Keresés
Close this search box.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Kovács Zsófia 24., Vanek 45. helyen zárt triatlonban

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Kovács Zsófia 24., Vanek Margit pedig 45. helyen zárt a Rio de Janeiró-i olimpia női triatlonversenyében.

Az ötkarikás játékok honlapja szerint a londoni után a második olimpiáján szereplő Európa-bajnoki bronzérmes Kovács Zsófia a 1,5 kilométeres úszást követően 33., a 40 kilométeres kerékpározás után pedig 22. helyen állt, majd a 10 kilométeres futás végén 24. pozícióban zárt.

„Nagyon boldog vagyok, az előző olimpiához képest ez sokkal jobb helyezés” – értékelt az M4 Sportnak Kovács Zsófia, aki Londonban 51. volt. „Persze voltak más versenyeim is idén, de én igazából az olimpiára készültem. Ma minden tökéletesen működött, bár a futás a végén már nem volt népünnepély, de nagyon örülök ennek a szereplésnek.”

Vanek Margit remekül kezdett, ugyanis az úszást a 19. idővel teljesítette, a kerékpározás után pedig a 33. helyen állt, végül a 45. pozícióban ért célba.

„Szerda éjjel sokat hánytam, ez nagyon sokat kivett belőlem, edzeni sem tudtam az elmúlt napokban” – mondta csalódottan a magyar versenyző. „Ma nagyon gyengének éreztem magam, de annak azért örülök, hogy egyáltalán végig tudtam menni.”

A londoni bajnok svájci Nicola Spirig ezúttal ezüstérmet szerzett, a versenyt a világbajnok amerikai Gwen Jorgensen nyerte.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top