Keresés
Close this search box.
web

Megelőzési technikák a bokasérülésekre fókuszálva

A sportsérülések természetükből fakadóan testünk eltérő pontjain jelentkezhetnek. Talán kevesen gondoltak bele abba, vajon miért éppen a bokasérülések azok, amelyek a legtöbb kellemetlenséggel járnak. És itt éppen a „járnak” szócskán van a hangsúly, hiszen a bokasérülések az erősségüktől függően alaposan megnehezíthetik, vagy éppen teljes mértékben el is lehetetlenítik a járásunkat. Ez pedig természetesen nemcsak sportolás közben számottevő probléma, hiszen ilyen esetekben előfordulhat, hogy akár hetekig, vagy hónapokig csak a felső testünkre tudunk „dolgozni”, de bizony emellett a hétköznapjainkat is „pokollá” tehetik, hiszen eljutnunk bárhova is vagy nagyon komoly fájdalommal, vagy nagyon komoly logisztikával párosul ilyen esetekben.

A bokasérülések legfőbb okai

A bokasérülések előidézését három jelentősebb „faktorra” bonthatjuk. Először is a nem megfelelő intenzitású bemelegítés. Gyakran hagyjuk sajnos figyelmen kívül ezt a fázist, pedig nemcsak a boka, de az egyéb sportsérülések elkerülésének is ez az egyik alapja. A megfelelő nyújtásra érdemes időt szánni, hiszen a tapasztalat azt mutatja, hogy amikor ennek hiányában bekövetkezik a nem várt sérülés, a gyógyulás és rehabilitáció folyamata a bemelegítésekre szánt idő többszörösét veheti természetesen igénybe. Másodsorban fontos a bokánk védelme érdekében a megfelelő talaj kiválasztása a sportoláshoz. Erre a legbiztosabb megoldás egy megfelelő futópad kiválasztása, hiszen ott semmiféle talaj egyenetlenség nem okozhat fejfájást, illetve egészen pontosan boka fájdalmat. Ha ragaszkodunk a természethez, akkor gondosan ügyeljünk arra, hogy megfelelő talajon fussunk, hiszen egy-egy kitüremkedő fagyökér, nem várt helyen megjelenő szinteltérés, vagy éppen csak egy észre nem vett kátyú azonnal nagyon komoly károkat tud a bokánkban okozni. A bokasérülések harmadik előidézője a külső hatásokban keresendő, amivel azonban sajnos nem tudunk mit tenni, illetve nem rajtunk múlik annak kialakulása. Itt példaként említhetjük, ha egy grundfoci alkalmával szerencsétlenül csúsznak rá például a bokánkra. Az ilyen sérülések talán a legbosszantóbbak, hiszen ezekben az esetekben kizárólag másokat hibáztathatunk, még akkor is, ha semmiféle szándékosság nem volt mögötte.

A bokaszalag, amellyel a legtöbb gond lehet

Amikor boka sérülésről beszélünk, akkor előfordulhat, hogy „csak” a szalagok nyúlnak meg, ez talán a legjellemzőbb a sérülések körében. Ha ránézésre duzzanatot, bevérzést fedezünk fel, ráadásul a sérült bokafelület elkékülését is észleljük, akkor nagy valószínűséggel nagyobb a baj, ami akár azt is jelentheti, hogy szalagszakadást szenvedtünk. Amennyiben megússzuk a szalagszakadást, akkor jó hír viszont, hogy viszonylag gyorsan gyógyulhat a megnyúlt bokaszalag, amelyet természetesen a pihentetés mellett például hideg borogatással tudunk kezelni. Részleges szalagszakadáskor fontos, hogy a terhelést gyakorlatilag 100%-ban kizárjuk, amit járókeret, vagy éppen mankó használatával tehetünk meg. A szalag problémák mellett sajnos a porcok sincsenek teljes biztonságban. A bokában jelentkező porckopást előidézheti például, ha a lábunkban fejlődési rendellenesség mutatható ki, vagy elbagatellizálunk olyan sérüléseket, amelyek pedig időben megfelelő kezelésre szorultak volna. A leggyakoribb előidézője a porcsérülésnek a tartós túlterheltség.

Hogyan jöhetünk ki győztesként, a bokasérülések elleni küzdelemből?

Amikor önszántunkból futásra adjuk a fejünket, fontos tudnunk, hogy bokánk védelme érdekében mindenképpen a célnak megfelelő sportcipő kiválasztásával kezdjük a sort. Természetesen, ha például kosárlabdázunk, vagy egyéb „ugráló” sportot választunk, akkor kiemelten fontos, hogy megfelelő támasza legyen cipőnk által a bokánknak. Ezt követően, ahogy ezt már korábban is említettük, a bemelegítés fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. Ennek elhanyagolása, vagy nem megfelelő megvalósítása vezet ugyanis a legtöbb esetben a nem várt sportsérülésekhez. Ahogy a bemelegítésnek, úgy a levezetésnek is hasonlóan fontos szerepe van például nyújtás formájában. Ezek esetében érdemes szem előtt tartanunk a „fokozatosság elvét”. Futópad, vagy éppen elliptikus tréner használata esetén viszonylag könnyű dolgunk van, hiszen akár magunk, akár megfelelő szakember segítségével könnyen beállíthatjuk a nekünk szükséges és elégséges fokozatokat, amelyet az idő előrehaladtával aztán lassan növelhetünk. Talán kevesen gondolnák, de az olyan alapképességek, mint például az egyensúly érzékünk is hatással lehet arra, hogy mennyire leszünk „vevők” egy-egy kisebb-nagyobb bokasérülésre. Az elliptikus tréner mellett olyan fitnesz kiegészítő eszközt is hatékonyan használhatunk a bokánk megerősítésére, mint a bosu, amely koordinációs érzékek fejlesztésére és izomerősítő gyakorlatokhoz is kiválóan alkalmazható.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top