Bejelentkezés Regisztrálás

Belépés a Fiókodba

Felhasználói név *
Jelszó *
Adatok megjegyzése

Fiók létrehozása

Fields marked with an asterisk (*) are required.
Név *
Felhasználói név *
Jelszó *
Jelszó újra *
Email *
Email újra *
Captcha *

Futás a Paradicsomban Kiemelt

Ha az élet olyan lehetőséget sodor eléd, amilyenről nem is álmodtál, akkor kapni kell az alkalmon. Lehet, hogy abban a pillanatban nem is érted, hogyan történhet ez meg veled, de nem is kell feltétlenül keresni mindig a miérteket. És hogy miért írom ezt? Úgy esett, hogy Ausztriába kaptam meghívást. Épp a téli szabadságom idejére, amikor már a hollandiai utazásomról hazatértem. Nem szólt másról a lehetőség, csak kint lenni, edzeni és pihenni. Nem is kívánhattam ennél többet az év zárásaként. Tudtam, hogy szép helyre fogok érkezni, de valójában fogalmam se volt arról, hogy mennyire csodás helyen tölthetek el 10 napot. (A cikk eredetileg a Sportime Magazin 2020/1 számában jelent meg.)

A helyszín Stájerország, Birkfeld, amely Graztól 50 kilométerre található. Az a tipikus kis hegyi falu. Bár amíg nem érkezel meg, és nem nézel körbe, a képek nem adják vissza, hogy valójában milyen varázslatos hely. Körülötte mindenhol hegyek és völgyek, bármerre nézel. Maga a település 639 méter magasan van, a környező hegyek magassága eléri az 1000-1200 métert, de amint kimozdulsz onnan, már a 2000 méter magas hegyek is felcsillannak. Tehát ide érkeztem karácsony másnapján, és töltöttem itt a pihenőidőmet, a szilveszteremet. Volt időm végre magamra, összeszedni a gondolataimat, rendezni a soraimat, értékelni az elmúlt évet, és tervezni jövő évet. Ezek nagyon fontos pillanatok az ember életében, és szerencsésnek éreztem magam, hogy megadatott nekem ez, hogy megengedhettem magamnak a pihenést, a kikapcsolódást, ha úgy nézzük, bizonyos szinten az elvonulást a hétköznapoktól.

Mivel teltek a napjaim?

Futva fedeztem fel a környéket. Úsztam, vagy épp szaunáztam. Pihentem. Cikkeket írtam. Olvastam. Kikapcsoltam a gondolataimat, és csak úgy voltam. Néha kell ilyen is. A tájjal nehéz volt betelni, és minden napra új útvonalat bejárva is a környék legközelebbi részét se sikerült teljes egészében felfedezni.

Terepfutóként Ausztriában, ebben a térségben: maga a terepfutó-mennyország! Így neveztem el magamban. Hiszen bármerre indultam el, hegyek voltak körülöttem. A terep csodái vártak rám mindennap. Völgyek, patakok, sziklás, meredek emelkedők és alázuhanó, puha fenyőtűvel borított mezők. Minden napra jutott valami, ami ámulatba ejtett. A levegő is teljesen más. Tényleg sokkal tisztább, és ha az ember elindul, akarva-akaratlanul is szinteket gyűjt. Imádtam!

Megterveztem a napi futásaimat. 15 kilométer, 1000 méter szintemelkedéssel. 20 kilométer 1500 méter szintemelkedéssel. Ilyen lehetőségekről a budai hegyekben nehezebb álmodozni. Nem lehetetlen, de mégis, az, hogy egy rövid futással ilyen magasságokat gyűjtök be, fantasztikus élmény volt.

