Keresés
Close this search box.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Franciaország felé vette az irányt a magyar válogatott

MTI Fotó: Illyés Tibor

A magyar labdarúgó-válogatott számára hivatalosan is elkezdődött az Európa-bajnokság, ugyanis ma délelőtt 11:40-kor szállt fel a focistákat szállító repülőgép.

„Jó felkészülésünk volt, az együttes készen áll a kontinenstornára” – jelentette ki Bernd Storck szövetségi kapitány, aki elárulta, mind a játékosok, mind a szakmai stáb tagjai izgatottan várják az Eb-t.

„Megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani és az országot méltóképpen képviselni, illetve bebizonyítani, hogy 44 év után ismét helyünk van az Európa-bajnokságon” – mondta.

A német szakember kérdésre válaszolva elmondta, nem érez nyomást, illetve arról is beszélt, hogy a keret mind a 23 tagja egészségesen várja a tornát.

„Végre eljött a pillanat, amelyre a kijutás óta vártunk. Elindulhatunk az álmunk felé” – mondta Lovrencsics Gergő, aki elárulta, izgulnak.

A Lech Poznan légiósa szerint a tervezett munkát sikerült elvégezni, így fizikálisan és mentálisan is készen áll a csapat a megméretésre. Hozzátette: az első, egy hét múlva esedékes osztrákok elleni meccsig a finomhangoláson és az ellenfelekből való felkészülésen lesz a hangsúly.

A magyar válogatott busza néhány perccel 10 óra előtt gördült be a ferihegyi repülőtér 1-es termináljához, ahol mintegy 50, „Magyarország” feliratú, fekete pólót viselő szurkoló várta a küldöttséget. Az épületen belül további 50, dudával és zászlókkal felszerelt drukker várakozott.

Az öltönyben érkező válogatott futballisták néhány csoportkép elkészítését követően 11 óra után szálltak fel a Nizzába tartó charterjáratra.

A magyarok jövő kedden Bordeaux-ban Ausztriával, négy nappal később Marseille-ben Izlanddal, majd június 22-én Lyonban Portugáliával találkoznak.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top