Keresés
Close this search box.
amber magyar f1 2022 rajt

Forma-1 a megújuló Hungaroringen

Két hét pihenőt követően érkezik meg idén a Forma-1-es cirkusz mezőnye a Hungaroringen tartandó 38. Forma-1-es Magyar Nagydíjra. A magyar versenypálya azon kevés helyszínek egyike, ahol megszakítás nélkül rendeznek Forma-1-es futamot. Eltérünk a hagyománytól, az idei évben nem nálunk kezdődik a nyári szünet. Az érdeklődés rendkívüli, a jobb jegyek már tavaly elfogytak, maximális lesz a Hungaroring telítettsége.

A Forma-1-es világbajnokság népszerűsége töretlen. Ennek jóvoltából szinte minden idei pályán ki lehet tenni a megtelt táblát. Mi több azokon a helyszíneken – így a Hungaroringen is -, ahol lehetőség volt rá, több új lelátót húztak fel a szervezők, idén is. Úgy volt sokáig, hogy a Lewis Hamilton segédletével készülő új Forma-1-es film stábja és Brad Pitt is feltűnik Mogyoródon. Kiderült, hogy a film készítői csatlakoznak a hollywoodi előadóművészek szakszervezetének sztrájkjához. Várhatóan a magyar rajongók után a belgák sem lehetnek szemtanúi az új Forma-1-es film forgatásának.

A Hungaroringen elkezdődött egy hároméves felújítás, de a verseny zökkenőmentes lebonyolítása garantált. A felújításra már régóta szükség volt, így 2026-ra egy megújult pálya várja majd a Forma-1 mezőnyét. Monza után Mogyoród a második helyszín, ahol zsinórban a legtöbb Forma-1-es futamot rendezik. Tárgyalások folynak a szerződéshosszabbításról, egyedülálló ideig, 2032 + 5 évig szeretnénk vendégül látni a cirkuszt a ringen. Gyulay Zsolt, a Hungaroring elnök-vezérigazgatója elmondása szerint hosszú távon várhatóan hat európai helyszín marad a Forma-1-es versenynaptárban és e hat egyike szeretne a magyar helyszín maradni. Ehhez viszont rendkívül fontos volt elkezdeni a régóta húzódó változtatásokat.

Tavaly kettős arcát mutatta az időjárás Mogyoródon a verseny hetében. Csütörtökön és pénteken forróság, a hétvégén pedig esős-hűvös időjárás fogadta a Mogyoródra kilátogatókat. Bár a Ferrari sikerét jósolták a 37. Forma-1-es Magyar Nagydíjon, egyik Ferraripilóta sem tudott dobogóra állni. Max Verstappen a tizedik helyről rajtolva pályafutása első győzelmét szerezte a Hungaroringen. A második és harmadik helyen a két Mercedespilóta ért célba.

A Brit Nagydíj után robbant a hír, mely szerint az AlphaTaurinál versenyző Nyck de Vriestől megvonják a bizalmat és az ülését Daniel Ricciardónak, a Red Bull teszt– és tartalékpilótájának adják. Bár az ausztrál korábban többször hangoztatta, hogy csak egy élvonalbeli csapattal térne vissza, mégis örömmel elfogadta, hogy ismét a mezőny aktív tagja legyen. Sokan már arról beszélnek, hogy ha a Méhészborz becenévre hallgató pilóta jól teljesít a Red Bull fiókcsapatánál, akár visszatérhet Max Verstappen csapattársaként a Red Bullhoz Sergio Perez helyére.

A magyar pályát mindig is nehéznek tartották a csapatok, ahol nehéz előzni. Monacóhoz hasonlóan itt sem pihenhetnek verseny közben a pilóták. Egyik kanyar a másikba vezet, s mindössze egy egyenes – a célegyenes – található a pályán, amely nem is olyan hosszú, így nem ad alkalmat a pihenésre. Fontos a jó fékstabilitás és a kocsi húzása a kanyarokból kijövet. A Hungaroringen az a csapat a nyerő, amely jó mechanikai tapadással, valamint húzással bíró autóval és jó fizikai kondícióval rendelkező pilótával áll rajthoz.

Ez az a pálya ugyanakkor, melyet mindenki nagyon kedvelt, s ahová mindig szívesen jönnek a pilóták és csapatok. Ennek köze van a kitűnő szervezéshez, a jó hangulathoz és Budapest, mint nyüzsgő főváros, közelségéhez.

A Magyar Nagydíjakról általában elmondható, hogy forróságban zajlanak, s ez várhatóan idén sem lesz másként. Helyenként zivatarok is előfordulhatnak a hétvégén, de jelen állás szerint a vasárnapi versenyt nem zavarja majd meg eső.

A program csütörtökön kezdődik majd a nagyközönség számára egy különleges programmal. Néhány ezer F1-rajongó a Super Gold lelátóról megtekintheti a biztonsági és orvosi autók nagy sebességű tesztjét, ami után lesétálhatnak a bokszutcába, bokszutca látogatásra, hogy testközelből vegyék szemügyre a versenyautókat.

A verseny és a pálya

A kanyarok bár lassúak, de stílusuk mégis érdekessé teszi a Hungaroringen való versenyzést. A pálya néhány részén lehet előzéssel próbálkozni, de nagyon óvatosan kell vezetni. A Hungaroring nagy teszt a pilóták számára. Az aszfaltcsíkon az autók tapadását maximálisra állítják be, s nem lényeges a motor maximális ereje. Fontos arra koncentrálni, hogy jó legyen a tapadás a lassú kanyarokban, s jó legyen a kigyorsítás a kanyarokból.

Az abroncsok is fontos szerepet játszanak a Hungaroringen. A már nem annyira új, sötét aszfaltborítás agresszívabb, ami segíti a nagyobb tapadást, és így gyorsabb köridőket eredményezhet. A sötét színű aszfalt forró idő esetén nagyon felmelegedik, és ezáltal jobban kopnak majd az abroncsok, fontos lesz a gumimenedzsment. A Pirelli a tavalyinál egyel lágyabb abroncsokat hoz Magyarországra és mivel a fenntarthatóság a cél a Forma-1-ben is, teszt jelleggel kevesebb gumit kapnak a csapatok a hétvégére.

A 70-körös Magyar Nagydíj július 23.-án 15 órakor veszi kezdetét. A pálya hossza: 4,381 km, a teljes versenytáv 306,630 km. A pályarekordot sokáig Michael Schumacher tartotta 2004-ből, de az megdőlt. Jelenleg Lewis Hamiltoné a pályarekord 2020-ból. A brit pilóta ideje 1 perc 16,627 másodperc volt.

(Forrás és nyitókép: Amber PR)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top