Keresés
Close this search box.
dsc 2644

Csere Gáspár megvédte címét a Generali Night Runon

Budapest szívében rendezték meg – immáron 8. alkalommal – a Generali Night Run Budapestet. A Várkert bazárban felállított versenyközpont idén is különleges élmény nyújtott a résztvevőknek. Az amatőr futóktól kezdve, egészen a bevállalósabb félmaratoni távot futókig, mindenki élvezhette az éjszaka, gyönyörűen kivilágított Duna part szépségeit. A Parlamenttől kezdve, az Erzsébet híd, Lánchíd és nem utolsó sorban a Budai vár látványa nyújtott lehengerlő élményt.

A Várkert bazárból indulva a rövidebb távok szerelmesei 6 és 9 kilométeren, a félmaratonnal ismerkedők pedig 21 kilométeren keresztül élvezhették a kivilágított, éjszakai Budapest látványát. Az időjárás kegyes volt a szervezőkhöz mert a vihar, az előrejelzés ellenére nem érkezett meg addig, amíg a rendezvény tartott. Sőt, mintha előre elintézték volna ezt is, mert az ígért vihar, a rendezvényterület teljes elbontása után érkezett csak meg. A közel 3300 induló, ennek köszönhetően élvezhette az éjszakai, szellős futóidőt.

Az útvonalon a versenyzőknek volt lehetőségük frissítésre, valamint 120 gallonból vizet és 40 gallonból izotóniás italt tölthettek poharaikba.

A hazai nagylétszámú, aszfaltos versenyek közül, idén első alkalommal a Generali Night Run Budapesten, csak saját soft cup-ba tudtak frissíteni a versenyzők, amely minden induló rajtcsomagjában megtalálható volt. Ennek köszönhetően a szervezők többi versenyéhez hasonlóan, a Generali Night Run Budapest is sikeresen, zöld szemléletben zajlott, ami által sikerült megkímélni a Várkert Bazárt és környékét a felesleges, műanyag és papír szeméttől.

Az este meglepetése Csere Gáspár teljesítménye volt, aki címvédőként érkezett a Saucony félmaratonra és bajnoki címét megvédve, ember feletti teljesítményt nyújtva, új pálya csúccsal került be a Saucony félmaraton történelem könyvébe.

Az útvonalon, a szervezők által kihelyezett látványelemek és fényfestés mellett, több helyen profi, party hangfalakból szóló zenével, valamint a budai Váralagút, Palota út felőli bejáratánál Konga dobosokkal fokozták a bulihangulatot. A jó kedv pozitív hatása itt sem maradt el, mert az alagútba érve minden versenyzőnek fülig ért a szája, a Konga ritmus okozta boldogság hormonoktól, ami erőt adott az utolsó pár kilométerre.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top