Keresés
Close this search box.

Benyó Máté autóversenyző 2016-ban is a MOL Tehetségtámogató Programjában

blank

Az idei évben ismét sikeresen pályázott a fiatal autósport tehetség a MOL által támogatott Új Európa Alapítvány programjában. A MOL Tehetségtámogató Program Sport pályázata 2016-ban összesen 126 fiatalnak nyújt támogatást 32 millió forint értékben. A MOL Új Európa Alapítvány eredményhirdetésére nemrég a budapesti Nagy Sportágválasztón került sor, ahol a fiatal tehetségeknek – köztük az MNASZ Autós Gyorsasági Szakág versenyzőjének – Kovács Kati olimpiai bajnok kajakos adta át az elismerő okleveleket.

A MOL Tehetségtámogató Program Sport kategóriája olyan fiatal sportolók támogatását tűzte ki célul, akik már bizonyították tehetségüket országos vagy nemzetközi versenyeken, továbblépésükhöz azonban anyagi segítségre van szükségük.

blank

Az idei évben is márciusban kellett benyújtaniuk azoknak a 10-18 éves magyarországi általános és középiskolás diákoknak a pályázatait, akik országos vagy nemzetközi sportversenyeken kiemelkedő teljesítményt értek el eddig és szakmai fejlődésükhöz további támogatásra van szükségük. A pályázatokat továbbra is eszközvásárlásra vagy útiköltség támogatásra lehetett benyújtani.
2016-ban a meghirdetett felhívásra 500-nál is több pályázat érkezett be. A pályázatokról a végső döntést az Új Európa Alapítvány kuratóriuma hozta meg.

A sportágban mindenkit nagy örömmel tölt el, hogy 2015 után az idén is támogatásra került egy olyan fiatal tehetség, aki már eddig is nagyszerű eredményei a sport iránti alázata és kitartása alapján, méltó módon öregbítheti tovább a több szakágával is Európa és világbajnoki szinten is az élmezőnyben lévő több mint száz éves magyar autósport hírnevét!

blank

Az idei évben a Swift Cup Europe sorozatban versenyző Benyó Máté mindössze három évesen kezdte quaddal a versenyzői pályafutását, majd a rallycrosson és az autocrosson keresztül vezetett az útja a hazai autósport legtardícionálisabb szakágáig, az autós gyorsaságiig. Itt 2014-ben a Swift Cup Europe márkakupasorozat junior bajnoka lett, 2015-ben pedig szerencsét próbált az RCM Suzuki Kupában ahol az abszolút értékelésben a hatodik helyet szerezte meg a bajnoki tabellán. Jelenleg a Swift Cup Europe junior értékelésének második helyéről várhatja a bajnoki szezon folytatását a június végén a Pannónia-ringen megrendezésre kerülő bajnoki forduló előtt.

blank

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top