Keresés
Close this search box.

Molnár István: A jókedv garantált!

blank

Ha Szilveszter Rallye, akkor Molnár István nevét biztosan olvashatjuk a nevezési listán. 

 

 Illetve arra is bátran fogadhatunk egy nagyobb összeggel, hogy valamilyen összkerekes turbós autót fog terelgetni. Ez az éven sem lesz másként. Pistinek végre összeállt a technika, és a saját építésű Mitsubishi Lancer EVO 69-el fogja megmutatni, hogyan is kell ezt csinálni.

Szia Pisti! Utoljára az Ózd-Salgó Rallye-n láthattunk Titeket, ahol nem tudtátok befejezni a versenyt. Mi történt veletek azóta?
Igen, sajnos technikai gondokkal küzdöttünk, egy olyan jellegű elektronikai hibánk volt, ami csak kb. 15+ versenykilométer után jött elő. Az elmúlt időszak munkával, és az autó „szögelgetésével” telt.

Sikerült megtalálni a hiba okát?
– Igazából nem. Illetve úgy sikerült eszközölni a hibát, hogy mindent kicseréltünk. Többet között a komplett motort is!

Tehát akkor ismét egy „új” autóval állsz rajthoz… Teszt?
– Így is mondhatjuk. Sajnos tesztelni nem tudtunk, az utolsó pillanatban lett kész. Nagyon bízom benne, hogy minden rendben. Ennek most működnie kell!

A jobb 1-ben lesz változás, vagy ismét Fekete Zsolt diktálja az itinert?
– Úgy volt, hogy Zsolttal állunk rajthoz. Sajnos Ő családi elfoglaltság miatt nem tud részt venni az idei Szilveszter Rallye-n. Így egy nagyon jó barátom, Novák Balázs fogja diktálni az iramot.

Akkor ez megint egy „örömautózás” lesz?
– Igen, mindenképp! Illetve egy komoly teszt is egyben. Egy biztos, a jó kedv az garantált!

Gumi kérdés?
– Fogalmam sincs, hogy milyen lesz az időjárás, mi lesz a megfelelő keverék. A szöges kivételével bármi lehet. Slick-el támadunk, aztán majd kiderül!

Pisti, köszönöm szépen a beszélgetést, és jó szórakozást nektek!
– Én is köszönöm! Az biztos, hogy jó hangulatban fog telni!

Reklámpartnereink:
Strapa Pack Kft., Molvi Trade Kft., Dr. Marcus, Fémtiszta Kft., Pet-Pack Kft., Ódon-Fon Kft., Lajosházi Csaba E.V., kiralyszerszam.hu

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top