Keresés
Close this search box.

Lovaglás, városnézés is dukál a gyaloglás mellé

Számtalan színes kísérőprogrammal készülnek a szervezők országszerte a Világ Gyalogló Napra.

Számtalan színes kísérőprogrammal készülnek a szervezők országszerte a Világ Gyalogló Napra. Október 12-én és 13-án egyebek mellett lovagoltatással, városismereti sétákkal, vetélkedőkkel és gyerekprogramokkal várják az érdeklődőket a Magyar Szabadidősport Szövetség által meghirdetett eseményen. Természetesen nem maradhatnak el a gasztronómiai különlegességek sem.

Budapesten, a Margitszigeten egyebek mellett nordic walking szerepel a kínálatban, de lesz játékos tájékozódási verseny is ugyanott. Szintén a fővárosban, de már a XIX. kerületben helyismereti totót is kitölthetnek a látogatók a Wekerletelepről. Kőbányán nyugdíjas tornával, Makón kalandpályával, Szegeden gyalogló csajos piknikkel, Székesfehérváron a környezettudatos életmódra nevelő programokkal, Győrben kápolnalátogatással, Sopronban pedig gombaismereti előadással teszik szívesebbé a hétvégét. Debrecenben lesz a többi között vízi vetélkedő és sütés-főzés is, de a darvak vonulását is lehet tanulmányozni. Tatabányán az éjszakai túra résztvevői – kis szerencsével – szarvasbőgést is hallhatnak, a kutyabarátokat pedig Pécsett várják kedvencükkel túrázni.

„Azért jó sport a séta, mert mindenféle megkötés nélkül bárki végezheti, nemtől, életkortól függetlenül. Még azok is űzhetik, akik betegesebbek, emiatt nem tudnának más mozgásformát választani” – mondja Monspart Sarolta egykori tájfutó világbajnok, aki egyben a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke. A ma is „mozgalmas” életet élő sportember szerint az is a gyaloglás mellett szól, hogy csoportosan is végezhető, így közösségkovácsoló ereje is van, ennek pedig az idősebbek esetében különösen fontos a jelentősége, hiszen a közös séta távol tartja tőlük a magányt. Fontos cél, hogy minél többen éljenek aktív életet.

Ezért indult el egy európai kezdeményezésként a NowWeMove Kampány, amelyhez hazánk is csatlakozott, és amelynek célja, hogy 2020-ig 100 millióval emelkedjen a rendszeres mozgást végző európaiak száma. Mondanunk sem kell, a NowWeMove részeként is lehet gyalogolni!

További részletek: www.masport.hu

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top