Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Olaj TV)

Olaj TV néven internetes sporttelevízió indult Szolnokon

Fotó: Facebook (Olaj TV)

Olaj TV néven internetes sporttelevízió kezdte meg hivatalosan a működését Szolnokon; a médium célja, hogy még több emberrel ismertesse meg a megyeszékhely három ismert sportklubját, a Szolnoki MÁV FC-t, a Szolnoki Olaj KK-t és a Szolnoki VSC-t.

A vállalkozás létrehozása Nyerges Zsolt hazai üzletember nevéhez fűződik – jelentették be a Tisza-parti város sportcsarnokában kedden tartott sajtótájékoztatón.

Debreczeni Lászlónak, az Olaj TV vezérigazgatójának a tájékoztatása szerint a labdarúgó-, a kosárlabda– és a vízilabda-mérkőzéseket Szolnokon még nem látott televíziós technikai háttérrel – modern közvetítőkocsival, több kamerával, lassításokkal, feliratozással – közvetítik megfelelő sávszélességű interneten.

Tóth Zoltán, a Szolnoki Olaj KK ügyvezető igazgatója annyit tett hozzá, hogy az Olaj TV működtetését egyelőre a három sportklub finanszírozza, és a közvetítési jogokról, illetve a hazai sporttelevíziókkal való esetleges közös munkáról különböző fázisban lévő tárgyalások folynak.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top