Bejelentkezés Regisztrálás

Belépés a Fiókodba

Felhasználói név *
Jelszó *
Adatok megjegyzése

Fiók létrehozása

Fields marked with an asterisk (*) are required.
Név *
Felhasználói név *
Jelszó *
Jelszó újra *
Email *
Email újra *
Captcha *

Százholdas Pagony helyett 100 kilométeres Bakony Kiemelt

Álmodoztam egy 100-asról még a nagy kényszerpihenőm előtt. Valahogy kellett a testemnek, de még inkább a lelkemnek, hogy kicsit megnyugodjak. Korábbról kezdem a történetet.

Három hónapja bringás balesetem volt. Külsőleg alig látszik valami, az arcomon látom halványan a foltokat, amit lehorzsoltam, de ezt igazán kritikus szemmel kell nézni, hogy más is észrevegye. A fogaimon a fogdoki három hónapja dolgozik. Végre egy fogorvos, akitől nem rettegek. Már-már boldogan megyek a rendelőbe, mert tudom, hogy jó kezekben leszek és nem félek egy picit sem. Volt egy fogam, amely kitört. Úgy teljesen. Gyökerestől. Aztán kellett három hónap, hogy a csont begyógyuljon és lehessen újra fúrni, implantátumot beültetni. Rémtörténetből ennyi. Végre eljött a napja, október 28. Iszonyatosan féltem, de tudtam, hogy ezt most ki kell bírni. A műtétet követően 12 nap kényszerpihenőt javasolt a fogdoki. 12 éve húztam először úgy futócipőt, hogy a futás az életem rendszeressége beépült. Azóta ilyen hosszú pihenőm, kihagyásom nem volt. Tartottam attól, hogyan fogom ezt az időszakot átvészelni. Hiányzott a futás, nem tagadom. És egyúttal nagyon jól esett a pihenés is. Tudtam, hogy a vágyakozás helyett másra kell fókuszálnom, és ezt sikerült nagyon jól teljesíteni.

Visszatérve a fő témára, a Bakonyra! A kényszerpihenőt megelőzően szerettem volna kihasználni a csodás őszi időt és futni egy jó hosszút. Csak úgy, magamnak. Nézegettem az instant köröket a környéken, ugyanis a hosszú hétvégére, azaz az október 23-i hétvégére egy bakonyi kirándulás be volt tervezve. Találtam is egy Bakony Kör nevű instant kört, amely 115 km hosszú. Andrew tanácsát kértem, hogy mit szólna hozzá, de volt benne pár kevésbé futható rész, és amúgy is, nem feltétlenül a becsekkolgatással akartam foglalkozni az ellenőrző pontokon. Hanem csak úgy menni.

Végül kiterítettük azt a bizonyos Bakony térképet és megnéztük a jó helyeket. Sikerült összekanyarintani 100 km-t, pont ahogy vágytam rá. Igen, azóta kaptam tippeket, hogy mi maradt ki, biztos, hogy nem utoljára jártam a csodás Bakonyban. Magával ragadott, és még visszatérek. Időjárást tekintve a péntek az igazán ideális, napsütéses őszi futó idő lett volna, de a logisztika és a baráti segítség támogatását kihasználandó, inkább szombatra időzítettem a futást. Hálás vagyok, hogy a barátaim ilyen csodás emberek. Támogatnak, és segítenek. Megértenek és eltűrnek.

Szombat a ködös, őszi Bakonyban, nekem ez most pont olyan volt, mint a Százholdas Pagony, csak épp egy 100 kilométeres Bakony formájában.

Hajnali fél 4kor csörgött az ébresztőm. Kávéztam, reggeliztem. És csendesen vártam az indulást. A táv első részére Andrew volt a kísérőm, ami a sötétben nagy segítségemre vált. Nézni az útvonalat, figyelni a pulzusom, tájékozódni, és természetesen a néha igazán kihívásokkal tűzdelt utat is figyelni nem egyszerű kihívás, így igazán hálás voltam, hogy hajlandó volt korán reggel velem útnak indulni. 5 órakor rajtoltunk el Zircről. Varázslatos volt a hajnali erdő. Nyugalom és békesség az erdőben. Őzeket láttunk egy helyen, és néha neszeket a bokrok mögül. A ködös idő rátelepedett az egész napra, így sokszor a látási viszonyok is nehézkesebbek voltak. Nagyon jól éreztem magam, a lábaim csak úgy vittek előre. A kilométerek fogytak, a sötét erdő rejtélyeit néha egy-egy kis település fényei világították be. Volt olyan csoda történet, hogy egy bácsi erőteljesen ránk köszönt, hangjából hallatszódott az a meglepődés, hogy mégis mi a fenét keresünk ilyen korán az utcán, futva. Aztán voltak igazán izgalmas szakaszaink, amikor szeder bokrokkal tűzdelt, mostanra járatlan ösvényeken próbáltunk tovább jutni. A saras talaj se kímélt, de mindez nem szegte jókedvem. Szerettem ott lenni és végre ismerkedni a Bakonnyal. Átfutottunk egy szántóföldön és az őz, ami előttem ugrott ki, olyan volt, mintha vele kergetőznék ott.

