Keresés
Close this search box.

Märcz Tamás 18 fős keretet hirdetett

Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya vasárnap kijelölte bő, 18 fős keretét a júliusi, budapesti vizes világbajnokságra.

A magyar szövetség honlapja szerint a névsorban a szombaton Bajnokok Ligáját nyert Szolnokból öt játékos szerepel, csakúgy, mint a BL-negyedik Egerből, valamint az OSC-ből. A névsorban négy olyan játékos van, aki Märcz Tamás eddigi keretedzésein nem szerepelt. Közülük Varga Dénessel és Hárai Balázzsal a szakvezető korábban megbeszélte, hogy a világbajnoki felkészülésnél már ott lesznek, míg Gór-Nagy Miklós és a kapus Bisztritsányi Dávid teljesítményét végig figyelte a szezon során – írja az MTI. 
    A BL hatos döntőjében nem szerepelt játékosok hétfőn orvosi vizsgálattal, majd kedden délelőtt a Margitszigeten már edzéssekkel kezdik meg a munkát. A többiek jövő vasárnap csatlakoznak, amikor is a csapat a szlovákiai Somorjára utazik, ahol június 5-én hétfőn kezdődik a komplett vb-felkészülés. Somorja után Budapesten, majd Madridban készül a válogatott, amely június közepén Görögországban a hagyományos Szamarcidisz Kupán szerepel, júliusban pedig a magyarországi BENU Kupán száll vízbe. A világbajnokságon első meccsét július 17-én játssza majd az együttes. Fotó: fina-budapest2017

 

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top