Keresés
Close this search box.
2023 korda racing rallyecross ob nyirad beszamolo 2

Nyirádon a Korda-lányok mentették meg a csapat becsületét

A hétvégén folytatódott a 2023-es Magyar Rallycross Országos Bajnokság, és a Korda Racing – szinte valamennyi csapattag reményei szerint – Nyirádon letudta az idei balszerencsés versenyhétvégéjét. A csapat ugyan ezúttal sem maradt dobogós helyek nélkül, a főszerepet ismét a Korda-lányok – Zsófia és Réka – játszották újabb kettős győzelmükkel.

Noha eddig szinte parádézott az idei off road versenyeken a Korda Racing, azért a 2023-as Magyar Rallycross Országos Bajnokság harmadik versenyén számukra is bebizonyosodott, a bab mégsem hús. A versenyzők az eddigi két fordulóban elkényeztették a szurkolóikat a győzelmeikkel, a begyűjtött dobogós helyekkel. Aztán a csapat elutazott Nyirádra, és a harmadik bajnoki fordulóban igencsak felejthető teljesítménnyel zárták a hétvégét.

Benyó Máté – aki eddig nemcsak futamgyőzelmet aratott Máriapócson és Kakucson a Supercarban, hanem a nyirádi Eb-futamon legjobb magyarként az 5. helyen zárt – eddigi pályafutása talán legnagyobb vezetői hibáját elkövetve végül ugyan a harmadik helyen zárt összesítésben, de majdnem összetörte a Peugeot 208 ERX-szet.

„Még mindig nem sikerült győzelmet aratnom a nyirádi vörös katlanban, amiért csak és kizárólag magamat okolhatom. A tempónk az előfutamoktól kezdve jó volt, sokat elemeztük a telemetriát, és a beállításokban is jó irányba haladtunk. Négy előfutamból hármat megnyertem és az első rajtkockából vághattam neki a döntőnek. Ott is nagy küzdelmek árán el tudtam fordulni elsőnek. A kör végén Kárai Tomi a Joker körön hibázott, amiből én semmit sem észleltem. A csapat rádión többször szólt a fülemre ezt követően, hogy lejjebb vehetek a tempóból, de sajnos nem hallottam tisztán az üzenetet, és nyomtan neki, ahogy bírtam. A következő kör első kanyarjába sajnos túl optimista tempóval repültem fel, és ráraktam az autót a szalagkorlátra ezzel véget vetve a győzelmi esélyeimnek. Csalódott vagyok és mérges a hibám miatt. Ebből az esetből is levonom a tanulságot és megpróbálom a fejlődésemre fordítani. Igyekszem a jövőbe tekinteni, hiszen júniusban kezdetét veszi az Európa-bajnoki turnénk, ahol szintén szeretnénk eredményesen szerepelni. Nyiráddal pedig maradt egy lezáratlan ügyem, még pedig az, hogy a jövőben végre győzelemre válthassam a tempómat ezen a pályán is” – közölte Máté.

A Super1600-asok között a tavalyi bajnoki pontversenyben harmadik Kovács Sámuel idén azonnal egy dobogós helyezéssel nyitott Máriapócson, majd most a kakucsi fordulóban rátett minderre egy első helyet. Ezúttal második lett, azaz ő már a dobogó valamennyi fokára felállhatott 2023-ban.

„A nyirádi verseny nehezen indult, hiszen öcsémnek volt egy óriási balesete a második szabadedzésen, ami után nehezebb volt visszaülni az autóba. Miután kiderült, hogy jól van Domi, nagyon megkönnyebbültem és teljesen fókuszáltan tudtam a rajthoz állni. Az előfutamok egy kisebb koccanás kivételével simán lezajlott és a második helyen zártam. A döntőt is a második helyről kezdtem és itt is fejeztem be” – fogalmazott Sámuel.

Sami öccse, a Korda Racinghez idén csatlakozó Kovács Domonkos sajnos nem tudta folytatni eddigi remeklését a Hankook CrossCar RX Cup sorozatban. Egy első és egy második hely után ezúttal hatalmas balesetet szenvedett, totál károsra törte a versenygépét, így vele kapcsolatban az a legfontosabb, hogy jól van.

