Keresés
Close this search box.

Kapitány Dorottya: Jó kezdet, balszerencsés befejezés

Kapitány Dorottya nagy reményekkel készült a hétvégi Nyirádi Vörös Katlanban megrendezett Opel Astra Kupa negyedik fordulójára.

A pálya idegen volt számára, de első ránézésre megtetszett neki. A szabadedzéseken (erre két lehetőség volt) igyekezett minél több információt gyűjteni a pályáról.
Az első előfutamon sikerült egy ötödik helyet szerezni, és így a szombati napon minden a tervek szerint történt. A vasárnap folytatódott a kánikula és bizony nagy segítség volt, hogy Dóri kocsijába „itató rendszert” építettek be a Proexsport szerelői. Bizony szükség is volt a folyadékra, hisz a 31 Celsius fokos melegben, overállban (még ha árnyékban is volt) az olykor negyven perces várakozás alaposan igénybe vette a szervezetet. Ráadásul nem csak a rajtelőkészítőben, de még a rajtváróban (ahol már árnyéknak nyoma sem volt) az autóban ülve legalább 40 Celsius fok melegben kellett várakozni.
Vasárnap reggeli második előfutam azonban nem a terveknek megfelelően sikerült. A rajtot jól kapta el, azonban saras pályán nem jól vette a féktávot és összeakadt egy versenyzővel. Az incidens miatt nagyon sok időt veszített, amit már nem tudott a végéig ledolgozni. Így hátra csúszott a kilencedik helyre. Azonban még így sem volt veszve minden, hisz a kupa összetettben a így is a hatodik helyen állt. A harmadik előfutamban aztán ő húzta a rövidebbet, miután a negyedik helyen rajtolva az első kanyarhoz érve őt forgatták ki. Ismét nagyon fontos másodperceket vesztett, amin már nem nagyon lehetett javítani. A cél az volt, hogy épségben behozni az autót és az elődöntőre koncentrálni. Az előfutamot a hetedik helyen fejezte be. Csalódott volt, de még hátra volt az elődöntő, ahol javíthatott.
Elérkezett az elődöntő, amitől sok minden függött. A rajtot nem túl jól kapta el, de az első kanyarnál a negyedik helyen sikerült elfordulnia Pallag-Bozsák Csaba mögött. Pallag már a futam elején elvesztette a baloldali visszapillantóját, aminek később kulcs szerepe lett. Dóri szorosan Csaba mögött ment és kereste a támadási pontokat. A harmadik körben az aszfaltos részen szépen bebújt Pallag mellé és elkezdte körbeautózni. A visszapillantó hiánya, pedig itt kapott főszerepet. Pallag a mellé érkező Kapitányt szinte felkente a szalagkorlátra. Dóri versenyének és a döntőbe jutás reménye egy pillanat alatt elillant. A versenyt félbeszakították, míg Dóri autóját mentették. A versenyt követően a verseny irányítás kivizsgálta az esetet és nem találta úgy, hogy Pallag-Bozsák Csaba nem volt vétkes. Az viszont tény, hogy mivel nem volt autója bal oldalán visszapillantó tükör így nem láthatta, hogy Kapitány Dorottya baloldalról érkezik.
A helyzetet tovább bonyolította, hogy Pallag már kapott egy figyelmeztetést az egyik előfutam után sportszerűtlen versenyzésért. A döntő azonban Dóri nélkül zajlott. A verseny végén még órákon keresztül ment a testületi ülés és a szabálytalanságok elemzése és értékelése. A végső döntés nem befolyásolta a végeredményt, és Dóri helyzetén sem változtattak.
Az autó alaposan leharcolt állapotba került, de most bő két hónapos szünet következik, így az biztos, hogy a következő fordulóra már ismét versenyképes állapotba kerül. Dorottya jelenleg a bajnokág hatodik helyén áll.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top