Bejelentkezés Regisztrálás

Belépés a Fiókodba

Felhasználói név *
Jelszó *
Adatok megjegyzése

Fiók létrehozása

Fields marked with an asterisk (*) are required.
Név *
Felhasználói név *
Jelszó *
Jelszó újra *
Email *
Email újra *
Captcha *

Exkluzív interjú Jamie Gane OCR- és dzsúdó-paraversenyzővel, sportnagykövettel Kiemelt

Jamie Gane angol sportolóval a lengyel OCR Európa-bajnokságon találkoztunk, ott sikerült vele kicsit beszélgetni. De mégis mitől érdekes versenyző Jamie? Egyik különlegessége első pillantásra feltűnik: karbon műlába van, ami versenykörülmények között nemcsak azért meglepő, mert szokatlan, hanem azért is, mert Jamie hihetetlenül magas intenzitással teljesíti az OCR-versenyeket. Ezzel persze összefügg a másik különlegessége: nemzetközi szintű dzsúdóversenyző. Mindezekről mesélt nekünk.

Bemutatkozás

„Kilencéves koromban krónikus fájdalom (CRPS) jelentkezett a lábamban, amely egyre súlyosabb izomsorvadásba ment át, és végül kerekesszékes srác lettem. 16 évesen végül az orvosokkal egyeztetve meghoztam azt a nehéz döntést, hogy amputálják a lábamat, ezzel szüntetve meg az állandó fájdalmat. Hat év folyamatos küzdelem után, 2016 szeptemberében térd alatti amputált lettem. 2017 júniusában már elkezdtem a futóedzéseket.

Gyerekkoromban nem voltam különösebben sportos, de ez nem csoda, ameddig a barátaim a téren fociztak, bicajoztak, addig én fájdalommal ültem a szobámban… Hároméves koromban ugyan elkezdtem dzsúdózni, de abba kellett hagynom a fájdalom erősödésével. A műtét előtti időszakban többet foglalkoztam az erőnlétemmel és a fittségemmel, és rá kellett jönnöm, hogy nagyon gyors vagyok a kerekesszékesek között. Gyakran versenyeztem a magam szórakoztatására, és jött a gondolat, hogy induljak ilyen bajnokságokon. Az amputáció után azonban ismét a gyaloglás és a futás, sőt kicsit a dzsúdó is visszatért az életembe. De az élet közbeszólt… egy barátom megmutatott egy új sportot, és azonnal függő lettem – a Tough Mudder teljesítése után már csak az lebegett a szemem előtt, hogy minél több ilyen versenyen álljak rajthoz. Azóta (2017 ősz) több mint 60 OCR-versenyen indultam, és a dzsúdó is megmaradt az életemben, ott is versenyzek, több nemzetközi versenyen elért dobogós helyezésem van.”

 

Mit jelent számodra az OCR, miért ennél a sportnál kötöttél ki?

Minden bizonnyal kórosan függök az OCR minden formájától… Az edzés, a közösség, a folyamatos új kihívások – egyszerűen összehasonlíthatatlan, egyik általam ismert sportban sincsenek ilyen lehetőségek. Röviden: az OCR egy tökéletes sport arra, hogy egyszerre fejlessze és adjon élményt a gyorsaságban, az erőben, a dinamikában, az ügyességben és a technikában.

Szerinted miért növekszik ilyen gyorsan az akadályfutás népszerűsége?

Az OCR talán azért ilyen népszerű, mert a legjobbat hozza elő mindenkiből. Mindenki másban jó, és az OCR ezt mind képes fejleszteni, erősíteni. Van valami csodálatos egy jól megtervezett akadályban. A versenyzés és a célba érkezés élményének érzése leírhatatlan, ahhoz ott kell lenni, hogy valaki képet alkothasson erről.

Mi a legnagyobb élményed az OCR-versenyekkel kapcsolatban?

Meg szeretném mutatni minden embernek, főleg a mozgásukban korlátozottaknak, hogy mennyi mindent elérhetnek, ha tesznek érte. Sok sportolónak segítek a versenyeken, akár a pályán, akár a pályán kívül. Ezek a pillanatok a legemlékezetesebbek, mert látom a szemükben azt, hogy átléptek egy addig elérhetetlennek tartott határt. És ez valahol maga a csoda!

Nemrég kezdted újra az aktív sportot, de elképesztő mennyiségű verseny van a hátad mögött. Mire vagy a legbüszkébb ebből a néhány évből?

