Keresés
Close this search box.

Hőség és bőség a K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltón

blank

A Városligetben mért 23 Celsius-fokot az Ötvenhatosok terének macskakövén 27-nek érezte a vasárnapi mezőny. A meleg mellett a csapatversenyeket jellemző lelkesedésből és jó kedvből sem volt hiány. A számszerűsített egyenleg: 8300 futó, 1460 váltócsapat.

A csapatok futóünnepét Béres Alexandra bemelegítő edzése indította útjára. A hazai fitnessélet mindig mosolygós nagyasszonyára amellett, hogy bemelegítette az egyéni félmaratoni versenyszám 2300 fős mezőnyét, a rajtnál is fontos szerep várt, az ő kezében szólalt meg ugyanis – vasárnap először – a rajtduda. Az öt percen át rajtoló egyéni félmaratonisták 3 db 7032 méteres kört tettek meg a versenyszám Városligeti útvonalán.A korai, reggel 8 órás rajt ellenére az első kör után már láthatóan jól esett az indulóknak a szervezőktől kapott hűsítő vízpermet – olvasható a futanet.hu oldalán. A leggyorsabb a Budaörsi DSE sportolója, Balázs Levente lett 1:13:51-es időeredménnyel. Őt Türei Gergely Péter és Varga István (Sashegyi Gepárdok) követte a célban.

A nők mezőnyében budapesti győzelem született, a Margitszigeti AC atlétanője, Molnár Barbara 1:25:00-s idővel ért célba Bíróné Molnár Valéria és Kovács Zita előtt.

Az egyéni teljesítők között több száz olyan futó volt, aki mániákusan futja a BSI-félmaratonokat, és a mai félmaratonnal végére ért a Félmaratonmánia négyévszakos sorozatának. 580 futó igazán örülhetett, hiszen a félmaratoni érme mellé kapott egy félmaratonmánia-érmet is a nyakába, így dupla örömmel, dupla büszkeséggel térhetett haza.

A minimaraton-váltó 10.30-as rajtjára a félmaratoni mezőny vége is célba ért, így a két futótábor tulajdonképpen váltotta egymást. A minimaraton-váltó mezőnyének kezdő emberei a mini táv ellenére óriási elszántsággal vágtak neki a Városligetben kanyargó 5,4 km-s útvonalnak. E távon nem körverseny várt a résztvevőkre, helyette a háromfős csapatok három egyenlő arányban felosztva teljesítették az össztávot.

A versenyszámban egy sajnálatos szervezéstechnikai hiba történt, emiatt elnézést kérünk, az elrajtolt csapatok nevezési díját pedig jóváírjuk azok Futanet-egyenlegén, a jóváírt összeget a csapatok tetszés szerinti BSI eseményen használhatják fel. Emellett minden elrajtolt csapatot meghívunk a 32. SPAR Budapest Maraton Fesztivál szombati váltóversenyére, melyen a váltók térítésmentesen állhatnak rajthoz. A csapatvezetőket erről e-mailben is értesítjük a hét elején.

A félmaraton- és maratonváltóban rajthoz álló csapatok versenye mindenek előtt a fantáziadús névválasztással kezdődött. A csapatok e téren az elképzelhetetlent is könnyedén hozzák. Néhány név az idei termésből: Gyermekláncfűrész, Robog a szekér, Pelus Sport SE, JV Futótűz, Száguldó Mamik, Lábelit…

A félmaratonváltó legjobbjai 1:17 percen belül célbaértek, a PwC_Triathlete csapatát a Lábelit és az OPT Run követte a sorban. A háromfős váltókkal teljesíthető váltóversenyben a leggyorsabb női csapat a Sashegyi Gepárdinák lett, őket Két szőke és egy barna üldözte, a dobogó harmadik fokára pedig a Futcalányok állhattak fel.