„Az első szabadedzésen új gumikat koptattunk be, szóval az idő nem a valós tempónkat mutatta. A második szabadedzésen már első időt tudtam autózni, de sajnos az utolsó körben nagy tempóval a falba csapódtam, és az autó totálkárra tört. A hétvégét így sajnos nem tudtam folytatni. Nagyon köszönöm a csapatnak, szüleimnek és barátaimnak, hogy segítettek továbblépni a baleseten. Újult erővel térünk vissza Nyirádra, és megint a győzelemért fogok harcolni” – mondta Domonkos.

Korda Zsófi – aki tavaly a női bajnoki címről azonos pontszám mellett maradt le – 2023-ban a Swift Hybrid Cupban indul az idén. Miután Kakucson belekóstolt a győzelem ízébe, pazar versenyzést bemutatva Nyirádon sem adta alább, és megszerezte pályafutása második futamgyőzelmét, amivel összetettben megerősítette első helyét a bajnokságban. Érdekesség, hogy Kakucs után Nyirádon is húgával csatázott a győzelemért.

„Nagyon vártam a nyirádi versenyt, hiszen ez a kedvenc pályám. Tesztelni ugyan nem tudtunk, a szabadedzések alatt sikerült egy jó tempót autóznom, ami biztató volt a futamok alatt is. A kvalifikációkon az első két futamot első helyen, a harmadikat pedig másodikként zártam, így ismét enyém volt a pole a döntőben. Egy jó rajt után Réka mögé besorolva haladtam, majd egy első körös joker taktikával meg tudtam nyerni a versenyt. Másfél hónap szünet után ugyanide térünk vissza, remélhetőleg a dobogó tetejére” – állította Zsófi.

Tavaly az élete első szezonját teljesítő Korda Réka idén nővéréhez hasonlóan a Swift Hybrid Cupban áll rajthoz. Hamar beleszokott az új kategóriájába, hiszen már másodszor végzett a második helyen a nővére mögött, amivel összetettben is Zsófi mögé jött fel.

A szombati napon még nem éreztem rá annyira a pályára, de igyekeztem minél gyorsabban felvenni a ritmust. A Q2-ben sajnos az első kanyarban volt egy kis tumultus és belelöktek a falba. Itt kitört a kerekem, így nem tudtam folytatni azt a futamot. Másnap a Q3-at sikerült megnyernem, ezzel ugyanaz a felállás lett a döntőben, mint Kakucson. Zsófi elöl, én mögötte. Szerencsére a rajtjaim egész hétvégen toronymagasan a legjobbnak bizonyultak és mindhárom kvalifikációs futamban elsőnek fordultam el. Ez a döntőben sem volt másképp, elfordultam elsőnek, viszont az első két körben Zsófi gyorsabbnak bizonyult, így joker után mögé tértem vissza. Ezután már gyorsabb köreim voltak, de sajnos előzésre már nem volt lehetőségem. Úgy gondolom nincs értelme szomorkodni, következő verseny szintén Nyirád, tempóm már megvan, így mindent meg fogok tenni, hogy júliusban már a dobogó felső fokára álljak – mesélte Réka.

Szintén a Swift Hybrid Cupban áll rajthoz Bagaméri Bálint, aki két negyedik hellyel kezdett, és a dobogó sem volt távol. Nyirádon most is közel került pályafutása első dobogójához, ám végül 5. lett.

Nem igazán volt szerencsém ezen a hétvégén. A szombati nap teljesen az elvárásaim szerint alakult, egy harmadik és egy második helyet sikerült szereznem az első két előfutamban. Elégedetten vártam a vasárnapot a második helyről. Aztán sajnos megfordult minden. Egy korai rajt miatt kétszer kellett jokerre mennem, utána pedig mindent beleadtam, és a futam leggyorsabb körét is sikerült megszereznem, így majdnem meglett a harmadik hely is. A döntő rajtjában azonban magam sem értem miért, együtt mozdultam a többiekkel, de utána teljesen befulladt az autóm, és csak ötödiknek sikerül eljönnöm. Hiába küzdöttem végig, maradt ez a befutási sorrend. A szombati második hely után ez mindenképpen csalódás volt a számomra. Nem baj, készülök tovább és bízom benne, hogy ez a tempó elég lesz a következő futamon, hogy dobogóra állhassak. Köszönöm a szüleimnek, a csapatnak és mindenkinek aki szurkolt értem” – jelentette ki Bálint.

