Keresés
Close this search box.

FoodRevolution: ha valamiben hisz az ember, és szeretettel csinálja.

blank

Sokszor kérdezik tőlem, miért ölök annyi energiát és fáradtságot a Jamie Oliver FoodRevolution mozgalom magyarországi propagálásába. Mindig azt válaszolom, hogy az ember, ha valamiben hisz, és szeretettel csinálja, azt soha nem szokta fáradtságnak, esetleg tehernek tekinteni.

Bár bevallom őszintén, az eltelt két évben, amióta nagykövete vagyok a mozgalomnak Magyarországon, nem gondoltam volna, hogy ilyen nehezen tud érdeklődést kiváltani a médiában Jamie Oliver világszerte elismert megmozdulása. Mégis azt kell mondanom, hogy az eltelt időszakban olyan nagyszerű emberekkel találkoztam, akik nélkül nehéz lenne elképzelni a magyarországi mozgalmat, segítséget, fáradtságot és időt nem sajnálva, szívvel és lélekkel támogatják a karitatív munkámat. A legnagyobb büszkeséget is sikerült a múlt évben átélnem, amikor a világ több ezer nagykövete közül engem neveztek ki a hónap nagykövetének a mozgalomból, és ezzel együtt egy interjú is megjelent velem a JamieOliver.com oldalon. Azok számára, akik most találkoznak először a FoodRevolution névvel, szeretném elmondani, hogy a világ közel száz országában működő mozgalom vezetője nem más, mint a népszerű brit szakács, Jamie Oliver, aki nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint megreformálni a helytelen étkezési szokásokat, de nemcsak hazájában, hanem világszerte. A mozgalom különösen fontosnak tartja a gyermekek nevelését, és azt, hogy mindenkit megillet az egészséges, igazi ételhez való jog. A gyermekek a jövőnk záloga, és szívükbe újból vissza kell csempészni a tudatos táplálkozást, az étel és főzés örömét.

Ha megfigyeljük a gasztronómiai trendeket világon, és ezen belül Magyarországon, láthatjuk, hogy évről évre erősödnek azok az irányzatok, amelyek az egészséges életmódot veszik figyelembe. A vegetarianizmus szélesebb körben való elterjedése fontos tényező lehet, már múlt évben is felhívta a figyelmet Jamie Oliver arra, hogy a mindennapi húsevés nem egészséges. Egy másik trend lehet az egészségtudatos, természetes és helyben termesztett alapanyagok felhasználásával készült ételek elterjedése. Az emberek bizonyos része kezdi felismerni, hogy a tudatos vásárlás egyre fontosabb szempont a háztartásokban. Az éttermek számára viszont megfontolandó, hogy az embereket igenis érdekli, hogy honnan származik az alapanyag. A tendenciát jól tükrözik az utóbbi időben egyre több helyen megjelenő, egészségtudatosságra felhívó kampány. Jamie Oliver FoodRevolution mozgalma immár évek óta ösztönzi világszerte egészségesebb étkezésre a gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Mivel az elhízott emberek száma 1980 óta megduplázódott, és Európában Magyarországon van a legtöbb kórosan elhízott ember, fontos célnak tartjuk a prevenciót. Célunk felhívni az emberek és iskolák figyelmét arra, hogy a feldolgozott, cukros ételek mennyire károsak szervezetünkre, és hogy ez a probléma sajnos egyre nagyobb méreteket ölt. A kész- és a félkész ételek népszerűségének csökkentése, valamint a főzés megszerettetése gyermekek és felnőttek körében egyaránt fontos feladatunk. A mesterséges gyorsételek és finomított élelmiszerek helyett válasszák inkább a sokkal egészségesebb és finomabb, lehetőleg helyi alapanyagokból készített ételeket. Bizonyára van okunk aggódni, ami az egészségünket illeti, hisz először fordul elő a világ történelmében, hogy a túlsúly több ember halálát okozza, mint az alultápláltság. Felelős társadalommá kell válnunk, amely mindennap felelősen dönt az ételről.

2015. május 15-e a FoodRevolution és az összefogás napja volt, és rendkívül sok esemény történt országszerte azoknak az embereknek a jóvoltából, akik fontosnak találták, hogy csatlakozzanak az eseményekhez, és hisznek a mozgalom jövőjében. A FoodRevolution mozgalom a balatoni embereket is megmozgatta tavaly is, és az idén még többen lettek. A tavalyi kezdeményezés most is rendületlenül folytatódott a Balaton partján. Minden évben egyre többen és többen lesznek, ezzel is bizonyítva, hogy vidéken is komolyan veszik az egészséges életmódot, akarnak és szeretnének segíteni azoknak az embereknek és gyermekeknek, akik nyitottak a tudatos táplálkozásra. Az egészséges táplálkozás vidéken is nagyon fontos, és ott is el kell érni a lakosságot ilyen és ehhez hasonló programokkal.