A K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltó idei eseményén is megrendeztük azokat a különversenyeket, melyeket egy-egy adott szakma képviselőinek hirdetünk. Félmaratoni váltóversenyben mérkőztek meg a média csapatai. A Médiabajnokság női váltói között az MTVA-180 perc 2. csapata győzött az Initiative-Konverztrió és az RTL II váltója előtt. Az MTVA a férfiak között két dobogós helyet is elcsípett, a dobogó 2. helyére az MTVA-180 perc 1. trió, a harmadikra pedig az MTVA-Örömfutók állhattak fel. A média női futói között az Akadémiai Kiadó 1-es csapata volt a leggyorsabb.

Az Egészségőr, a Jogi Fórum Kupa idén is népszerű volt, mindkét speciális versengésben több mint 50 váltócsapat verbuválódott és állt rajthoz. A csapatok a félmaratoni és maratoni távra egyaránt vállalkozhattak. Az Egészségőr Kupán is születtek szellemes csapatnevek, a Városmajori Szív és Érgyógyászati Klinika például Szívrohamnak keresztelte azon csapatait, amelyekben orvosok és korábbi betegek futottak együtt.

A Diplomata Kupa 11 csapata közül az Orosz Nagykövetség bizonyult a leggyorsabbnak – köszönhetően valószínűleg a kitűnő és tündéri szurkolótábornak.

A félmaraton- és maratonváltóknak a déli meleggel is meg kellett küzdeni. A leggyorsabb maratoni váltó ennek ellenére 2 óra 30 percen belül célba ért 10 percet verve a férficsapatok között (és az abszolút versenyben) is 2. mindsystem.hu, illetve a 3. ÉLMÉNYFUTÁROK váltóra . A maratonváltók idei újdonsága volt, hogy a korábban 6 főben fixált csapatlétszám 2017-ben már 2 és 6 fő között mozoghatott, vagyis a maratonváltó távját 2-3-4-5 és 6 fős csapatok is teljesíthették – szabadon felosztva egymás között a táv 6 db 7032 méteres körét. A maratonváltó női csapatai közt az első, a nagyon fiatal Ageless Runners Postás SE kicsivel több mint 3 óra alatt ért célba (3:03:53).

Eredmények:

24. K&H mozdulj! egyéni félmaraton – férfiak

1. Balázs Levente (Budaörsi DSE) – Budapest – 1:31:51

2. Türei Gergely Péter – Budapest – 1:14:14

3. Varga István – Békéscsaba – 1:15:18

24. K&H mozdulj! egyéni félmaraton – nők

1 Molnár Barbara (Margitszigeti AC) – Pomáz – 1:25:00

2. Bíróné Molnár Valéria (BEAC) – Budapest – 1:26:39

3. Kovács Zita (Tiszakürt KSE) – Martfű – 1:32:04

24. K&H mozdulj! félmaratonváltó – férfi:

1. PwC_Triathlete – 1:16:49

2. Lábelit – 1:19:41

3. OTP RUN – 1:20:26

24. K&H mozdulj! félmaratonváltó – női:

1. Sashegyi Gepárdinák – 1:28:28

2. Két szőke meg egy barna – 1:30:23

3. Futcalányok – 1:30:59

24. K&H mozdulj! félmaratonváltó – médiabajnokság – férfi:

1. Akadémiai 1 – 1:37:05

2. MTVA-180Perc 1 – 1:37:46

3. MTVA-Örömfutók 1:51:42

24. K&H mozdulj! félmaratonváltó – médiabajnokság – női:

1. MTVA-180Perc 2 – 02:02:06

2. Initiative-Konverztrió – 2:06:58

3. RTL II – 02:11:03

24. K&H mozdulj! maratonváltó – férfi:

1. DOVER FERGETEG – 2:29:21

2. mindsystem.hu – 2:39:21

3. ÉLMÉNYFUTÁROK – 2:39:36

24. K&H mozdulj! maratonváltó – női:

1. Ageless Runners Postás SE – 03:03:53

2. Richter SPRINT 2 – 03:16:50

3. Braun 1. – 03:22:01

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top