Keresés
Close this search box.
Fotó: fehervarav19.hu

Hári János marad Fehérváron

Fotó: fehervarav19.hu

A Fehérvár AV19 válogatott jégkorongozója, Hári János nem igazol külföldre.

A klub csütörtökön jelentette be: a 25 éves csatár folytatja a Székesfehérváron megkezdett munkát annak ellenére, hogy szerződésében opcióként szerepelt, hogy a múlt heti nemzetközi szünet ideje alatt az osztráknál (EBEL) erősebb bajnokságba igazolhat.

„Nagyon jól érzem magam, sikerült jól beilleszkedni a csapatba. A nemzetközi szünet előtt már az eredmények is jöttek, és úgy éreztem, hogy rossz lenne – a szezonban harmadszor – máshol újrakezdeni az építkezést, mikor olyan jól érzem magam itt. Összességében nem érte volna meg a váltás. Sem a csapat céljai, sem pedig az enyémek nem változtak, szeretnénk jó eredményt elérni” – mondta a csatár, aki a német profi élvonalban (DEL) érdekelt Düsseldorfban kezdte az évadot. Fehérváron 14 mérkőzésen 6 gólt ütött és adott 5 gólpasszt.

Hári – aki 2006-ban került Svédországba, ahol 175 élvonalbeli mérkőzésen lépett jégre – profi karrierje során először játszik magyar klubban.

A nemzetközi szünet után az EBEL-ben az utolsó előtti, 11. helyen álló Fehérvár a listavezető Vienna Capitals vendége lesz pénteken.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top