Bejelentkezés Regisztrálás

Belépés a Fiókodba

Felhasználói név *
Jelszó *
Adatok megjegyzése

Fiók létrehozása

Fields marked with an asterisk (*) are required.
Név *
Felhasználói név *
Jelszó *
Jelszó újra *
Email *
Email újra *
Captcha *

E hét csütörtökön nyitja meg kapuit az ország legnagyobb szárazföldi kikötője, a hajózás és vízi sportok szezonnyitó nagyrendezvénye, a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. A kiállítás tavalyhoz hasonlóan a Budapest Motor Fesztivállal közösen került volna megrendezésre, de annak sajnálatos elmaradása miatt a szervezők úgy döntöttek, hogy a jegyárakat is módosítják, ennek köszönhetően idén féláron lesz látogatható a rendezvény. Az árak csökkenése nem jelenti azt, hogy kevesebb látnivaló, érdekesség vagy program várja az érdeklődőket. Sőt az idei Budapest Boat Show még izgalmasabb lesz, mint tavaly, hiszen nagyobb területen a 2017-es évnél is több hajó kerül bemutatásra.vény. 

Motoros programokkal indul az év! Aki motorozik, vagy érdeklődik a motorok és motorsport iránt, az tudja, hogy itthon minden évben a Budapest Motor Fesztivállal indul a szezon. Idén a kiállítás február 23-25. között várja a látogatókat a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.

AMTS (AutoMobil és Tuning Show) - Magyarország meghatározó autós és tuning rendezvénye, mely több, nagy múltú kiállítás és show összefogásaként jött létre. A Budapesti Vásárcsarnok legalább 5 pavilonját és külterét 15 ország több, mint 1.000 járművével és 200 kiállítójával tölti meg a szezonnyitó fesztivál, adrenalinnal fűtött programokkal és bemutatókkal karöltve.

Immáron negyedik éve, teljesen különálló tematikaként mutatott be patinás veterán és oldtimer modelleket a Classic Automobil Show, a MAVAMSZ (Magyar Veteránjárművesek Szövetsége) rendezésében, melyre ezúttal is külön pavilonban került sor.

Hazánk legnagyobb szezonkezdő benzingőzös rendezvényén, az AMTS-en évek óta megszokott az autós importőrök, márkaképviseletek megjelenése. 2017-ben ezen a téren az Automobil és Tuning Show hatalmasat lépett előre: az újautós tematika számára külön pavilon nyílt, ahol egyben nézhette meg minden látogató a piacon jelenleg elérhető kínálatot!

AMTS (AutoMobil és Tuning Show) - Magyarország meghatározó autós és tuning rendezvénye, mely több, nagy múltú kiállítás és show összefogásaként jött létre. A Budapesti Vásárcsarnok legalább 5 pavilonját és külterét 15 ország több, mint 1.000 járművével és 200 kiállítójával tölti meg a szezonnyitó fesztivál.

Március 18-20-án, a Hungexpón ismét megnyitja kapuit hazánk legnagyobb autós-motoros szezonnyitójára!

A hatalmas show összesen 10 autós-motoros rendezvényt foglal magában melyek egyazon belépőjeggyel látogathatók: Carstyling.hu Tuning Show, Budapest Motorfesztivál, Gymkhana Országos Bajnokság, Épített Motorok és Autók találkozója, Devil’s Motor Show, Hungarian Stunt Roding Championship, Autóimportőrök kiállítása, Magyarok a járműgyártásban kiállítás, Auto-Motor Classic Show, Carstyling.hu Tuning Találkozó és Kiállítás. Továbbá - mindössze három nap leforgása alatt – egy autó is teljesen átépül a látogatók szeme láttára!

Idén ismét a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban, az Utazás kiállítással egy időben, március 3-6. között rendezik a Bringaexpo-t. A legnagyobb hazai kerékpár kiállítás és vásár kilencedik alkalommal nyitja meg kapuit, de első ízben rendezi a Hungexpo Zrt.

