Bejelentkezés Regisztrálás

Belépés a Fiókodba

Felhasználói név *
Jelszó *
Adatok megjegyzése

Fiók létrehozása

Fields marked with an asterisk (*) are required.
Név *
Felhasználói név *
Jelszó *
Jelszó újra *
Email *
Email újra *
Captcha *

Versenyek, hagyományok és gyermekfalu a Hortobágyi Lovasnapokon Kiemelt

Több mint húszezer látogatót várnak az 53. Hortobágyi Lovasnapokra július 12. és 14. között. Különféle versenyekkel, hagyományőrző játékokkal és gyermekfaluval is várják az ide látogatókat.

A 320 éves hortobágyi nagycsárdában tartott sajtótájékoztatón Széles Diána, Debrecen turisztikáért felelős alpolgármestere felidézte, hogy a hajdú-bihari megyeszékhely három éve kapcsolódott be a lovasnapok szervezésébe, s azóta egyfajta hagyományőrző és kulturális fesztivállá is vált a korábban elsősorban a lovas versenyekről szóló rendezvény. Debrecen tízmillió forinttal támogatja az idei programsorozatot – tette hozzá.

Medgyesi Gergely Árpád, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. igazgatója kiemelte: a kulturális világörökség helyszínen a hagyományos csikósverseny, fogathajtó verseny és díjugratás mellett megrendezik a Nemzeti Vágta hortobágyi elővágtáját is.

Az idén a Hortobágyi Nemzeti Parkkal közösen 1,5 hektáros gyermek lovasfalut is működtetnek, de nem marad el az esti méneshajtás sem.

A 320 éves nagycsárdában megújult étlappal, a hagyományos pásztorételek mellett házi bivalyhússal, szürke marhából készült gulyással és racka juh húsából készült töltött káposztával várják a vendégeket. Az ételekhez a Debrecen egykori szőlőskertjéből, Érmellékről származó Bakator bort kínálják, ami több mint 300 éve a csárda bora volt – fűzte hozzá Medgyesi Gergely Árpád.

Bendes Csaba, a Nemzeti Vágta elővágta és nevezési igazgatója jó döntésnek nevezte, hogy három évvel ezelőtt Hortobágy is az elővágták helyszíne lett. A Nemzeti Vágta mára a Kárpát-medence legnagyobb lovasversenye: a 16 elővágtából ötöt a határon túl rendeznek. A felnőtt versenyek mellett most először gyerekeknek "kishuszár" versenyt is rendeznek a Hortobágyon.

Szladek Róbert ménesvezető a sajtótájékoztatón kiemelte: négy versenyhelyszínen lesznek események a három napon, a csikósversenyt némileg átalakítják, ezáltal gyorsabbá, izgalmasabbá teszik. A fogathajtó versenyszámok között a szimultán és a kombinált hajtás mellett most először rendeznek váltó csapatversenyt, amikor három fogat lesz egyszerre a pályán.

Bódor Edit, a debreceni Főnix rendezvényszervező igazgatója a lovasnapok kulturális kínálata közül felhívta a figyelmet csárdasátorra, ahol mások mellett a Kelet Brass Band, Dánielfy Gergő és az Utazók lépnek fel, míg a retró nagyszínpadon Caramel, Balázs Fecó és Wolf Kati énekel, de lesz Retro party is B. Tóth Lászlóval.