A siófoki Rózsás Biobolt is részt vett a mozgalomban, és egy izgalmas gasztroélményre invitált mindenkit. A mindig mosolygós és segítőkész Leányvári Krisztina fogadta a vendégeket ingyenkóstolással, a különleges lisztek keverékéből készült kenyerekkel, zsemlékkel, és olyan köretekkel, mint a hajdinasaláta. Egy nagy örömhír, hogy az idén sikerült Siófok városának szórakozósétányán az elsők között nyitó vendéglátóegységet is bevonnunk, így a sétáló lakosok és turisták egyaránt élvezhették a mozgalom által nyújtott lehetőségeket, aminek keretén belül egészséges lisztekből készült palacsintákat készítettek látványosan a vendégek előtt, és lehetőség nyílt az ingyenes kóstolásra. Bohár Árpád, a Tequila Taverna üzletvezetője megmutatta, hogy van élet a fehér liszten túl is, és teljes kiőrlésű pitában készítette a giroszt, valamint egészséges pizzát és grillen készült friss húsokat kínáltak egészséges köretekkel. Nagyon sok gasztroblogger is csatlakozott a FoodRevolution Naphoz, és felhasználva bloguk felületét, nemcsak hogy hírt adtak a mozgalomról, hanem mindenki valami érdekeset és finomat is készített erre a napra. Gyenesdiáson például Somogyi Zoltán „Max” a Tanuljmegsütni.hu-tól képviselte a mozgalmat, ugyanitt az I. Balatoni Hal- és Termelői Piac is kapcsolódott a FoodRevolution Naphoz. Ezúton üzenik Angliának, hogy a Balaton partján is harcolnak az egészségért.

Balatonfüreden a Vitorlás Étterem és a Vitaspot dietetikusai állítottak össze egészséges alapanyagokból menüsort az oda látogatóknak. A programhoz csatlakozott még a BioLine termékbolt, ahol az egészséges ételek árusításán kívül különleges meglepetésekkel várták a vásárlókat. A Hideg Nyalat száz százalékban természetes összetevőkből álló, minden szempontból egészséges és finom fagyival is képviselte magát. Speciális kézműves paleofagylalt-kínálatukból szerveztek kóstolót. És mit kell tudni a paleofagyiról? Például azt, hogy alacsony glikémiás indexű, szójamentes, tejmentes, gluténmentes, cukormentes valódi táplálék. Nem tartalmaz adalékanyagot, és a 60%-a gyümölcs. Budapesten például a Portéka Bolt állt a mozgalom segítségére.

És ilyenkor úgy érzem, hogy évről évre érdemes csinálni, hiszen egyre többen vagyunk, és leszünk, akiknek ez fontos. Nem támogat minket senki anyagilag, de mi még így is próbáljuk elhívatottan csinálni. Amikor elkezdtem a mozgalmat Magyarországon, sokszor ott álltam, hogy nem tudom, mi legyen, kit hívjak fel, és meséljem el azt, amit szeretnék csinálni. Most már tisztábban látom, mit kell tenni, és az ilyen embereknek tartozom hálával és köszönettel. Tudom, hogy általuk nagyon sok gyerek és felnőtt lett boldogabb a napokban.

Azon olvasók számára, akik már megszokták, hogy minden alkalommal ajánlok egy receptet, most sem kell csalódniuk. Ez alkalommal felkértem Leányvári Krisztinát, a mozgalom egyik legnagyobb segítőjét és a Vacsinálam.cafeblog.hu bloggerét, hogy készítsen az olvasók számára egy könnyű muffint, a megszokottól egy kicsit másképpen.

Angol muffin kicsit másképp

Az angolok kedvenc reggeli pékterméke. Érdemes elkészíteni, akár lekvárral és friss vajjal vagy tojással és szalonnával, ahogy megízleled, minden reggel akarod majd. A tészta egyszerű, formázni sem kell, csak szaggatni.

Hozzávalók: 150 g tönköly-fehérliszt, 75 g rizsliszt, 75 g kukoricaliszt, 1 tojás, 6 g só, 6 g szárított élesztő, 15 g vaj, 15 g cukor, 2 dl tej (tejjel készítve sokkal finomabb lesz) lehet mandula- vagy kókusztejet is használni, még ízletesebb zsemléket kapunk.
A liszteket tegyük egy tálba, adjuk hozzá a sót, elkülönítve az élesztőt és a cukrot. Üssük hozzá a tojást, adjuk hozzá a vajat. 1 dl tejjel morzsoljuk össze, és szép fokozatosan adagoljuk a maradék tejet is a tésztához.

Egy erősen lisztezett felületre borítsuk a tésztát, majd szép lassan kezdjük el megdolgozni a tésztát, azaz dagasszunk. Legalább 10 percig kell a tésztán dolgoznunk.
Ha kész, és sima a felülete, tegyük vissza a tálba, takarjuk le folpackkal, majd kelesszük 1 és fél órán át szobahőmérsékleten.
Kelesztés után a deszkát lisztezzük be, és szórjuk meg kukoricadarával vagy tönkölydarával. Öntsük rá a tésztát, és ujjnyi vastagra nyújtsuk ki. Szaggassunk 10 cm-es pogácsákat. Egy lapát segítségével tegyük egy szintén lisztezett tepsire (azért ne kézzel, mert nagyon könnyű a tészta és kinyomhatjuk belőle a levegőt), és hagyjuk még 20 percig kelni.

Az igazi angol zsemléket vaslapon sütik magas hőmérsékleten. Akinek nincs, az vasserpenyőben is el tudja készíteni.

Óvatosan csúsztassuk őket a vaslapra. A dara meg fogja akadályozni, hogy gyorsan leégjen. Pár perc után megfordítjuk, és a másik felét is világosbarnára sütjük. Ismét emelkedni kezd a tészta, és felveszi végső alakját.
Tálaljuk, amivel csak szeretnénk, bátran kísérletezve.

Ha egyetértesz Jamie Oliver mozgalmának alapelveivel, vagy szeretnéd segíteni a mozgalmat, csatlakozz a magyar Facebook-oldalához, vagy írjál nekünk a Facebookon.

www.facebook.com/FoodRevolutionBudapest
További receptek, írások a blogomon: Wineartculture.blogspot.hu

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top