Néhány terepfutós útvonaltipp az arrafelé tévedőknek:

1. A Schöckl 1445 m magas csúcsa: 22 kilométeres, 1250 méter szintemelkedést tartogató útvonal, Sankt Radegund bei Graz településről indulva. Jelzéseken haladunk főként, a könnyebb haladás érdekében az óramutató járásának megfelelő irányból közelítve a hegyet. Folyamatosan emelkedik az út, de az utolsó 2 kilométer kivételével csak enyhén, így végig futható, nagyobb kihívás nélkül. Az első kilátópont a 905 méter magasan levő Novystein, a környező városok, falvak felé nyújt feledhetetlen látványt. Ahogy kanyargunk egyre magasabbra, elérjük az 1050 méter magas Hohenberg, majd Erhardhöhe csúcsokat. Kezdünk egyre feljebb kerülni, és az 1192 méteres Zwölferkogel már sejteti, hogy a csúcspont közelébe értünk. A terep szűkebb ösvényeken halad, sziklásabb a táj, a növényzet picit ritkább. Az utolsó 250 méteres magasság megmászása már a futómozgást is kicsit megtépázza. Kiszélesedik a terep, sziklássá és csupasszá válik minden. Balról felsejlenek a havas csúcsok a közeli távolban, a szél süvít, és egyszer csak azon kapod magad, hogy felértél a csúcsra. Nem sokáig időzöl ott, mert a szél tépáz, de egy gyors csúcsfotó után lejjebb ereszkedve máris megnyugszik az időjárás. Aki elég kihívást érez magában, az a lefelé úton a felvonó alatti extrém pályát is választhatja gyors alternatív útvonalnak, vagy kanyaroghat a jelzett útvonalon vissza a faluba.

2. Masenberg, 1261 méter magasan: ha jóval északabbra tartunk, akkor Pöllauberg kiváló kiindulópontja lehet egy újabb fantasztikus útnak. Ez alkalommal a szilveszteri bulizást kihagyva, január 1-jére tartogattam ezt a futást. 19 kilométer, 1000 méter szintemelkedéssel. Mint az itteni legtöbb helyet, egy-egy csúcsot megmászhatunk egy nagy felfelével és egy nagy lefelével. Szeretem a változatosságot és a meglepetéseket, ezért beleépítettem egy kis „meglepetést” az út végére, hogy a monoton lefelé futást valami kicsit tarkítsa. Tehát Pöllauberg. Itt is végig jelzett úton tudunk haladni, a templom közelében parkolót is jó szerencsével találunk. Az óramutatóval ellenkező irányba választottam meg a pályát, hiszen a végét így érdemes megfutni. Keresztülvágunk az erdőn, érintjük Oberneuberg települést, majd a kanyargós úton közelítjük meg a csúcsot. Fenyves az erdő nagy része, amelyben könnyen tudunk haladni. A csúcs közelében egyre több turistával is lehet találkozni, hiszen könnyen megközelíthető a felső parkolótól, éppen azért, hogy ámulatba ejthessen mindenkit. Az osztrákok sokat túráznak. Az idősebb korosztályt rajongva néztem, ahogy mentek. Boldog volt az arcuk, hiszen a friss levegő, a hegyi táj őket is felüdítette. Egyszerűen fiatallá teszi. A csúcsról fantasztikus a kilátás, nem győztem nézelődni. Sok a hű meg a hú, mert betelni nehéz vele. Bár ottjártamkor −3 fok volt, a tűző napsütésnek és a haladós tempónak köszönhetően rövid ujjú pólóban futhattam. Fontos megválogatni a téli futóruházatot, a réteges öltözködést. Nekem általában a kézfejeim fáznak, a karom kevésbé, így ha tehetem, boldogan szabaddá teszem, hogy érezzem a hűs levegőt. Nem akarom, hogy megtévesztő legyen, mindenkinek ismernie kell a határait és a hőmérséklettűrését. A csúcsról lefelé a szerpentines utat imádom. Úgy száguldok lefelé, hogy megszűnik körülöttem a tér. Ilyenkor van, hogy tényleg kitárom a karjaim, és érzem, ahogy magával visz a lendület. Imádom! Pöllauig futunk, majd egy 1,88 km hosszúságú, 293 m szintemelkedésű kihívással küzdhetünk meg, hogy méltón érkezzünk vissza a kiindulópontunkhoz. Naplementére érkeztem a felső ponthoz. Felkúsztam, és a templom lépcsői előtt landoltam. Áldott állapot volt. Egy pillanatra megengedtem magamnak, hogy ez az áldás úrrá legyen rajtam, és hálás voltam. A 2020-as évet így kezdtem. Ahogy mondják, amilyen az év első napja, olyan lesz az éved. Nem kívánhatnék ennél többet és jobbat, szebbet. Terepfutok, magas hegyek közt vagyok. Csodás vidéken, jó társaságban. Hát induljon így az év, ezt kívánom mindenkinek, sose legyen ennél rosszabb!

