Keresés
Close this search box.

Autósport időutazás a Hungaroringen

Élő történelemóra az autósport hőskorából – ez a Hungaroring Classic, amelynek mezőnye az idén visszatér hazánkba. Az első osztatlan sikert aratott, a másodikat pedig a résztvevők legalább ugyanannyira várják, mint a szurkolók. A Hungaroring Classic július 12-14-én visszatér hazánkba, s várhatóan még nagyobb érdeklődést vonz, mint két éve.

Ebben bízik Szalay Balázs, a verseny egyik megálmodója.
„Vádoljanak elfogultsággal, de úgy gondolom, hogy a Hungaroring Classic 2017-ben a legszebb autósport-rendezvény volt a mogyoródi pályán – nyilatkozta a Dakar-menő Szalay. – Kortól és nemtől függetlenül imádták az emberek, nagyon jó érzés volt látni a boldog arcokat. Sokan beöltöztek a kor szellemét idéző ruhákba, és imádták, hogy gyerekkori álomautóik között sétálhattak. Ezeket annak idején csak a televízióban, autós kártyákon vagy matchbox formájában csodálhatták meg, most pedig versenyezni is láthatták őket. A fiatal korosztály ugyanakkor megismerhetett egy olyan autóparkot, amelyekkel a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években a világ legizgalmasabb versenyeit vívták.”

A világszínvonalú mezőnyt idén is a Peter Auto hozza el hazánkba, csakúgy, mint 2017-ben, amikor a három nap alatt összesen 25 ezren voltak kíváncsiak a hazánkban első alkalommal megrendezett klasszikus autóversenyre.
A viadal időutazást kínál a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek érces hangú versenyautóival és azok pilótáival – s a különleges eseményen tárt karokkal várják nem csupán az autósport-rajongókat, hanem a klasszikus értékeket képviselő kiállítókat is. Igaz, hogy már csak korlátozott számban, de akadnak még kiállítói helyek – kiváló lehetőség ez az autós és gumis cégek, restaurátorok, biztosítók, olajtársaságok, autóalkatrészt és tartozékokat forgalmazó cégek számára, de a ruházati termékekkel foglalkozó cégek is megtalálják itt a célközönségüket.

S ez a hétvége nem csupán a versenyen résztvevő és kiállított autók kora által idézi meg a múltat, hanem a rendezők reményei szerint a stílusával is. 

Más világ ez. Legutóbb már a parkolóban érezhető volt mindez – valahogy másnak tűnt a benzinszag is. Vagy csak a képzelete játszott az emberrel? De nem. Ezek az „öreg” (értsd hatvanas, hetvenes évekbeli) autók máshogy dübörögtek, máshogy néztek ki, és más volt az illatuk is, mint a mostaniaknak.
A maguk korában a világ legjobb technikáinak számítottak, ma már inkább kuriózumként tekintünk rájuk – s bár 2017-ben első alkalommal vendégeskedtek a mogyoródi Formula–1-es versenypályán, magukkal hozták az életérzést, ami hozzájuk kapcsolódik.
Az ember rögtön pezsgőt akart inni a depóban, meg kaviárt enni, és sálat kötni a nyakába, kalapot tenni a fejére – hogy maga is részese legyen az időutazásnak. Sokan nemcsak képzelték, meg is tették.
A hölgyek csinos kalapban és pörgős szoknyában, az urak elegáns nyakkendőben vagy sálban – a hatvanas, hetvenes évek autóversenyeinek elengedhetetlen kellékei voltak a fenti ruhadarabok. Egy valódi dáma vagy egy igazi gentleman meg sem jelenhetett nélkülük társaságban – pláne nem az úri mulatságnak számító autóversenyeken, amelyeken az elképesztően bátor és különösen vakmerő férfiak harcoltak egymással és a stopperrel, miközben a közönség a depóban pezsgőzött.

A Hungaroring Classic szervezői ezen felbuzdulva a hölgyek számára kalapversenyt, az urak számára pedig nyakkendő, illetve sálversenyt hirdettek legutóbb, s hirdetnek most is – az autó-szépségverseny és számtalan kiegészítő program mellett ezzel is fokozva a hangulatot.

A hangulatról meséljenek még az első hétvége képei

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top