Keresés
Close this search box.
2021 tereprallye magyar bajnokság kalocsa előzetes3 4

Kovács Miklós: „Azt remélem, hogy Kalocsa végleg visszakerül a sportág térképére”

Szeptember 24-25. között Kalocsán folytatódik a 2021-es Közép-európai Zóna Bajnokság és a Nyílt Magyar Tereprallye Bajnokság. Egy biztos, a kétnapos, összesen 260 kilométeres viadalon a teljes magyar élmezőny ott lesz, kivéve pont a városban élő, korábbi Africa Racegyőztes Kovács Miklós.

A hétvégén, szeptember 24-25 között kerül sor a Magyar Tereprallye Bajnokság következő versenyére, és a sportág két évtized után tér vissza Kalocsára. Maga a verseny nemcsak a hazai bajnokság ötödik viadala, hanem az FIA Közép-európai Zóna (CEZ) Tereprallye Bajnokság újabb állomása is lesz egyben. Csató Attila főszervező elmondta, az idén bevált rendszer szerint rendezi a kalocsai viadalt, azaz pénteken kétszer 28 kilométert, míg szombaton négyszer 51 kilométert tesznek meg a versenyzők, azaz a Kalo Race össztávja 260 kilométer lesz. A részvételi arányra sem lehet panasz, ugyanis négy országból – cseh, lengyel, szlovák és magyar – negyven jármű nevezett, és a teljes magyar élmezőny rajthoz áll. Noha sokan úgy vélik, hogy a tereprallye kizárólag a kemény férfiak sportja, hét hölgy is ott lesz a mezőnyben.

„Vadonatúj szakaszok várják majd az indulókat a Duna árterében, így a versenyzők löszös, földes és homokos talaj keverékére számítsanak. Biztos vagyok, hogy ez lesz idén a legnagyobb átlagsebességű bajnoki viadal, ám ha esni fog, akkor kizárólag lánctalpakon lehet majd teljesíteni a szakaszokat” – árulta el Csató Attila.

Ugyan versenyzőként nem áll rajthoz, de a szervezésben főszerepet vállalt a Kalocsán élő, 2020-as Africa Racegyőztes kamionos, Kovács Miklós. A versenyző nagyon szeretett volna ott lenni a mezőnyben, ám a kamionja nem készült még el. A versenyző elárulta, a Torpedo új változata lassan rajtra kész, akárcsak a szintén új szervizkamionjuk is. Egyelőre minden a terveiknek megfelelően halad és amikor elkészülnek, természetesen itthon szeretnék először megmozgatni az új kamiont, hogy minél több kilométer legyen benne, mielőtt rajthoz állnának januárban.

„Pedig fantasztikus lett volna a hazai közönség előtt versenyezni. Bízom abban, hogy januárra tökéletes lesz az autónk, és előtte a nyirádi záróversenyen teszt jelleggel, de el tudok majd indulni. Nagyon jó pályák várják a mezőnyt, és azt remélem, Kalocsa végleg visszakerül a sportág térképére, és a hazai bajnokság egyik hagyományos viadalává válik” – állította Kovács Miklós.

(nyitókép: Magyar Tereprallye Kommunikáció)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top