A dzsúdó-Világjátékokon szerzett ezüstérem 2019. április 19-én. A küzdelem a mozgásukban nem korlátozottakkal nagyon nehéz kihívás, de minden mozdulatot és pillanatot szeretek ezekben a versenyekben.

Jelentősen megváltozott az életed, de hogyan változott meg a sporttal és az edzéssel a kapcsolatod?

Az OCR előtt nem tűztem ki különösebb célokat a sportban. Edzettem, mert jólesett, jót tett az életemnek. Most többféle célom is van, külön-külön is mind nagyon motiváló, de együtt fejlesztve őket igazi életcélt adnak.

Igazi „nagykövet” típus vagy, a szó legjobb értelmében. Hogyan adod át mindezt az embereknek?

Szavakkal azt nem nagyon lehet elmondani, amit az akadályfutás számomra jelent. Amikor nyakig a sárban vagyok, hideg van, és már nincsen semmi energiám, akkor nagyon tudom utálni, de a célba érkezés utáni érzés felejthetetlen. És ezt általában megértik az emberek… Másrészt valahol úgy fogom fel, hogy a gyerekkori szenvedés hozta meg azt a lehetőséget, hogy minél több embernek segíthessek.

Hogyan telnek a mindennapjaid, hogyan osztod be az idődet?

Minden nap más. A dzsúdó és az OCR közötti alapvető különbségek miatt nehéz egyensúlyt találnom. Egyéni vállalkozásban dolgozom, így akkor edzek, amikor a munkám és a családi programom engedi. A hétvégék általában teljesen foglaltak, de amikor szabad program adódik, akkor a párommal töltöm az időt.

Hősies sportokat űzöl, hiszen a dobó atlétika is az – amit ugyan nem említettél, de utánanéztem, hogy komoly eredményeid vannak ott is. Neked ki a személyes hősöd?

A macskám, Kawasaki. Én is szeretném élvezni úgy az életet, mint ő – csak a kajára, a henyélésre és a csajozásra fókuszálva…

Nézem a beosztásodat, és nehéz elképzelni, hogyan tudsz ennyi sportra készülni. Ki segít az edzéstervezésben?

Jelenleg nincsen külön para-OCR, illetve eddig nem volt – az első ilyen az év végén lesz, a Para Spartan világbajnokság. Az edzésekben nincsen nagy különbség az ép és a korlátozott versenyzők között, legfeljebb nekünk keményebben kell dolgoznunk. Atlétikában és dzsúdóban van edzőm, nekik nagyon sokat köszönhetek.

Mit szeretsz a legjobban a programban, amelyet kitaláltál?

Jelenleg főleg a sok versennyel edzek, az erősítő programot magamnak állítom össze a dzsúdó- és a fitneszedzések példái alapján. A legjobb rész mindig az edzés vége, az „utóérzés”, amikor az ember érzi, hogy a zokniját is leizzadta magáról. A legrosszabb, amit mindig el akarok kerülni, az a hosszú futás.

Az angolokról az a hír járja, hogy nem különösebben ínyencek, a hatékonyság gyakran fontosabb az étkezésben, mint az ízorgia. Rólad ez mennyire mondható el?

Nem cáfolom meg… a kedvencem a Yorkshire pudding – az maga a csoda! Az étkezés amúgy gyenge pontom, de igyekszem mostanában már az egészséges ételekre is figyelni. Korábban heteken keresztül megelégedtem azzal, ha ebédre hús, párolt zöldség és krumpli volt.

Munka után édes a pihenés… tartja a mondás. Neked mit jelent a pihenés?

Pihenés? Amúgy szeretek zongorázni, nagyon megnyugtat, akárcsak a meditáció és a nyújtás. Szeretek habfürdőben elnyújtózni valamilyen pihentető zenét hallgatva. Ha ezek nincsenek, akkor a macskámat dögönyözöm.

Végül pedig szeretném megkérdezni, hogy milyen terveid vannak a közeli és távolabbi jövőre?

Elsődleges célom, hogy minél több embert vonzzak be a sportolásba. Sajnos sokan vannak, akik semmit sem sportolnak, pedig nagy szükségük lenne rá. A dzsúdóban jelenleg én vagyok az egyetlen alsólábszár-amputált, szeretném, ha többen lennénk. A másik célom az OCR-szervezetekkel elkezdeni az egyeztetést, hogyan lehetne a legjobb szabályokat meghozni a korlátozott versenyzők számára. Rövid távon az World OCR Champs, a World Para Spartan Champs, idén és jövő áprilisban a World Judo Games.

Köszönjük, remélem, hamarosan Magyarországon is találkozunk!

 

Forrás: Tóth Viktor – www.triatlonedzo.hu