Keresés
Close this search box.

Kiss László folytatja a kapitányi munkát

blank

Folytatja a munkát a magyar úszóválogatott élén Kiss László szövetségi kapitány, tájékoztatta vasárnap az MTI-t Gyárfás Tamás, a honi sportági szövetség elnöke.

A MÚSZ első embere elmondta, hogy eredeti szándékával ellentétben nem hétfőn, hanem már vasárnap felkereste Kiss Lászlót, aki csütörtökön mondott le posztjáról. Gyárfás Tamás már akkor hangsúlyozta: nem nyugszik bele a szakember döntésébe, mivel a magyar úszósportnak szüksége van Kiss Lászlóra.

Kiss László vasárnap az MTI-nek azt mondta: „igazság szerint Gyárfás elnök úr már elkésett, mert a döntést a találkozásunk előtt meghoztam. Olyan erős volt a kiállás, élén a miniszterelnök úrral, megannyi edzővel, volt tanítványaim, a válogatott úszói, számos sportember részéről, hogy nem határozhattam másként.”

A kapitány hozzátette: nem kíván sajtótájékoztatót tartani, esetleg tovább korbácsolni a kedélyeket, „szürke háttérmunkásként akarok dolgozni a közös siker érdekében”.

Kiss László csütörtökön mondott le a magyar úszóválogatottnál betöltött szövetségi kapitányi tisztségéről, miután számára megalázó helyzetbe került Hosszú Katinka szerdai sajtótájékoztatóján. Az esemény végén Kiss László szeretett volna beszélni az úszószövetséggel kapcsolatban másodjára bírálatokat megfogalmazó Hosszú Katinkával, ám a világ- és Európa-bajnok nem állt szóba a hozzá igyekvő szakemberrel, hanem sietve távozott.

A lemondás után Gyárfás Tamás úgy nyilatkozott, hogy a magyar úszósportnak szüksége van Hosszú Katinkára és Kiss Lászlóra is.

A kapitány mellett kiállt több korábbi tanítványa és a Magyar Edzők Társasága, nyílt levelet tett közzé kilencven úszóedző és megszólalt az ügyben a miniszterelnök is. Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: az ügy szereplői kiváló sportemberek. Hozzátette: miután olimpiára készülünk, nemzeti ügyről van szó, ezért – jelezte – felajánlotta „jószolgálati” képességeiket, „csak valaki mondja meg, mi az, amiben a kormányzat segíteni tud, hogy sok kiváló ember együttműködése ne lehetetlenüljön el.”

 

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top