Bejelentkezés Regisztrálás

Belépés a Fiókodba

Felhasználói név *
Jelszó *
Adatok megjegyzése

Fiók létrehozása

Fields marked with an asterisk (*) are required.
Név *
Felhasználói név *
Jelszó *
Jelszó újra *
Email *
Email újra *
Captcha *

A Magyar TáncSport Szakszövetségnek új főtitkára van, mivel 14 év után Domokos Istvánt Klisóczki Alexandra váltja a poszton.

Az idén Wroclawban sorra kerülő Világjátékokon három magyar táncpáros vesz majd részt, ugyanis a latintáncos, a standardtáncos és a salsás mezőnyben is képviselik majd a magyar színeket.

A magyar bajnokságon népes nemzetközi mezőny lép parkettre a magyar párosok mellett. Jenei Éva, a Magyar TáncSport Szakszövetség versenytánc szakág versenysportjáért felelős elnökségi tagjának elmondása szerint a TáncSport Magyar Bajnokságok 2017 elnevezésű rendezvénysorozat utolsó állomásán rendezik meg a Hungarian Dance Opent is, amelyre több, mint 120 táncos nevezett.

A Magyar TáncSport Szövetség bejelentkezett a december 4-i formációs standardtáncok világbajnokságára, miután a rendezési jogot elnyerő Minszk visszalépett – tájékoztatott Sági István, a hazai szövetség elnöke.

Sági István maradt a Magyar TáncSport Szövetség elnöke. A sportvezetőt a hazai szövetség tisztújító közgyűlése választotta meg újabb három évre, rajta kívül még Zsámboki Marcell volt a jelölt az elnöki posztra.

A hétvégén folytatódnak a táncsportos magyar bajnokságok! A Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnokban ezúttal is számos kategóriában avatnak magyar bajnokot.

 

Andrea Silvestri és Váradi Martina megszerezte a nyolcadik magyar bajnoki címét! A latintáncos magyar páros a Szigetszentmiklóson megrendezett magyar bajnokságon 45 duót megelőzve állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.

 

Ismét nagy dobásra készülnek a táncosok! Az előttünk álló hétvégén megkezdődnek a táncsportos magyar bajnokságok. Szigetszentmiklóson szombaton és vasárnap több kategóriában avatnak magyar bajnokokat. Az aranyérmesek indulási jogot szereznek az idei világ- és Európa-bajnokságokra.

A Magyar TáncSport Szakszövetség hagyományosan az év elején rendezi meg versenytáncban a magyar bajnokságot, a versenynek – akárcsak 2015-ben – ismét Szigetszentmiklóson a Városi Sportcsarnok ad otthont.

Fantasztikus hangulatban, kiváló magyar sikerekkel zárult a TáncSport Magyar Bajnokságok második versenynapja. A Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnokban a magyar bajnokságokon kívül a Magyar TáncSport Szakszövetség (MTáSz) először rendezett nemzetközi versenyeket, amelyeken közel 20 ország táncosai indultak.