Keresés
Close this search box.
Fotó: MTI

Pécs önkormányzata mindenben segít Kenderesinek

Fotó: MTI

Nyolc évre szóló megállapodást kötött a pécsi önkormányzat a riói olimpián bronzérmes úszóval, Kenderesi Tamással, melynek értelmében a fiatal sportolónak minden segítséget megadnak a jövőben.

A hétfői bejelentésen – melyen Kenderesi mellett Páva Zsolt polgármester és Vári Attila, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. (PSN Zrt.) vezérigazgatója látta el kézjegyével a szerződést – elhangzott, az önkormányzat a kifogástalan infrastruktúra biztosításával, utazási, illetve lakhatási támogatás megteremtésével a sportoló további sikeres karrierjét és a városban való felkészülését segíti.

Kenderesi Tamás az olimpiai éremre utalva azt ígérte, mindent megtesz azért, hogy „ilyen és ehhez hasonló eredményeket” érjen el a jövőben is. Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester pécsi szempontból a riói olimpia legszebb pillanatának nevezte Kenderesi Tamás harmadik helyét 200 méter pillangón, majd a sportoló teljesítményét méltatva úgy fogalmazott, „fantasztikus tehetségét” Pécsnek meg kell őriznie.

Csizi Péter, a baranyai megyeszékhely fideszes országgyűlési képviselője a nyolcéves kontraktussal kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy „Pécs további két olimpián is számol Kenderesi Tamással”.

A politikus szólt arról is, hogy a 2009 előtti városvezetéstől örökölt „problémahalmaz” miatt döntött úgy az önkormányzat, hogy a teljes pécsi sportirányítást egy cégbe szervezik. Hozzátette, ennek részeként kerestek olyan tehetségeket és edzőket, akikkel új sikertörténetet lehet építeni, Kenderesi Tamás pedig akkor kezdte karrierjét, s akkor volt hű a városhoz, amikor mások elhagyták Pécset. „A PSN Zrt. létrehozása megelőzte a korát, s az hat év után már nemzetközi minőségben működik” – értékelt a sportholding igazgatója, Vári Attila kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó. A Kenderesi Tamással aláírt megállapodás nagyon fontos elemének nevezte, hogy az hosszútávú biztonságot jelent a sportolónak.

 

Forrás: MTI

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top