Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Gyurta Dániel)

Gyurta Dániel a fiatalokat támogatja

Fotó: Facebook (Gyurta Dániel)

A Magyar Úszó Szövetségtől (MÚSZ) kapott támogatásának egy részét az Újpesti Torna Egylet utánpótlás-nevelésére fordítja az UTE olimpiai-, világ- és európa-bajnok úszója, Gyurta Dániel.

Az UTE keddi közleménye szerint a 26 éves sportoló azt mondta, a lila-fehér klub a legrégebben működő hazai nagy egyesület, amely a legtöbb olimpiai bajnokot adta az országnak.

„Rólunk sokan tudják, hogy nagyszülőkig visszamenőleg elkötelezett Újpest drukkerek vagyunk, nagypapám rengetegszer vitt ki engem és Gergely öcsémet mérkőzésre, amikor még gyermekek voltunk” – idézte Gyurtát a közlemény, amely emlékeztetett rá: „a Magyar Úszó Szövetség kiemelkedő úszóinkkal szerződést kötött, hogy a lehető legeredményesebben tudjanak szerepelni a 2016. évi olimpián, illetve hogy vegyenek részt a 2017. évi hazai rendezésű világbajnokság népszerűsítésében.”

Gyurta kiemelte, „rendkívül megtisztelőnek” tartja, hogy részt vehet a hazai vb népszerűsítésében, ugyanakkor úgy gondolta, „további nemes célokat is szolgálhat” a MÚSZ-tól kapott támogatásból. Hozzátette, az elmúlt négy évben, amióta az UTE színeiben versenyez, látja, hogy milyen komoly utánpótlás-nevelés zajlik minden szakosztályban.

„Azt is tapasztaltuk, hogy az egyesület vezetése minden körülmények között biztosítja nekünk a professzionális munkához szükséges nyugodt körülményeket, szakmai feltételrendszert, anyagi biztonságot és átláthatóságot, amely a világszínvonalú eredmények eléréséhez elengedhetetlen” – nyilatkozta a 200 méteres mellúszás londoni olimpiai bajnoka.

 

Forrás: MTI

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top