Látogatói az eddigieknél lényegesen nagyobb területen tekinthetik meg és próbálhatják ki a kerékpárvilág újdonságait.

A G pavilonban kap helyet a klasszikus kiállítás, ahol a gépek mellett jelen lesznek a legjelentősebb alkatrész- és kiegészítő gyártók és forgalmazók. A szomszédos F pavilonba kerül a tesztpálya, ahol 3700 négyzetméteren és három különböző terepen lehet kipróbálni a kerékpárokat, így például beton akadályokkal tarkított és terep pályát is kialakítottak.

Show műsorok, versenyek
Az idei programkínálat felvonultatja a hazai kerékpáros közösség színe-javát, koronázatlan és koronázott királyait, híres és hírhedt arcait. A Dirt Jump Show a hatalmas ugrások és lélegzetelállító trükkök bemutatója (többek között Nagy „Gizmo” Attilával), a Pump Track Show pedig páros körverseny, amelynek során egy lendülettel és látványos ugrásokkal haladnak majd a párbajozók a dombokkal teletűzdelt tereppályán.

A Gravity Academy Zarges Trial Show-ban Jamrik András triál mountain bike magyar bajnok, Fábián Márk triál monocikli magyar-, európai- és világbajnok, valamint Horgas Péter parkour versenyző próbálják „felülírni” a gravitáció törvényeit.

Az ikonikus országos bajnok Gyenes Pali mindent megmutat, amit egy BMX kerékpárral lábletétel nélkül el lehet követni egy tenyérnyi aszfaltcsíkon. Lesz még Superior Cyclocross bemutató Búr Zsolt magyar bajnokkal és ott lesznek a Pannonhalmi Kerékpáros Klub tagjai, az ezredmásodpercek lovagjai.

A közönség a Royal Fixi Gold Sprint keretein belül párharcban mérheti össze erejét értékes nyereményekért.

Egyéb programok
A színpadi programok keretében a 2016. évi újdonságokat prezentáló technikai előadások mellett bemutatkoznak a magyar kerékpáros olimpikonok, nagy bajnokok, bringa-rajongó művészek és zenészek, megszállott és világkerülő bringás családok.

A legkisebbeket KRESZ- és ügyességi pálya várja profi felügyelettel. Lesz virtuális „edzőtábor” is, ahol igazi edzők oktatják majd a hegyi bringázást.

Jó tudni
Bringaexpo-ra érdemes előre, online jegyet váltani, mert olcsóbb és mert elkerülhető vele a sorban állás. A belépőjegy érvényes az egyidejű Utazás kiállításra, a kempingezés témakörét bemutató Karaván Szalonra és az Afrika Expo-ra is. A kerékpárral érkezők bringájukat az I-es kapunál felállított ingyenes és őrzött tárolóban parkolhatják le. Az esemény főszponzora a Cofidis, a Bringaexpo és a kerékpározás hiteles támogatója. A Bringaexpo nyomon követhető a Facebookon, a www.facebook.com/bringaexpo címen és a weben: www.bringaexpo.hungexpo.hu

UTAZÁS KIÁLLÍTÁS 2016

A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont március 3–6. között rendezi meg Magyarország legnagyobb turisztikai seregszemléjét. A 39. Utazáson a látogatók 28 ország 350 kiállítójának ajánlataiból válogathatnak.

A kiállítás szakmai díszvendége 2016-ban Kína. A Kína és Közép-Kelet-Európa turisztikai kapcsolatainak fejlesztésért felelős, budapesti székhelyű Koordinációs Központ (TCC) kiemelt szerepet játszik a csütörtöki, szakmai napon. A nap programjában kap helyet a China Tourism Information Day konferencia és egy szakmai szervezeteknek szánt workshop kínai tour-operátorok részvételével. A TCC és a kiállítás programjainak célja, hogy Kína és a közép-kelet-európai régió országai közt szorosabbra fűzze a turisztikai kapcsolatokat és fokozza mind a kiutazó, mind a beutazó forgalmat.