3. Hochlantsch, 1720 méter: Hogy jó érzékkel választok-e célpontot és útvonalat, vagy csak minden hely más és csodás, azt nem tudom igazán, de azt igen, hogy az ott töltött napok közül ez volt a legjobb. 24 kilométer és 1400 méter szintemelkedés. Ez várt rám hazautazásom előtt. Mautstatt már nyugatabbra van Graztól, mégis könnyen elérhető. 445 méter magasan voltam, amikor elindultam az úton. Az időjárás kedvező volt, napsütés és persze fagy, ami a nap folyamán ugyan enyhül, de nem voltam aznap elég okos terepfutó, mert a hómacskámat otthon hagytam. Pedig itt szükség lett volna rá, mert volt olyan rész, ahol fától fáig, ölelgetve a bokrokat másztam meg a csúcsot, vagy ereszkedtem onnan le. De nem is szaladnék ennyire előre. A bejárt nyúlván során ismét nem tudtam mire számíthatok igazán. Sziklás hegyek vettek körül. Barlangokat sejtetve, elrejtve magukban. Nem győztem körbe-körbe bámészkodni. Egy üzenetet fogalmaztam meg: „hazaértem, hagyjatok itt, mert én itt vagyok én”. Ez volt az a hely, ahol ha ledobnak és ott hagynak, boldog leszek. Az út 9 kilométer volt felfelé, végig emelkedett, 1300 méteren keresztül. Pallókon futottam fel, érintve Schwaigeralmot, kanyarogtam felfelé, egyre magasabbra, csak úgy faltam a kilométereket. Az utolsó 3 kilométer már nem volt ilyen egyszerű. Lefagyott a hegy oldala, egyre meredekebbé vált a terep, sziklásabbá, kopárabbá. Egy szerpentines single track mutatta az utat a csúcsra. Havas volt és jeges, én meg csúszásgátló nélkül küzdöttem. Hogy ez gátolt volna és negatívan hatott volna rám? Egy pillanatig sem. Olyan kihívást adtam magamnak, amiben újra be tudtam bizonyítani, hogy erre is képes vagyok. S bár küzdelmes, de diadalittas megérkezés volt. 1720 méter magasan voltam. A kereszt a csúcson tiszteletet kért, és meg is adatott neki, hiszen nem volt egyszerű elérni. A lefelé út ugyanilyen kihívást tartogatott, egy szánkóval, síléccel egyszerűbb lett volna, így csak arra figyeltem, hogy ne fenéken érjek a lenti részre. Már 2,5 órája voltam úton. 5 kilométer maradt az útból. S akkor a lépcsős, fákból épített kis pallós sétány köszöntött. Nem tudtam, mi vár rám. Patakok és vízesések 2 kilométer hosszan. Lefagyott falépcsők, korlátok és létrák, valamint a völgy magánya. Ott már nem akartam futni. Csak részese lenni a tájnak. Tiszteltem a természetet, és csodáltam, hogy mit alkot. A birodalom, amit magáénak tud, hatalmas és felfoghatatlan kincseket birtokol. És én, egyszerű terepfutóként csak hálás lehetek, hogy beenged, megmutat magából egy-két részletet. Valójában pedig fel sem érhetünk arra a szintre, amit alkot.

Így telt hát az ausztriai edzőtáborom. Egyébként a 10 nap alatt 180 kilométert futottam összesen, 9000 méter szintemelkedést begyűjtve. Ez az edzőtáborosdi abban segített, hogy hazatérve az itteni hegyekre felvezető utakat sokkal könnyedebben tudtam megfutni. Hihetetlen volt számomra, hogy ez idő alatt mennyit hozzáadott a teljesítményemhez. Értékeltem a napokat, és nem vagyok elégedetlen és hálátlan. Azért belegondoltam, hogy ha terepfutóként egy olyan régióban élnék, mindennap ott edzhetnék, nem csak egy 10 napos kiruccanás keretében, milyen eredményeket tudnék elérni. A mentalitás és az életvitel is teljesen más, valahogy nyugodtabbnak és boldogabbnak tűnnek az emberek, mint idehaza. Egészségesebb életmódot élnek, és a hegyekbe járnak kikapcsolódni.