Keresés
Close this search box.

Kovács István a szabadfogású szakág fellendülését reméli a világbajnokságtól

blank

Kovács István, az eddigi egyetlen magyar szabadfogású világbajnok abban bízik, hogy az októberi, budapesti birkózó-vb után sok gyerek fordul majd a sportág felé, s a szakág is új lendületet kap.

„Én már nagyon szívesen látnék magam mellett magyar világbajnokot ebben a fogásnemben” – nyilatkozta az MTI-nek a Magyar Birkózó Szövetség  alelnöke, aki 39 éve, San Diegóban, a 82 kilogrammos súlycsoportban nyert vb-aranyérmet. – „Emlékszem, 1979-ben, a sikeres világbajnokság után sok gyerek ment el a birkózócsarnokokba. Voltak olyan gyerekversenyek, amelyeken a nagy indulói létszám miatt majdhogynem kezelhetetlen volt a helyzet.”

Kovács reméli, hogy a hazai vb után hasonló helyzet áll majd elő, s abból hosszútávon a szabadfogás is profitálhat.

Az 1980-as moszkvai olimpián bronzérmes  Kovács a szövetségben azt a feladatot kapta Németh Szilárd  elnöktől, hogy „felépítse” a szabadfogást és segítse a női szakágat, s mint mondta, ebben a munkában kiemelt szerepe lesz az őszi világbajnokságnak.

„Nagyon sok olyan fiatalnak, aki már benne van a sportágban, hatalmas lehetőség lesz ez a vb. Nagy lökést adhat a birkózópalántáknak az, hogy a szőnyeg széléről végigszurkolhatják ezt a világversenyt. Természetesen számítunk olyan fiatalokra is, akik talán még csak kacérkodnak azzal a gondolattal, hogy elkezdik a birkózást” – jelentette ki Kovács István.

A budapesti birkózó-világbajnokságot október 20. és 28. között rendezik a Papp László Sportarénában.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top