A szakmai program pénteken is folytatódik, amikor a hazai turizmus kerül napirendre. Utazási irodák aktuális kérdéseiről, fejlesztéseiről, marketing eszközökről esik szó az Utazás Fórum konferencián és kerekasztal beszélgetéseken. A belföldi turizmus jövőbeli lehetőségeit kiemelt témaként jelenik meg, valamint a gasztro-turizmus is főszerepet játszik a gasztronómia évében.

Mindezek figyelembe vételével az idei Utazásnak belföldi díszvendége is lesz, ez pedig maga a főváros, Budapest. A kiállítás budapesti, 300 négyzetméteres standján 4 tematika szerint mutatják be a szórakozási lehetőségeket: kulturális, családi, városnéző és gasztronómiai programok. A kollektív standon bemutatkozik a többi között a Budapesti Történeti Múzeum, az Aquaworld, a Csodák Palotája, a Várkert Bazár, több városnéző-busztársaság és a budapesti street food kínálatból is ízelítőt kaphatunk. (Az Utazás kiállításra készülő 48 órás Budapest kártyával a belépés mellett számos ingyenes és kedvezményes szolgáltatást vehetnek igénybe a látogatók.)

Mivel ez az év elsősorban a nyári olimpiáról szól, és a riói sportesemény turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, a kiállítás kulturális díszvendége Brazília lesz. Brazília standján és a kiállítás színpadán szamba táncosok és capoeira „harcosok” gondoskodnak a hangulatról. A tánc mellett megjelenik a gasztronómia is: a standon meghívott séf készít autentikus brazil ételeket.

2015-ben nagy sikere volt az Utazás kiállítás játékának, melynek főnyereménye akkor egy Mauritius-szigeteki álomutazás volt. Az idei játékon – egy helyesen kitöltött kérdőívvel – Brazíliába szóló repülőjegyet és utazást nyerhet egy szerencsés látogató.

A szervező Hungexpo Zrt. idén – a látogatóknak szánt változatos programok mellett – a kiállítás szakmai jellegét is erősíti, így ezúttal két szakmai napot is rendez. A csütörtöki és pénteki szakmai napokon az érvényes jeggyel rendelkező érdeklődők, előzetes regisztrációval vehetnek részt.

További információk:
www.utazas.hungexpo.hu
www.facebook.com/utazaskiallitas

A tavasz csalhatatlan jele amikor a Hungexpon megcsodáljuk a legújabb hajókat, fegyvereket, horgászbotokat. Idén február 18-21 között rendezik meg a vásárközpontban a Fehova és a Boat Show kiállításokat.

Sikerrel zárult, sok látogatót vonzott a 2015. október 28-31. között a Hungexpo Automotive és Autótechnika kiállításainak társrendezvényeként újra megrendezésre került ötödik Auto+Motor+Sport EXPO a tradicionális kőbányai vásárváros "F" pavilonjában.

2015. március 20. és 22. között újra rengeteg kiállító, ruhák, kiegészítők és szédületes programok vártak a kilátogatókat. Kapható volt minden egy helyen, ami a szezon indításához szükséges! És persze voltak a motorok is, 2015 legújabb járművei, és az Épített Motorok és Autók Találkozójának gyönyörű egyedi darabjai.  

