Keresés
Close this search box.
molnÁr attila

Gyulai Miklós: „Káprázatos, hogy két sprinterünk is döntőbe jutott”

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke szerint az elvárásokon felül teljesített a magyar csapat a vasárnap véget ért glasgow-i fedett pályás világbajnokságon.  

A tízfős magyar küldöttség két döntős helyezéssel zárta a vb-t: Kozák Luca 60 méteren nyolcadik, Molnár Attila pedig 400 méteren ötödik lett.

„Egy fedett pályás vb nem szokott főesemény lenni, noha mindig fontos állomás és erőfelmérő” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornának a MASZ vezetője. „A most látottak alapján viszont nagyon jó kis szabad téri szezon elé nézünk, amelyben ott lesz a római Európa-bajnokság és a párizsi olimpia is.”

Az elnök kifejtette, az utóbbi 15-20 év legnépesebb magyar csapata volt Skóciában, ami sokat elmond a hazai atlétika állapotáról.

Az pedig káprázatos és hihetetlen, hogy két sprinterünk is döntőbe jutott, ez nem volt elvárás. A tíz fő fele sprinter volt Glasgow-ban, ami jelzi, hogy a magyar atlétika már nem csak egy-egy szakágra fókuszál. Látható, hogy beérik a tíz éve a kiemelt sportágfejlesztési támogatás segítségével elkezdett munka, és van eredménye” – jelentette ki, hozzátéve, szeretnék, ha minél több magyar staféta ott lenne májusban a bahamai váltó-világbajnokságon, és minél több kiharcolná az olimpiai indulást.

Ami az Eb-t illeti, Gyulai Miklós szerint a cél az lesz, hogy a budapestihez hasonló létszámban legyenek jelen a magyarok.

Az olimpia már más dimenzió, oda mindenki menni akar, nehezebb a kvalifikáció. Ezzel együtt azt gondolom, hogy 20-30 közé tehető majd a magyar kvótások száma, ami szintén káprázatos lenne” – emelte ki.

A tavalyi, budapesti világbajnokságra visszatekintve a MASZ első embere közölte, a vb meghozta azt az ihletet a családokban, szülőkben és gyerekekben, hogy kipróbálják az atlétikát, ami több ezres nagyságrendben meg is történt.

(Forrás: MTI, nyitókép: Az ötödik helyezett Molnár Attila a férfi 400 méteres síkfutás döntőjében a glasgow-i fedett pályás atlétikai világbajnokságon 2024. március 2-án. MTI/Koszticsák Szilárd)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top