Keresés
Close this search box.

Európa-bajnokság Varsóban, erős magyar csapattal

blank

Csütörtökön rajtol a 66. Európa-bajnokság, a kontinensbajnokságra ebben az esztendőben a lengyel fővárosban kerül sor. A magyar csapat két nagyágyúja nélkül, de erős sorral utazik Varsóba.

Ebben az évben számunkra duplán fontos az Európa-bajnokság, hiszen egyfajta főpróbáról is beszélhetünk a mieink idei legfőbb versenye, az augusztusi budapesti világbajnokság előtt. A viadalra 42 ország 383 versenyzője adta le előzetesen a nevezését, a magyar színeket tizennyolc judós képviseli az egyéni küzdelmekben, vagyis most is kihasználjuk a lehetőségek adta teljes létszámot. „Nem félünk az Eb-től, bízunk benne, hogy a csapat a minimális elvárást, a két érmet és két pontszerző helyezést tudja teljesíteni, esetleg többet is” – mondta Nagy András, szakágvezető múlt héten az M4 Sport Sportreggeli című műsorában. Az elvárás megegyezik a tavalyival, amikor Kazanyban sikerült is ezt felülmúlni: Csernoviczki Éva és Tóth Krisztián ezüstérmet szerzett, míg Gercsák Szabina a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top