Technikás részek nem voltak, viszont patakátkelés annál több. 31 kilométernél, amikor már bőven eltehettük a fejlámpánkat és láttuk merre is haladunk, bár a köd nem sok panorámával kecsegtetett a cseszneki várat megkerülve Viki és Roli is csatlakozott hozzánk. Egy szakaszra ők is jöttek, hogy együtt fussunk. Nagyon jó élmény volt, hogy a barátaimra tudtam számítani. Az volt a kívánságom, hogy az útvonal egy részét megoszthassam velük, és legyen közös futó élményünk, a második felére, amikor már az erőm és néha a motivációm is erősebb kell legyen, vagy épp a gondolataimba mélyebben bele szeretném ásni magam, akkor tudjak egyedül is lenni, így 46 kilométerig haladtunk együtt. Cuha-patak átkelés. Többször átgázolva a patakon, ugyanis itt pallók nincsenek. Eleinte nem tetszett a teljes elmerülés gondolata, hiszen hosszú út állt még előttem és nem volt kedvem szétázott cipőben futni, de amikor rájöttem, hogy úgysincs más választásom, akkor megadtam magam a pataknak és boldogan, teljesen benne tapicskolva futottam a többiekkel.

Miután a közös út végén elköszöntünk, magamra maradva elkezdtem felfogni, hogy milyen szép helyen vagyok, és amit megálmodtam, az megvalósult. A Bakonyban futom a százasom, amire vágytam. Szeretem azt az érzést, amikor a kitűzött céljaim elérem. Amikor mindaz a befektetett munka igazolódik, hogy a kemény edzések, a minden alkalommal végig csinált feladatok, az erősítés és nyújtás mind hozzájárul ahhoz, hogy utána egy idegen helyen, egy ilyen távon teljesítsem az elvárásaim. Nem voltak nagy feladataim jelenleg magammal szemben. Egy dolgot szerettem volna, még sötétedés előtt visszaérni a szálláshelyre. Ez azt jelentette, hogy 12 órányi futással teljítenem kellett az útvonalat.

Kilátókat érintettem, amelyek tetejét odaállva se láttam, annyira ködbe vesztek, így nem pazaroltam időt és energiát, hogy felmásszak a kilátóba. Majd még visszatérek, és akkor remélhetőleg a panorámát is látni fogom. Az útvonalomon a Kőris-hegy, 709 méteres magasságával volt a legmagasabb pont, amit érintettem. Izgalmas mászás volt odáig. Barlangokat lestem meg, amely odúkba be is néztem. Nem tagadhatom, ha ilyen helyen járok, ezeket a helyeket muszáj megnéznem. Az Odvaskő-barlangban még denevérekkel is találkoztam, amelyeket méltóságteljesen üdvözöltem és hagytam békességben pihenni. Volt olyan meredek mászásom, amihez nem ártott volna botot vinni. Nagyon élveztem, ahogyan meghódítottam a Tönkölös-hegyet, majd a 646 m magas Papod csúcsot. Különleges hangulata volt ennek a helynek, valahol 92 km környékén jártam már. És azt éreztem, hogy végre hazaértem. Egy kapun is át kellett haladni a hegy tetején, ami azt jelezte, hogy ez Jézus kapuja. Valójában az egész ködben elveszett hegycsúcs hódítás és a táv minden emelkedését legyőzve megkaptam az utolsó lejtőhöz az átjárót. Tudtam, hogy a célom teljesül és boldogan futottam vissza a faluba. Épp sötétedett, s én épp időben érkeztem, még bőven fejlámpa nélkül tudtam befutni a szálláshelyre. A barátaim nagyon jó fejek voltak, mert a bejáratnál éljenezve köszöntöttek, mint egy jó verseny végén, megtapsolva a teljesítésem. Nem ezért csináltam, nem ezért csinálom. De ezek a pillanatok, ezek a gesztusok, a törődés, a segítség, a támogatás mind nagyon-nagyon sokat ad, és ezért mérhetetlenül hálás vagyok. Magam küzdök ezekért a célokért, de azokban a pillanatokban, amikor egy picit is elgyenülnék, ezek a dolgok lendítenek át még gyorsabban és visznek tovább, előre.

Az októberi száz kilométeres teljesítésem volt a második a sorozatban, amely izgalmas folytatásokat tartogat. A szeptemberi mecseki körözős futás sikeres teljesítését és a bakonyi százas teljesítését követően a novemberi ultrámmal újabb tájegységben küzdök meg, amelyről egy külön beszámolóban fogok mesélni. Minden cél másért jön létre és minden célkitűzés más megpróbáltatásokat tartogat számunkra. Egy biztos, hogy az fog sikerülni, amelyet igazán akarunk, és amelyért minden nap teszünk!

Utoljára frissítve: szerda, 18 november 2020 13:55