Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Magyar Kajak-Kenu Szövetség)

„Azért a víz az út”

Fotó: Facebook (Magyar Kajak-Kenu Szövetség)

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) 75. évének fennállása alkalmából a budai Allee bevásárlóközpontban sportágtörténeti kiállítás nyílt.

Az épület földszinti átriumában felállított „csónakházban” az érdeklődők legendás sportolók relikviáit, érmeit, különböző díjait tekinthetik meg, egy külön sarokban pedig a lapátokat és azok fejlődését lehet megcsodálni. A hajók közül néhány szintén a csónakházban kapott helyet, de több híres kajak és kenu – mint például a női kajaknégyes londoni, mintegy 11 méter hosszú „aranyhajója” is – felfüggesztve, a légtérben úszik.

„Szeretnénk megmutatni a kajak-kenu sport hangulatát, átadni azokat az érzéseket, amelyeket mi nap mint nap érzünk” – fogalmazott a kiállításról Baráth Etele, az MKKSZ elnöke, aki kiemelte: a tárlat mindenkinek szól, de elsősorban a gyerekek szívét szeretnék vele meghódítani. Hozzátette még, hogy azért is nagyszerű ez a sportág, mert természetközeli, családbarát, egyedül és csapatban, valamint a kis tótól az óceánig bárhol űzhető.

„Erről a kiállításról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Egyedülálló és fantasztikus, talán az eddigi leglátványosabb tárlatunk” – mondta Galyas André, a bevásárlóközpont igazgatója, aki arra emlékeztetett: öt éve, a 70. évfordulón már volt egy közös, jól sikerült kiállításuk az MKKSZ-szel, és az első visszajelzések most is nagyon pozitívak.

A kiállítás ünnepélyes megnyitóján több korábbi klasszis kajakos és kenus is megjelent, közülük az olimpiai bajnok Horváth Csaba úgy fogalmazott: szerinte nagyon fontos, hogy a fiatalok megismerjék a múltat és legyenek példaképeik.

A jelen élversenyzői közül a tavaly K-2 200 méteren világbajnoki címet szerzett Tótka Sándor, Molnár Péter kajakos duó tagjai arról beszéltek, hogy gőzerővel készülnek a jövő heti, első olimpiai válogatóra. Feltett szándékuk, hogy nemcsak kiharcolják az indulás jogát, hanem aranyéremmel térjenek haza Rióból.

Az ünnepségen adták át a fiatal tehetség Kolonics György-díját. Tavalyi eredményei alapján a nőknél Homonnai Luca, a férfiaknál pedig Kopasz Bálint lett a kitüntetett.

Az Azért a víz az út című kiállítás, május 28-áig tekinthető meg az Allee-ban 10-től 20 óráig.

A szervezők egy medencét is felépítettek a csónakház előtt, ahol vetített fókák, rozmárok, delfinek és pingvinek szórakoztatják az érdeklődőket minden nap 16 órától. Szombatonként pedig – május 14-én, 21-én és 28-án – olimpiai és világbajnok versenyzők várják a szurkolókat közönségtalálkozóra.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top