Idén is nálunk került megrendezésre a Gymkhana Országos Bajnokság most először több külföldi indulóval, a Hungarian Stunt Riding Bajnokság első fordulója, de érdemes volt megtekinteni a freestyle motoros bemutatót is, ahol a rámpatulajdonos Hujber Peti még betegen is repdesett a magasban. Ezen felül itt volt a Hungaroring Motoros Akadémia, a Magyar Mentőmotor Alapítvány pedig megmutatta, hogy hogy dolgoznak baj esetén. Illetve idén is mindenki letesztelhette tudását a KRESZ tanfolyamon. Azoknak, akik nem csak nézelődni akartak, a quad tesztelés és Safety Hungary is kiváló vezetési lehetőséget biztosított. A motorkerékpárral érkezők látogatónak lehetőségük nyílt, hogy a tavaszi szezon indulása előtt a helyszínen ellenőrizhtethessék járművük műszaki állapotát a MAMI szerelőinek segítségével. Aki pedig kíváncsi, hogy mit tettek hozzá honfitársaink a járművek fejlődéséhez és történelméhez, azokat várta az oldtimerek mellett a "Magyarok a világ járműgyártásában" kiállítás. 

 

A Budapest Boat Show kiállítás, mely Magyarország legnagyobb szárazföldi kikötője, a hajózás és a vízi sportok szezonnyitó nagyrendezvénye a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban, több mint 50 kiállítóval, 80 hajóval, és 9500nm-en mutatkozik be a G pavilonban, számos újdonsággal, több hazai hajóbemutatóval.

2015. február 12. és 15. között a kiállítás középpontjába a TENGERI HAJÓZÁS kerül, azon belül is a Volvo Ocean Race, kap kiemelt figyelmet a Volvo Autó Hungária Kft. támogatásával. A kiállításon egy 400 négyzetméteres Volvo Ocean Race programszigetet alakítunk ki, melyen a látogatók megismerkedhetnek a versennyel, a csapatokkal és a legénység életével. Megtekinthető lesz a Volvo Ocean 65 versenyhajó belsejének egy részlete, felállítunk egy hajókormány installációt ahol igazi kormányosként tengeri vitorlás ruházatban fényképezkedhetnek a látogatók. A kalandosabb kedvű látogatók részt vehetnek a Volvo Ocean Race Grind versenyen, a színpadon pedig bemutatjuk Volvo Ocean Race hivatalos ruhakollekcióját is. A Volvo Autó Hungária Kft. pedig alkalomhoz illő Volvo Ocean Race Edition járműveket állít ki a G pavilonban.

Programok

Bemutatjuk a hajós mesterségeket! A kiállításra látogatók megtudhatják, hogy működik a kötélzet kezelését segítő GRIND, milyen szakma a RIGGER, hogyan készülnek a hajók modern technológiával és alapanyagokkal, hogy gyártják, illetve milyen anyagból lehetnek a vitorlák, és hogy hogyan készíthet bárki otthon hajót fából. A kiskorú társaságában érkező látogatóknak sem kell aggódnia, hiszen lehetőség lesz csemete katamarán kipróbálására, parafa hajó faragásra, és ha valaki elfárad, akkor a babzsákokon pihenve tanulhat hajós csomókat.

Generali Kikötő Színpad

Idén másodszor hirdettük meg a Budapest Boat Show Újdonság Pályázatát, melyre rekordszámú anyag érkezett. Ezek közül az első három helyezettnek lehetőséget biztosítunk, hogy termékét, újítását bemutassa a színpadon. Mindezek mellett további beszélgetések és bemutatók is helyet kapnak a Generali Kikötő Színpadon. A Volvo Ocean Race kulisszatitkain kívül figyelemmel követjük a SÁMSON tengeri evezőshajó expedíciójának előkészületeit is, mellyel Bakos András és Új-zélandi társa Erik Harrewijn New York-ból Párizsba fognak evezni. Továbbá olimpikonjaink beszélnek majd a kihívásokról, de Vízimentők Magyaroszági Szakszolgálata a Magyar Közlekedési Hatóság, a Vízirendőrség is előadást tart.

A kiállítás szakmai színvonalát komoly együttműködő partnerek biztosítják, hiszen a Budapest Boat Show stratégiai partnere a Magyar Vitorlás Szövetség, főtámogatója pedig a Generali Biztosító Zrt.

Egyidejű rendezvények:

  • FEHOVA – Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi Kiállítás
  • KARAVÁN SZALON
  • Országos Íjász Bajnokság