A tavaly is a Mazda MX-5 Kupában versenyző Várkonyi Bence két dobogós hellyel kezdte az évet, amit most az ötödik helyen zárt. Nagyon csalódottan hagyta el Nyirádon.

Úgy gondolom, hogy eddig ezen a hétvégén csalódtam magamban a legnagyobbat. Minden adott volt, a támogatás a hátam mögött, a technikai háttér, a mentális felkészültségem. A tempónk és az akaratunk is megvolt, de sajnos nem jött ki jól a hétvége. Az első kvalifikációs futamon megforogtam, a másodikon jó helyről kilöktek, a harmadik jól sikerült, viszont a negyedik rajtkockából harmadikra tudtam csak behozni az autót. A káosz a döntőben kezdődött, nagyon szerettem volna megnyerni a hétvégét, de nem bírtam elfogadni, hogy ez a harmadik sorból elég nehéz, és túltoltam, az első kanyarban rajt után meglöktem a versenytársam (amiért öt mp büntetést is kaptam). Így harmadikként jöttem el, jó joker taktikának köszönhetően még egy pozíciót tudtam nyerni, itt már csak meg kellett volna tartanom a pozíciómat. De mikor láttam a rendes nyomvonalról az első helyezettet fordulni a Jokeríven, túlerőltettem a kanyart és megforogtam, így három pozíciót buktam, és ötödikként értem célba. Ráadásul az autó is sérült. El vagyok kenődve, de addig nem adom fel, amíg a céljaimat el nem érem. A következő futam szintén Nyirádon lesz, és a hibáimból tanulva, még jobban felkészülve fogok visszatérni a pályára – állította Bence.

A csapat második újonca, Bagaméri Réka egy Suzuki Swifttel áll rajthoz az idén az RX bajnokság junior kategóriájában. Ezúttal nem tudott a dobogóig elszáguldani, ugyanis egy jó szombatot követően vasárnap a falban zárta a futamot, végül a 11. helyen végzett.

„Sajnos teljesen hasonló hétvégém volt, mit a bátyámnak. Szombaton kitűnő tempó és nagyon jó eredmények születtek az előfutamokban. Összetett hetedikként fordultam a vasárnapra, ahol pedig semmi nem jött össze. A reggeli előfutamon nem találtam a ritmust, az elődöntőben pedig a falnak csúsztam, és kiestem a futamból. Mondhatnám azt is, hogy harmadik versenyemen ez nem is rossz eredmény, de aki ismer, az tudja, hogy én ennél többet szeretnék. Üzenem mindenkinek a juniorban, hogy a következő versenyen nem lesz ilyen.” – mondta Bagaméri Réka.

A Korda Racing csapatvezetője elmondta, túl szép lett volna, ha folytatódik az eddigi remeklés, ám így is „leesett” egy futamgyőzelem, illetve pár dobogós helyezés.

„Azzal kezdeném, hogy a hétvége legfontosabb eredménye, hogy a szörnyű balesetet szenvedő Dominak semmi baja. Ugyanakkor annak nagyon örülök, hogy a Korda-lányok belakták a kategóriájukat, s nem vagyok abban biztos, hogy Réka sokáig Zsófi mögött szeretne maradni. Mátéról jót vagy semmit, így most vele kapcsolatban nem mondok semmit, maximum azt, hogy a szombati teljesítménye után nyernie kellett volna. Sami második helyét én győzelemnek tartom, amit úgy ért el, hogy az öccse horrorbalesetet szenvedett. Megmutatta milyen kemény fából faragták. A Bagaméri-testvérek ezúttal balszerencsések voltak, noha nem titok, mindketten hibáztak is, de Bálint már nagyon kacérkodik a dobogóval. Bence esetében is a nagy akarásnak lett nyögés a vége. Ennél csak jobb lehet, bebizonyítjuk Nyirádnak, hogy itt is tudunk nagyot alkotni. Ráadásul három kategóriában – Benyó Máté, Kovács Sami és Korda Zsófi – vezetjük a bajnokságot” – jelentette ki Spitzmüller Csaba.

(Forrás és nyitókép: Korda Racing Kommunikáció)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top