon úszó lábak nélkül és hét ujjal született, mostanra azonban igencsak szép sikereket ért el, hiszen szinte minden világversenyen, ahol elindul, dobogóra állhat. A sportoló a párjával kéz a kézben mutatta meg, hogyan telik egy napja.

Fanni mindent megtesz azért, hogy a legjobb formában legyen, így már korán reggel a medencében indítja a napot. „Egy nap alatt van, hogy 8-10 kilométert is tempózunk, ami még a teljesen egészségeseknek is komoly fizikai teljesítmény. De kell is ennyi edzés, mert a riói olimpián 1 hét alatt 5 versenyszámban is indulok. A fő számomnak számító 100 mellen kívül 100 háton, 100 gyorson, 200 vegyesen és 400 gyorson is rajthoz állok” – árulta el az úszó, aki úgy érzi, az idei paralimpián tud majd igazán bizonyítani.

Fanni harmadik alkalommal vesz részt olimpiai játékokon. „Eddig mindkét paralimpiámon a 8. helyet értem el, most viszont a dobogó az álmom. Életem legjobb idejét szeretném úszni, mindenképp jó lenne éremmel hazatérni Brazíliából. Erre minden esélyem megvan, hiszen jelenleg a világranglista negyedik helyén állok, és mostanában szinte mindig a legjobbak között érek célba a világversenyeken. Ez elsősorban a megváltozott úszástechnikám következménye, aminek köszönhetően több másodperccel javult az időeredményem” – mesélte Fanni, aki az új módszert az edzőjével, Szabó Álmossal közösen dolgozta ki.

Az úszónő a legtöbb élsportolóhoz hasonlóan hajnali edzéssel kezdi a napot. „Amikor a kondizás az úszóedzés előtt van, 4.30-kor kelünk a párommal, Zolival, aki általában az edzésre is elkísér. A délelőttömet és a délutánomat szinte végig úszással töltöm, egy nap alatt sokszor 8-10 kilométert is úszok, ami még egy ép sportolótól is szép teljesítmény. Emellett egy őssejtes kozmetikai termékcsalád szépségkampányában is szerepelek, amit nagyon élvezek. Mára megtanultam, hogyan osszam be az időmet úgy, hogy az edzés mellett az egyetemre és a barátaimra is maradjon időm”.

Az úszónőt családja és a párja is elkísér a riói olimpiára. „Mi egy nagyon összetartó család vagyunk, a családtagjaim, ha csak tehetik, minden világversenyen a helyszínről szurkolnak nekem. A szüleim, a testvérem és a párom már meg is vették a repülőjegyet Brazíliába. Nekem ilyenkor ugyan elsősorban a versenyre és az úszásra kell koncentrálnom, de nagyon sokat jelent számomra, hogy mellettem vannak, és szurkolnak nekem a lelátóról” – árulta el Fanni.

Utoljára frissítve: csütörtök, 09 június 2016 17:07