Keresés
Close this search box.

Dortmundi merénylet – Őrizetbe vettek egy embert

blank

Őrizetbe vettek egy embert Németországban a Borussia Dortmund (BVB) labdarúgócsapatot szállító busz ellen elkövetett robbantásos merénylettel összefüggésben – jelentette be szerdán a német szövetségi legfőbb ügyészség szóvivője.

A kedd esti támadással kapcsolatban két ember került a hatóságok látókörébe. Mindketten az „iszlamista spektrumhoz” tartoznak. Házkutatást tartottak náluk, az egyiket őrizetbe vették – tudósít az MTI. Egyelőre vizsgálják, hogy kezdeményezzék-e előzetes letartóztatását – ismertette Frauke Köhler a legfőbb ügyészség karlsruhei központjában tett sajtónyilatkozatában. Az eddigi adatok szerint feltételezhetően terrorista hátterű merénylet történt, de az indíték egyelőre ismeretlen. A helyszínen három, azonos szövegezésű írást találtak, amelyek alapján „lehetségesnek tűnik az iszlamista háttér”. A szöveget mindenekelőtt a muzulmán vallással és kultúrával foglalkozó tudomány, az iszlamológia elemzési szempontjai szerint vizsgálják – mondta a szóvivő. A német sajtóban megjelent híreket megerősítve hozzátette, hogy az  „Allah, a Könyörületes és Irgalmas nevében” kezdetű, aláírás nélküli szöveg tartalmazza azt a követelést, hogy vonják vissza az Iszlám Állam terrorszervezet elleni nemzetközi koalícióból a német légierő Tornado felderítő gépeit és zárják be a németországi Ramsteinnél működő amerikai légi bázist. Az interneten megjelent egy másik szöveg is, amely szélsőbaloldali háttérre utal, ennek eredetisége az első értékelések alapján erősen kétséges – mondta Frauke Köhler. A robbanószerkezetekben fém szegecseket helyeztek el. Egy ilyen tárgy áthatolt az autóbusz szélvédőjén és belefúródott egy ülésbe. Csak a szerencsén múlott, hogy nem történt komoly baj – emelte ki a súlyos, állam elleni ügyekben illetékes ügyészség szóvivője. A pokolgépek összetételét és gyújtószerkezetét még tanulmányozzák. Angela Merkel kancellár szerdai sajtónyilatkozatában visszataszító tettnek nevezte a BVB elleni támadást, és mielőbbi gyógyulást kívánt a sebesülteknek. Hangsúlyozta, hogy a hatóságok mindent megtesznek az eset lehető leggyorsabb feltárásáért. A kancellár méltatta a szurkolók „nagyszerű szolidaritását”, amely szavai szerint egyértelmű, világos üzenet az erőszak minden formája ellen. Hasonlóan nyilatkozott számos további vezető német politikus is, köztük a szövetségi kormány több minisztere és Martin Schulz, a szociáldemokrata párt (SPD) kancellárjelöltje, elnöke. A BVB csapatát az AS Monaco elleni Bajnokok Ligája negyeddöntőre szállító autóbusz ellen kedden 19.15-kor követtek el robbantásos merényletet a csapat dortmundi szállásának közelében, a városi stadiontól mintegy 10 kilométerre. Az ismeretlen elkövető vagy elkövetők három robbanószerkezetet rejtettek el egy parkolónál a sövényben. Mindhárom működésbe lépett, amikor a busz elhaladt mellettük. A különleges biztonsági felszerelésekkel, köztük megerősített szélvédőkkel ellátott jármű két helyen károsodott, és egy berepedt szélvédő megsebesítette Marc Bartrát, az együttes egyik védőjét. A spanyol légiós felületi sérülések mellett csonttörést szenvedett a jobb csuklójában, szerdára virradóra megoperálták. A busz útját biztosító egyik motoros rendőr légnyomási sérülést szenvedett és sokkot kapott. A mérkőzést elhalasztották szerda estére. A találkozón a szolidaritás jeleként részt vesz Hannelore Kraft észak-rajna-vesztfáliai tartományi miniszterelnök és Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter.

 

 

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top